Halottak napjának hetét a halottak hetének is nevezik. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és a gyertyagyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak: a gyertyák fényénél a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszatalálhatnak a sírba, nem kísértenek, és nem nyugtalanítják az élőket.

Sokfelé szokás volt, hogy a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra (a bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták). Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul", és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.

A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve.

 A múlt század végén a szőregi  koldusok ezen a napon a következő éneket énekelték a temetőkapuban:

Elindultunk a szent helyre,

A szomorú gyászos kertbe.

Vigasztalást ott sem veszünk,

Könyves szemmel hazamegyünk.

Már most Te eleidbe jöttünk,

Keresztfád előtt könyörgünk:

Tekints az megholt hívekre,

Kit teremtettél képedre.

Mert mindnyájunkért meghaltál,

Az keresztfán megváltottál,

Szent lelkedhez szorítottál,

Népünk üdvösséget hagytál.

Óh siralom, óh fájdalom,

Hogy a holtakról kell szólnom,

Az Úristen maga tudja,

Holtakat hogy szabadítja.

Sok lakóhelyei vannak

Az Úristen országának,

De nem tudjuk, merre vannak

A megholtak, hogy kínlódnak.

A halottak estéjen  a halottak emlékezetére országszerte egy, esetleg két órahosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szent Péter († 1072) említi.

Annak a hétnek, amelyikbe Halottak napja is beleesik, a szegedi nép ajkán halottak hete a neve. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány napjainkban a lehetőségek szerint már csak halottak napjára korlátozódott. Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.

A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő toroknak csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni. Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára. Miklósfánhalottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek. A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata nyilvánvalóan a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt. Kethelyenhalottak napján az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes. Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül, vagy a ruha megvizesedik rajta.

Hegyszentmárton  baranyai magyar falucska, temploma nincs. A halottakért végzett esti könyörgés után a férfinép a harangtorony körül szokott gyülekezni, ahova a közeli házakból már rőzsekévéket hordtak össze. Meggyújtották, hatalmas lángokban lobogott, mintha a purgatórium tüze lett volna. Közben minden férfi a családjáért harangozott egy verset. Így is több óráig hangzott a harangszó.

Ezután a gyülekezetből két csoport kivált és a falu két végén megkezdte a szegényeknek szánt koldulást. Vezetőjük a kivilágított ablakok alá állva, ezt a valamikor máshol sem ismeretlen koldusimádságot mondta:

Názáretbeli Jézus, zsidóknak királya,

Veszödelömben forgóknak Istene!

Mögtestestesült szent Ige, szent Isten!

Ne hagyj a bűnben elveszni!

Hét köröszt alatt lëfekszöm,

Hét köröszt alatt főkelök,

Őrizz angyal éjfélig,

Boldogságos Szűz Mária virradtig,

Jézus Krisztus mindétig,

Hogy gyarló testöm nyugodjék,

Én szívem el né aludjék,

Hogy tégöd mindenkor lásson,

Mindön gonoszt távoztasson.

Sátánok mögkötöztessenek,

Hogy lölkeink në fertőztessenek.

Engedd nekünk kögyesen,

Atya, Fiú fölségösen,

Élvén örök dicsőségben,

Most és mindörökké!

Az amen után a csoport még elimádkozza a Miatyánkot és Üdvözlégyet. Ezután kopogtatnak és e szavakkal lépnek be a házba: Adj Uram örök nyugodalmat a megholt híveknek, és az örök világosság fényeskedjék nekik!

Előkerülnek a velük hozott zsákok. A gazda, gazdasszony egyikbe kukoricát, a másikba babot, a harmadikba krumplit önt. Egy-két marok kender sem marad el. Majd áldomást isznak, eredeti szándék szerint nyilvánvalóan toroznak, tort ülnek.

Így mennek házról-házra. Már éjfélre jár az idő, amikor a két csoport a még mindég lobogó tűznél ismét összetalálkozik. Az őrállók addig sült tökön, sült krumplin rágódnak. Marad még a koldulóknak is. Közben iszogatnak.

Ezután az összekoldult ajándékok szabályszerű árverése következik. A befolyt összeg az egyházé. Tudósításunk nem szól róla, de a szokás eredeti célzata aligha lehetett más, mint a szegények, koldusok megvendégelése, megajándékozása, amelynek ellenében a falu halottjaiért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkoztak.

A székelyföldi Csíknelnén egész kemencére való cipót sütnek, amelynek Isten lepénye, halottak lepénye a neve. Még azon melegében átalvetőbe teszik, és kiosztják a templom előtt álldogáló szegények között, akik ennek fejében a család elhalt tagjaiért imádkoznak. Úgy tartják, hogy a halott ilyenkor elmegy hozzátartozói kapujához, és ha a szegénynek nem adnak alamizsnát, sírva távozik. Hasonlóan Gyergyócsomafalván, Futásfalván is. Itt annyi cipót sütnek, ahány halottja van a családnak.

Kalácsot osztogatnak a koldusoknak, szegényeknek Kiskunfélegyházán, Szentsimonban és bizonyára más helyeken is. Bélapátfalván Isten cipója sül. Nagykátán a templom bejáratához tett kosárba vetik a hívek pénzadományukat. Ebből ajándékozza meg a pap karácsonykor a szegényeket. Hangonyban már csak a cigányok járnak alamizsnáért.

Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a templom előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíróosztott ki a koldusok között. Az égő kisgyertyákat itt az ablakba rakják ki.

Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a négy világtáj irányában négy koporsóforma rácsozatot állítanak fel. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el.

Ez a hagyomány azonban nyilván régibb. Piliny palóc faluban a temetői nagykereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen vagy idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani halottak napján a gyertyákat.

Tompa bácskai faluban halottak napján a legközelebbi hozzátartozók sírjáról összeszedik az elhervadt virágokat. Otthon kifőzik, és a vetőgabonát meglocsolják vele. Hitük szerint ez megvédi az üszögtől.

Hazai németségünknél az ünnepi fonott kalácsnak Heiligenstriezl a neve: Budaörsön a gyerekek keresztanyjuktól kapták ajándékba.

A délszláv eredetű Bátyán halottak napján minden évben vittek kalácsot a tavaly Mindenszentektől elhalt családtagok sírjára, fehér abroszban. Öregek emlékezete szerint a fonott kalács mellett még rétest, olykor sovány pogácsát (kisele pogače), egyesek még birsalmát, tál babot is. Az ételeket a sírra terítették. Az egyházi szertartás végeztével a pap, a harangozó, sekrestyés, ministráns gyerekek társaságában összeszedte, elrendezte. Kocsin vitték az ételeket haza, majd megosztoztak rajta. Ennek fejében a megvendégelt halottakért imádkoztak. Valamikor a halott koporsajába is raktak ételt. Szintén bátyai hagyomány, hogy este a család halottjaiért az asztal előtt gyújtanak gyertyát, a vízbefulladt hozzátartozókért azonban külön az asztal alatt.

Hercegszántó régi sokác hagyománya szerint a halottak sírjukból fölkelnek, és a templomba mennek, amikor halottak estéjén az ő üdvösségükért harangoznak. Várják a pogácsát is. Előtte ugyanis a legények, fiúgyermekek a házak ablakai alá állva elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, majd beszóltak: kérünk a holt lelkek számára pogácsát, sokácul: dajte nem za mrtve duše pogače. A végén megették és bort ittak rá. A pogácsa csak víz és só hozzáadásával készült. Valamikor a mohácsi sokácok is vittek kalácsot, bort, tojást a sírra. Ezeknek sorsára már nem emlékeznek.

Mikefa göcseji faluban az ünnepen diófalevelet szednek, és elteszik, hogy – mint mondják – a családtagok el ne tetvesedjenek. A magyarázat már másodlagos, az eredeti szándékot már elfelejtették. A diófalevél, diófakoporsó a halandó embernek, illetőleg halottnak oltalma. A dió ugyanis középkori Megváltó-jelkép, amint erről karácsony estéjénél már szólottunk.

Vadamos göcseji falucskában úgy tartják, hogy halottak éjszakáján az egész élő és elhalt rokonság összejön. Vacsora után az asztalt nem szedik le, sőt tiszta tányért tesznek oda.

Zalaszentbalázson a Mindenszentek rétesét meg a bort otthagyják éjszakára a halottak számára. Másik helyi hagyomány szerint halottak estéjén a templomban fölállítják a jelképes koporsót (tumba). Ennél imádkoznak, ájtatosságot tartanak a megholt hívekért. Az odakészített tányérba tett alamizsna a papé. Az ájtatosság végeztével a kántor hosszasan énekel. Most meg őt illeti az a pénz, amit a nép a tányérba vet.

Ecsegen halottak napján az ünnepről maradt ételeket elviszik a misére és a templomajtón belül lerakják a szegények számára.

Szurdokpüspöki hagyomány szerint halottak napjára következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a templomba. Ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják.

Kunsziget kisalföldi faluban az asztal hídján, vagyis a lábakat keresztben összekötő léceken gyújtják meg a család halottjaiért a gyertyákat, miközben a halottak litániáját végzik. Az asztal alsó homályos része mintha a purgatóriumot jelképezné. Ide kerül a gyertya Nagyhátán is.

Sokfelé szokás az égő gyertyát az ablakhoz tenni.

A bukovinai Andrásfalván Mindenszentek délutánján a pap vezetésével ünnepélyes körmenet indult a temetőbe, amelynek négy sarkában közösen imádkoztak, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. Együttmaradtak, az egyes sírokhoz külön nem mentek. Utána a körmenet visszatért a templomba, a hívek kezében gyertyacska, vagyis kis gyertya égett. Szokás volt gyertyákat is osztogatni egymás között, hogy este és a halottak hetének estéin otthon kölcsönösen imádkozzanak mellette egymás halottjaiért. Halottak napján a templomba cipót vittek és a szegények között osztották szét.

Meg kell jegyeznünk, hogy a síroknak az ünnepen való felvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása katolikus népünk körében aligha több másfél századosnál. Kováts István szegedi kőműves mester önéletrajzában elmondja, hogy a szokás a szegedi magyarság körében a múlt század első felében vált a bevándorolt német polgárság hatására mind általánosabbá. A kegyeletes gyakorlatot protestáns népünk is átvette, hiába hadakozott ellene – pápista szokásnak minősítve – még a múlt század végén is számos öreg református pap.

Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi német hiedelem szerint a halott elviszi.

A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át.

A síron való gyertyagyújtás a békéscsabai szlovák evangélikusság körében az első világháború idején tűnt föl a távolban elesett hozzátartozók emlékezetére. Nyilván hasonló szándékból a hajdúsági magyar reformátusok között is.

Parasztságunk körében általánosnak mondható, bár helyi sajátosságaiban még kevéssé ismeretes szokás, hogy halottak estéjén, sőt halottak hetének minden estéjén odahaza kis gyertyát égetnek. Rendre annyit gyújtanak meg, ahány halottjuk van. Dombrád idősebb népe szerint azért a lámpát sem szabad eloltani, mert a gyertya nem nekünk, hanem a halottaknak világít. Egy-egy mellett mindaddig imádkoznak, amíg el nem ég.