Amikor egy év után ismét megláttam, nem akartam hinni a szememnek. Tavaly, amikor elváltunk, még mindkettőnk szemében ott bujkált a félelem.

Ő a testén egyre inkább elhatalmaskodó ráktól félt, én pedig attól, hogy utoljára látom és nem állhatok mellette életének ebben a nehéz szakaszában. Amikor Stuttgartból fel-felhívtam, hangja bizakodóan csengett, én azonban ezt a végső stádiumot figyelembe nem vevő hurrá-optimizmus jeleként fogtam fel... Most azonban, amikor magam előtt láttam és nem akarta abbahagyni a mosolygást, láttam, hogy nemcsak dús haja nőtt ki ismét, hanem érettebb, bölcsebb lett. Majd mesélni kezdett. Elmondta ismét a kemoterápiával járó testi rosszulléteit. Beszélt arról, hogy kezdetben mennyi szemrehányást tett Istennek, amiért éppen őt – és érdemtelenül – látogatta meg ezzel a betegséggel. Majd elmesélte azt a lelki pálfordulást, amely a Szentírás olvasása alkalmával (azelőtt soha nem volt a kezében!) következett be.

„Hidd el, Tiszti, véletlenül került a kezembe.” Szeme ekkor bepárásodott. Majd így folytatta: „Eszembe jutott, amit te meséltél egy alkalommal, hogy a nagy szentek mindig a Szentírással tették próbára Istent. Ahol találomra kinyitották, ott behunyt szemmel ujjukkal kikerestek egy mondatot, és ami abban volt, azt Isten aznapi üzenetének vették. Én is becsuktam a szememet, kezemet lassan az egyik helyre csusztattam, és amikor kinyitottam a szememet, ezt a mondatot olvastam: ’ 22Jézus így felelt: "Ha hisztek Istenben, 23bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik. 24Ezért mondom nektek, hogy ha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok, és akkor valóban teljesül kérésetek.’ (vö. Mk 11,20-24) Ekkor felírtam magamnak ezt a mondatot, és elhatároztam, hogy harcolni fogok a betegség ellen. Nem engedem, hogy az önsajnálat és a folytonos kétségeskedés erőmet felaprózza. Egy bizonyos idő után már meg voltam győződve arról, hogy Isten erőt ad majd nekem a betegség legyőzéséhez! Hittem a jóban. És, ha pár év múlva ismét felütné fejét testemben a betegség, akkor is hinnék benne!”

Ez a fiatalember megtanulta, hogyan lehet az élet egyik leghatékonyabb fegyverét alkalmazni, amelyet a pszihológia és a vallás is elismer és nagyrabecsül: Aki jót vár és hisz a jóban, az jót is fog kapni!

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hitünk segítségével és erejével mindig mindent megkapunk, ami után vágyakozunk és rugaszkodunk. Ha viszont valóban hisszünk, akkor olyan dolgok is kézközelbe kerülnek, amelyek azelőtt elérhetetlennek tűntek számunkra.

Az amerikai pszihológia megalapítója, a híres William James (1842-1910) mondta volt: „Ha valami vállalkozásba kezdünk, amelynek kimenetele kétes, hitünk az egyetlen, amely ennek a vállalkozásnak a sikeres befejezését eredményezheti.”

Micsoda súlyos és igaz mondat: A hit az egyedüli! Meg kell tanulnunk hinni, mert hinni annyit jelent, mint a pozitív életszemléletet elsajátítani! Ha jót várunk, bennünk soha nem látott erők szabadulnak fel, olyan erők, amelyek a jót mágnesként vonzzák. Ha viszont rosszat és sikertelenséget várunk, olyan erőket szabadítunk fel magunkban, amelyek a jót elriasztják közelünkből.

Az emberi életben ez a leghatékonyabb "fegyver", amelyről a Szentírás 652-szer tesz említést: az Istenbe, embertársainkba és önmagunkba vetett hit és bizalom! A hit és a bizalom hegyeket képes mozgatni! Nem hiába mondja Jézus annak az apának, aki néma és epilepsziás gyermekét hozta el hozzá meggyógyítani: Higyj, mert „minden lehetséges annak, aki hisz” (vö. Mk 9,23). A csodán csodálkozó tanítványaihoz pedig így szólt: „Ha csak akkora hitetek is lesz, mint a mustármag (...) semmi sem lesz számotokra lehetetlen” (vö. Mt 17,21).

Aki hisz, annak semmi sem lehetetlen! Ezt a modern pszihológia tapasztalata is alátámasztja, és meg is tudja magyarázni. Aki ugyanis jót vár, aki a jóban erősen hisz, annak jobban alakulnak a dolgai. Miért? Kézenfekvő! Mert nem pazarolja erejét a negatív gondolatokra és kételyekre. Minden igyekezetével, képességeinek egész arzenáljával azon van, hogy a remélt jót megvalósítsa. És az sikerülni is fog neki!

Annak az embernek, aki egy problémát minden idegszálával és igyekezetével jól akar megoldani, semmi sem képes ellenállni. Miért? Mert minden nehézség egyuttal az egyenetlenség és a szétszórtság jele is. Ezek egycsapásra megszűnnek azonban, ha az ember pozitív erejének masszív előrenyomulásával találkoznak. Testi, lelki és szellemi erőink egyesült összefogása olyan hatalom, amellyel a rossz, a negatív nem tud szembeszállni!

Hogyan kell elkezdeni "hinni"? Úgy, hogy valamit egész szívünkkel akarunk megvalósítani. Nagyon sokszor nem azért szenvedünk vereséget, mert nem lennének lehetőségeink és hiányoznának képességeink a győzelemre, hanem azért mert nem harcolunk egész szívvel, egész lélekkel, és teljes erőbedobással. Nem hiszünk egész szívünkből ügyünk igazában, nem vagyunk jelen egész valónkkal! Megpróbáljuk, de igazából nem hiszünk a sikerben... Hogyan is érhetnénk el hát sikeres eredményeket, ha hiányzik belőlünk a lelkes szív, az erős bizalom, a vasakarat és a teljes erőbedobás?

Ezért is kell szívünkbe vésni egyszer s mindenkorra: „Ha valamit teszel, tedd egész szívvel! Adj bele mindent, amit csak bele tudsz adni, és tarts ki az utolsó lehelletedig!”

Hogy ez nagyon nehéz? Szerintem csak motiváció és gyakorlat kérdése!

Normann Vincent Peale pszihológusnál (1898-1993) olvastam egy olyan akrobatáról, aki tanítványait mutatványaira oktatta. Először megmagyarázta nekik azokat elméletben, aztán arra szólította fel őket, hogy próbálják meg a gyakorlatban is. Az egyik tanítvány az utolsó pillanatban annyira visszariadt egy nehéz mutatványtól, hogy azt mondta a mesternek: „Nem megy – nem tudom megtenni!” A mester azonban tanítványa vállára tette a kezét, és azt mondta neki: „De, meg tudod tenni. És azt is megmondom neked, hogy hogyan tudod megtenni.” Az tágra nyílt szemmel hallgatta. Erre a mester a következő tanácsot adta neki: „Dobd át előre a szívedet az ugrólécen, és tested követni fogja a szívedet!”

Ezt a mondatot is mindannyiunknak kívülről kellene megtanulni: „Dobd át előre a szívedet az ugrólécen, és tested követni fogja a szívedet!” Fel kellene írnunk egy papírdarabkára és zsebre kellene tennünk, hogy mindig nálunk legyen. Fel kellene függesztenünk a falra, vagy oda kellene helyeznünk az íróasztalunkra, hogy mindig szem előtt legyen!

„Dobd át előre a szívedet az ugrólécen, és tested követni fogja a szívedet!”

Mi a közös a "hitben" és a "szívben"? Nem is gondoljuk, hogy mennyi minden! "Hinni" latinul "credere"-t jelent. Azt pedig, ha felbontjuk, akkor ezt találjuk: "cor dare" - azaz: "szívet adni". A szív az ember alkotó tevékenységének a jelképe. Ha szívünket minden vágyunkba és cselekedetünkbe beleadjuk, semmi nem képes nekünk ellenállni. Akkor egész személyiségünk azt az utat fogja követni, amelyen a szívünk jár elől. „Dobd át előre a szívedet az ugrólécen, és tested követni fogja a szívedet!” Ez azt jelenti: Bizalmas szívvel menj neki minden akadálynak! Vesd neki egész képzelőerődet és hitedet a felmerülő nehézségeknek! Remélj mindig a jó sikerében, ne gondolj soha a rosszra, és vágyad akkor teljesül.

Aki viszont nem törekszik lelkéből a rosszat, a negatív gondolatokat és a folytonos kételkedést messze száműzni, azon ezek előbb-utóbb elhatalmasodnak, lelkét behálózzák, és derüjét és alkotókedvét megfojtják!

Azt az embert, aki hisz magában, derűlátó, pozitív beállítottságú és munkáját a siker szilárd reményében végzi, azt az ég is megsegíti!

Újabban én is, valahányszor valamilyen problémával találom magam szemben, ezt szoktam ismételgetni: „Hiszem, Isten erőt ad nekem ahhoz, hogy ebből a problémából is a lehető legjobbat hozzam ki!”

Próbáljátok meg Ti is, és meglátjátok, hogy az ilyen lelki magatartással gondolataitok csupa jó irányba terelődnek, arra az útra, amely a jó megvalósulásához vezet...

Stuttgart, 2010. szeptember 1.