Virágvasárnappal kezdetét veszi a keresztény ünnepkörben a nagyhét, a húsvétra, a feltámadás ünnepére való felkészülés hete.

Virágvasárnap egy olyan nap, amelynek üzenetében és hangulatában az öröm és a fájdalom egyaránt jelen van. A húsvét előtti vasárnap, ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék.

Mind a négy evangélium szerint az emberek megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostol szerint a felsőruháikat az útra terítették, és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A szentföldi hívek már a IV. században összegyűltek ezen a napon az Olajfák hegyén, felolvasták a vonatkozó szentírási szakaszokat, majd a püspök vezetésével körmenetben vonultak végig Jeruzsálem utcáin.

A gyermekek olajfa- és pálmaágakat tartottak a kezükben. Nagy Szent Leó pápa idejében (440–461) Rómában már Jézus szenvedése állt a liturgia középpontjában. A századok folyamán ötvöződött a két hagyomány.

A keresztény kultúrkörben virágvasárnap kiemelten fontos ünnep, amelynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült. A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március 15. és április 18. közötti valamelyik vasárnapra esik.

A katolikusok templomokban virágvasárnapon barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint megvéd rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani. Virágvasárnap valójában a nagyhét ünnepélyes kapuja, ekkor kezdődik a nagyböjt utolsó hete, amely nagyszombatig tart.

Krónika, 2009. április 3.