A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény
ünnep, amelyet általában január 6-án ünnepelnek, ám sok helyen a
legközelebbi vasárnapra tolják el az egyházi ünneplését.
A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, Gáspárról, Menyhértről és Boldizsárról. Ezeknek a neveknek mind január 6-án van a névnapja. A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedését ünnepelik ezen a napon. (Egyes keleti keresztény egyházak január 6-a helyett január 19-én tartják.)
Az ünnep magyar elnevezése legismertebb szertartásából, az életet adó,
a tisztító víz megszentelésének, „megkeresztelésének” hagyományából
ered. A profántól, hétköznapitól elkülönített, megszentelt vagy
megáldottnak, így a víznek is különleges jelentősége van az egyházi
szertartásokon, és a liturgián kívüli tevékenységekben, valamint a
néphitben is fontos szerepet játszik. Vízkereszt ünnepe a „karácsonyi
tizenketted” (tizenkét napos ünneplés) utolsó napja és a farsang
kezdete.
Erdélyben a római katolikus egyház szokásrendje szerint a
házszenteléskor a kántor a C-M-B betűket lírja fel az ajtófélfára,
utána pedig a megkezdődött esztendő számát. Eredetileg ugyanis egy
latin áldás kezdő betűi: Christus Mansionem Benedicat, Krisztus áldja
meg a tartózkodási helyünket, ő, aki mindig itt van velünk. A C-t G-nek
olvasva tulajdonították a kezdőbetűket Gáspár-Menyhért-Boldizsár
legendás neveinek.
A napkeleti bölcsek bibliai eseményét olvasva Máté evangéliumából (2,
1-12) elgondolkozhatunk azon, hogy nemcsak az Isten indult el felénk
(ezt ünnepeltük karácsonykor: megtestesült, megszületett), hanem az
ember is „mozgásba lendül”.
A mágusok, a „háromkirályok” – akkor is, ha történetük legendás
elemekkel színeződött – kétségkívül jelentik a népek, nemzetek, az
egész világ keresését és a megtalálás örömét, ami valójában ennek a mai
napnak a mondanivalója.
