A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át pappá szentelésének hetvenedik évfordulóján szülőfalujában, Küküllőkeményfalván P. Bíró János, Antal ferences szerzetes. A kitüntetést Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete adta át. Ugyanakkor Fenyéd község önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki. Az idős szerzetes kifejezte: nem is tudná bemutatni a szentmiseáldozatot, ha azt a feléje áradó nagy szeretetáramlás után kellene elkezdenie.
Vallomása szerint 93 éve várja „azt a víg esztendőt”, amit immár az új generációnak remél. Öreg élete minden megtakarított baniját is nekik ajándékozza. A rubinmisés szerzetes kifejezte, igaza volt a keményfalvi ünnepet kezdeményező és szívvel-lélekkel támogató székelyudvarhelyi Marossy Izabellának, amikor azt sugallta: legbensőségesebben keresztelésének templomában tud hálát adni a hét évtizednyi papi szolgálatért.
Erre az alkalomra az oltárhoz kísérték a ferences rend elmúlt majd’ évszázadának élő tanútársai: Lukács és Ervin atya, fr. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök, az ország minden szegletéből érkező szerzetestestvérei, a környező települések papjai. A zömmel székely ruhás hívek sokasága megtöltötte a templomot és annak terét. Ünnepi szónoknak Böjte Csaba testvért kérte fel Antal atya. T. Fórika János helyi plébános a falu nevében kívánta az „élő csodáknak” hogy sokáig maradhassanak közöttünk.
Csaba testvér pedig a Szent Ferenc Alapítvány létéért is hálát mondott az ünnepeltnek. Hiszen tíz éve – aranya, ezüstje híján – azt ajánlotta fel, amivel még a jó Isten idős napjaiban megajándékozza. Szászvároson szolgál, hogy Csaba testvér foglalkozhasson a 2200 gyermek életkörülményeivel. A szónok kifejezte: soha nem hallotta, hogy Antal atya valakit szidott volna – a reményt, a holnapot erősíti. „Nem ürült ki az a tarisznya, amit Keményfalva megrakott!” Kérte: beszélje el, mivel tarisznyálták fel, és ossza meg azt is, miként lehet úgy élni, hogy a nemzetért-testvéréért égő láng szívünkben soha ki ne aludjék.
„Fontos, hogy benne vagyok a keményfalviak szívében!”
Antal atya pedig mesélt: a felfelé ívelő pályát széttörő világváltozásról, majd a deportálásról és a temesvári egyházmegyei papi szolgálatáról; a Szent Ferenc-i egyszerű, a teremtett világ szépségeit észrevevő boldogságról. A fiataloknak üzente: a magunk lábán kell állnunk, hogy ne sodródjunk. Saját versét fejből mondta el: „Bizalmat az ifjúságnak”. Imában kérte: ne ő legyen Keményfalva első és utolsó papja. Hálagondolatokat fogalmazott elhunyt szüleiért, testvéreiért, valamint két püspökéért: a szentelő Márton Áronért és Sebastian Krauter egykori temesvári megyéspüspökért.
A rubinmisés áldás után a zeteváraljai kisfúvósok Olti Attila vezényletével toborzót fújtak a templomtéren.
Bokor Botond polgármester „a közülünk valót”, Füzes Oszkár nagykövetet, illetve feleségét, valamint Mélykúti Ferenc vezető konzult, a világi elöljárókat, Borboly Csaba megyeitanács-elnököt, Antal István parlamenti képviselőt, illetve a nagyszámú zarándokot és Szent László népét köszöntötte. Antal atya szavaiból pedig megfontolandóként kiemelte: minél hamarabb fogjuk meg egymás kezét, és nézzünk egymás szemébe. Példa erre a 93 éves pap, aki létrát tesz a fiatalok lába alá. Haladjunk azon az úton, amit István király megalapozott, Szent László kitaposott, és boldogemlékű, hitvalló püspökünk, Márton Áron kivilágított.
„Amíg ilyen atyáink vannak a Földön, velünk van a mennyei Atya is” – mondta Füzes Oszkár nagykövet. Ezen a napon a magyar parlament, Magyarország Elnöki Hivatala és kormánya „kiköltözött Keményfalvára”. Hetvenszer ezerszeres köszönettel az „emberből épült katedrálisoknak”, kiemelten Antal atyának, aki szolgálatával, életútjával, szavaival, cselekedetivel, hűségével, megtörhetetlenségével szellemi, erkölcsi erőforrás. Köszönetet mondott, hogy újabb „keresztes lovagot” adtak a nemzetnek. Felolvasta a rendeletet, amit Schmitt Pál köztársasági elnök írt alá, és átadta a kitüntetést a fehér harisnyás székely emberek közé hazatért Antal atyának.
