Kezdődtek a hosszú hétvégék, amikor naponta több telket megnéztem, ahol jó helye lenne a lebontásra ítélt háznak. Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás ügyvezetője és Ferencz Csaba polgármester biztatására a sok lehetőség közül egy csíkpálfalvi kültelek mellett döntöttem. Köszönöm a nagylelkű tervezőknek, hogy felismerték lelkesedésem és pénztelenségem, és ingyen csinálták meg a tervrajzokat az átépítési engedélyhez. A segítőkész hivatali alkalmazottaknak köszönhetően az építkezési engedély is gyorsan meglett.

Sokszor jártam ki a zord téli napokon, és nézelődtem a telken. Hóban, fagyban fázni, napsütésben szánkózni a gyerekekkel. Mindig lenyűgözött a Somlyó hegyének és környékének látványa. Éreztem, hogy megérkeztem és már mielőtt beszéltem volna bárkivel is az építkezésekről kiléptem, hogy hol kellene álljon a zsögödi ház alapja, tudtam hol lesz a tornánca, tudtam, hogy merre néz majd be ablakán a lenyugvó nap nyáron, tudtam és éreztem, hogy nem lesz könnyű, hogy sokan örültnek fognak nézni, és azt is, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha megvárnám, hogy egy férfi is segítsen megszervezni az egész mentési folyamatot, de belevágtam és sokat tanultam, minden munkafázisnál jelen voltam, otthonom készült és az a hely ahol sok baráti beszélgetés lesz, ha elkészül.

Kislányommal évek óta kerestünk egy ilyen formájú régi házat, ahol élhetünk, ahogy otthon, ahol saját kis kertünk lehet, ahol szaladgálhat puli kutyánk, ahol játszhatna ő is barátaival, osztálytársaival, ahová hívhatom barátaimat, kollégáim egy teára, frissen sütött finomságokra, édességekre, vagy savanyúságok eltevésére télire. Vágytam egy pincére, amit megtömhetek zöldségekkel, gyümölcsökkel, hogy ne kelljen már a piacon vásárolni.

Életünk, mindennapjaink kisközösségekben telnek, bár sokat utazunk, sok délutáni és szabadidő-programunk van, ahol vagy mi megyünk vendégségbe, vagy mihozzánk jönnek barátaink, ismerőseink. Nyári programjaink, a Bíborkatanoda gyerektáboraink, néptánctáborok szervezései mind arra sarkalltak, hogy kell egy hely, ahol ha kis időnk van tartalmasan tudunk együtt lenni. A Miklós családban elég, ha csak a családtagjaink gyűlnek össze, már akkor is jó sokan vagyunk, és ez valahogy mindig olyan jó! És az is jó, ha együtt lehetünk barátainkkal, ismerőseinkkel, táborozó gyerekekkel. Szerettem volna, ha lenne egy hely ahová én is meghívhatom azokat, akik engem és kislányomat meghívtak, ahol mind és sokan elférünk.

Szüleim karcfalvi házában még ma is benne van dédanyám tornáncos házának széles faajtója, tornáncának gerendái, tetőszerkezete ma is erősen áll. Gyerekkorom emléke tör elő bennem, amikor kiástuk tavasszal az alapját a háznak, és érezni a friss föld illatát, és olyankor is amikor porosan, fáradtan halomba pakoltuk Zsögödben a sok-sok gerendát, cserepet vagy téglát a lebontott házból. Jó volt együtt lenni mesterekkel, segítségekkel, testvéreimmel együtt bontani, számozni, szétszedni és minden darabban látni a majdani otthonom. Mondtam is a legényeknek bontás közbe, hogy mindent vissza akarok építeni, minden darabra vigyázzanak..és értették és vigyáztak rá, nem hitték nekem, hogy ilyen is lehet, de tették és a bontás közben a megfőtt gulyás evése mellett jó volt hallani a csíkszentgyörgyi mestertől, hogy ő is meg fogja javítani régi házukat a nagymamája udvarán és ha másra nem is, de kiadja majd vendégeknek.

(folytatjuk)

Miklós Katalin