1. 329 évvel ezelőtt, 1683 szeptember 12-ének délutánján, a Wien folyócska bal partján Sobieski János lengyel király, mintegy 14 ezer gyalogos, harcedzett katona élén „kibújt” a bécsi erdőből, ahol, ahol még több ezer lengyel huszár és 26 ágyú rejtőzött.

Tekintetével végigpásztázta a folyócska széles völgyét, mely enyhén lejtett Bécs felé, s a távolban látta, ahogyan megvillannak török ágyúk torkolattüzei, és a hatalmas, mintegy 50 ezer fős török tábor.

Első parancsa az volt, hogy egy csapat huszár derítse fel a terepet, nincsenek-e árkok, mélyedések, hogy a sereg akadálymentesen haladhasson előre. A huszárok nagy ívben átvágtattak a török állások között, -veszteséget is szenvedtek ugyan-, de nagy riadalmat is okoztak. Kara Musztafa hadvezér, mivel azt hitte, hogy itt a fősereg, saját hatalmas lovasságát küldte ellenük, akik a vakmerő lengyeleket az erdő széléig üldözték vissza. Itt viszont nem maradt el a „szívélyes fogadtatás” sem, a lengyel ágyúk visszafordulásra késztették a török sereget, amelynek soraiban elődeink: Apafi Mihály, Thököly Imre, a moldvai és a havasalföldi vajdák csapatai de a tatárok is harcoltak. Sobieski kihasználva az alkalmat, hogy zavart keltett a török seregben, akik csak annyit láttak, hogy a huszárok eltűnnek az erdőben, buzogányával jelet adott a mindent eldöntő támadásra.

A lengyel király vezette császári hadsereg először lassan, majd mind jobban felgyorsulva, fülsiketítő robogással és csatakiáltással rontott az ellenségre, mindent levágott, ami útjába állt, és megfutamította a török hadakat. A törökök élükön a nagyvezérrel fejvesztve menekültek, átgázolva a kis folyón is. Mivel a nap a láthatár alján járt és a távolban már sötétedett, az ellenség üldözéséhez túl késői óra volt, – Sobieski megállt a folyónál, majd katonáival körülvette az ellenség maradék táborát, amely megadta magát.

Bécs megmenekült, a város és nemsokára egész Magyarország felszabadult. Eközben Lipót császár híveivel előbb Linzbe, majd Passauba menekült, ahol a kapucinusok kolostortemplomában, a Mariahilfe kegykép előtt családjával kétségbeesetten imádkozott a népért.

Sobieski pedig aznap este a töröknagyvezértől zsákmányolt sátorban, a testőrök fáklyái között két levelet írt. Az egyiket XI. Ince pápának, ezekkel a szavakkal: Jöttünk, láttunk, és Isten győzött!. A másikat szeretett feleségének írta, amelyet így kezdett: Urunk Istenünk, nemzetünknek olyan győzelmet és dicsőséget aratott, amelyről a korábbi századok nem hallottak. A pápai levélhez a török zöld zászlaját is csatolta, a felesége levele mellé pedig 400 szekeret küldött tele a zsákmányolt fegyverekkel, nyergekkel, sátrakkal, szőnyegekkel, különféle kelmékkel és ruhákkal, értékes tárgyakkal. Ezek egy részét ma is lehet látni a lengyel nemzeti Történeti Múzeumban.

XI. Ince pápa pedig elrendelte, hogy szeptember 12-én az egész világegyházban üljék meg Mária neve ünnepét. Pénzt gyűjtött össze, bevetette minden politikai befolyását, és nemsokára megalapította a Törökellenes Ligát, amely néhány v múlva kiűzte a törököt a keresztény Európából…

A törökökről azóta kiderült, hogy szegről-végről még rokonok is a magyarokkal, a Habsburgokról meg az, hogy nem mindig tettek jót nekünk katolikusoknak, és az egész magyarságnak sem… A részleteket hagyjuk a történészekre…Az iszlám veszély ma jobban fenyegeti Európát, mint ezelőtt 3-400 évvel. Akkor mi a teendő? Fogjunk újra fegyvert, alakítsunk iszlám-ellenes szövetséget a keresztények védelmében?

Elődeink a Boldogságos Szűz égi oltalmában bíztak, és a győzelmet is neki tulajdonították. Ahogy mondani szokás: a tények makacs dolgok. A történelem bebizonyította, hogy jól tették…Megmentették a keresztény név becsületét.

Ahogyan a házasságok az égben köttetnek, úgy az igazi nagy harcok is a lélek mélyén dőlnek el. Nem lehetünk kívülállók, meg kell vívnunk a saját harcunkat, és ami még fontosabb, együtt. A keresztény seregek akkor nem voltak egységesek, de a Gondviselő Isten és Mária nevének oltalma elhárította a veszélyt Európa népei fölül. Ma is csak a közös cselekvésben, a közös imában van az egyetlen erőforrásunk. Nem elég hogy vannak jó kezdeményezések, hogy vannak kegyhelyeink és Mária Rádió, miközben vallásszabadság címén mindenféle zagyvaságot és tőlünk idegen keleti-nyugati, felhígított vallási koktélt fogyasztunk és terjesztünk, mert hát ’erre van igény’. Ha meg akarunk maradni Mária kötényében, akkor nekünk közösségként is oda kell hajtanunk szívünket, akaratunkat Szent Fiának evangéliumához.

2. A név a régieknél az egész személyt jelentette. Megpecsételte a hordozó személy sorsát. Jellemezte karakterét. A név viselője névadójával azonosult. A mai lányok asszonyok hogyan viselik a Mária nevet? Azonosulnak-e a névadóval?

Az Ószövetségben a leányok névadását nem kötötték konkrét szertartáshoz, mint a fiúkét a körülmetéléshez, így nem tudjuk mikor kapta Mária szüleitől ezt a nevet. A hagyomány tudni véli, hogy a zsidóknál a leányoknak 2 héttel a születésük után adnak nevet. Népszokásaink szerint, amíg a gyermeket meg nem keresztelték, addig nem szólították nevén. De Máriát maga Isten „keresztelte” meg, aki már fogantatásától eljegyezte őt magával. És ha az Úr a Mária (mirjam=úrnő) nevet adta neki, akkor ő valóban úrnő, tengernek csillaga, megvilágosító.

Isten ismer minket a legjobban, hisz ő alkotott. Ő már anyánk méhében nevünkön szólít. A keresztségben pedig új nevet ad, a nevére irat minket. És ez a név kötelez. Olyanoknak kell lennünk, olyanokká kell válnunk, amilyenekké nevünk felhatalmaz. Máriát is Isten adta nekünk. Neve napján most imáink virágcsokraival köszöntjük. Mária tehát nem a saját nevét akarja fényesíteni, hanem Isten nevében, Isten dicsőségére jár közben értünk. Azért ’adja nevét’ kezdeményezéseinkhez, hogy sikerre vegyük az evangélium örömhírét, hogy az Úr nevében tegyünk jót egymással, gyűljünk össze imádkozni, és hajtsuk meg térdünket, szívünket és akaratunkat fönsége előtt.

A középkorban, Temesvári Pelbárt ferences hitszónok Mária nevének betűiből külön jelentéstartalmakat is kikövetkeztetett. Azt mondja, Mária nevének öt betűje azt jelenti, hogy Isten öt nagy jótéteményt adott a világnak általa: A-advocata,-ő a mi ügyvédünk, M –misericordia -könyörületes, R-Reparatrix ruinae -helyreállítja az emberi romást, I- illuminatrix- ő a világ és az egyház megvilágosítója, az utolsó a pedig A.-auxiliatrix- szükségünkben és nyomorúságunkban ő a kisegítő.

Ha az utcán gyermekét babakocsiban tologató vagy sétáltató kismamával találkozunk, első kérdéseink egyike, hogy hívják?…

Minket hogy hívnak? Mi máriás keresztények vagyunk-e? Látszanak-e rajtunk Mária nevének jegyei? Van-e időnk, erőnk, szándékunk másokért közbenjárni, rajtuk segíteni? Mária úgy ügyvéd, hogy nem kell lefizetni, nem a jogi kiskapukat keresve intézi el azt Istennél, amire mi nem vagyunk képesek, hanem anyai pártfogását latba vetve „lágyítja meg” Szent Fia szívét, miközben szavával és példájával arra bátorít, tegyük meg azt, amit Jézus mond. Szeretetünkkel begyógyítjuk-e a körülöttünk élők sebeit? Világosságot, szépet, jót sugárzunk-e magunk kerül beszédünkkel, hitünk erejével, tapintatunkkal, nagyvonalúságunkkal? Számíthatnak-e ránk mások- családtagok, barátok, munkatársak -, vagy begubózunk önző hétköznapjainkba, gondjainkba és állandóan panaszkodunk?

Gondoljuk csak meg, amikor valamit aláírunk, azzal kifejezzük, hogy vállaljuk, igaznak tarjuk az irat tartalmát, egyetértünk vele. Nevünk beazonosít minket, nem lehet letagadni. Aláírás nélkül nem hiteles a dokumentum, Kézjegyünk egyedi, sajátos, megismételhetetlen, mint az ujjlenyomat. Nem lehet azt hamisítani. A név megvéd a hamisítástól.

Mária nekünk is névjegykártyát oszt: ezen az úton érhetitek el Szent Fiamat. Bármikor rám csöröghettek, az égi on-line kapcsolat szüntelen működik… Mária neve védjegy: megvéd minket minden hamis vallásoskodástól. Beazonosít minket: Fiának testvérei vagyunk. Ő a mi közös édesanyánk.

Ha nagy énekesek, sztárok autogramot firkantanak könyvünkre, ruhánkra, hanglemezünkre, féltve őrizzük, mert megtiszteltetés számunkra, büszkék vagyunk arra, hogy legalább kezet szoríthattunk velük, hogy miénk lett legalább az aláírásuk. Mária neve a legszebb, legértékesebb égi márkanév… Rá biztos lehet hivatkozni Istennél…

Amikor házasságot köt a férfi és a nő – főleg manapság, az egyenjogúság világában -, felveszik egymás nevét. Az apa a gyerekét a nevére íratja, s ezzel elismeri, hogy tőle származik. Máriában Isten a nevére irtatott minket, családtagjának számítunk…

1969-ben szentelték fel a názáreti Angyali Üdvözlet bazilikáját, amelyet 15 évvel ezelőtt nekem is volt szerencsém látni, több paptársammal együtt. Ez a templom egy 1700-as években, a ferencesek által épített szentély helyén épült. A 20. századi felszentelést a régi templom romjainak eltakarítása ill. rendbe hozása, és különféle ásatások előzték meg. Egy olasz régészcsoport tagjaként Bellarmino Bagatti ferences régész gondolt egy merészet, és utána járt, mi a története ennek a bazilikának. Szó szerint ásatásokba kezdett, és rögtön kiderült, hogy nem igaz a sokat hangoztatott, turistakönyvekben szereplő állítás, miszerint a templom alatt római sírok voltak. Az ásatások során ugyanis nem sírokat találtak a templom alatt, hanem ősi lakóházak jól látható nyomait és egy keresztesek által épített templom romjait, az alatt viszont egy bizánci templom maradványai kerültek felszínre. És itt jött a meglepetés: még mélyebbre ásva egy ősi zsinagógát tártak fel, amely a názáreti keresztény zsidók/zsidó-keresztények zsinagógája volt. Tehát Názáretben is virágkorát élte a keresztény egyház. A régész, ferences szerzetes atya pedig, a zsinagógatetőt támasztó egyik oszlop alján görög betűs feliratot talált: Kaire Maria (Üdvözlégy Mária). A történelem első Ave Maria-ja kőbe vésve. Egy másik oszlopon örmény felirat volt: Szép Szűz!

Bebizonyosodott, hogy ezek a feliratok messze az első mariológiai zsinatok előtti időkből származnak, vagyis Mária-tiszteletünk hiteles tárgyi bizonyítékai. A Mária-tisztelet tehát egyidős a kereszténységgel, és ott született, ahol ez az egyszerű leány, majd édesanya élt, Názáretben. Mária az egyház identitását erősíti. Luther Márton is Mária-tisztelő volt, a keleti egyház ikonjai is zömében Mária- vagy Madonna-ábrázolások. Ahogyan nemzeti hőseinket, írókat, politikusokat, hadvezéreket tisztelünk, szobraikat megkoszorúzzuk, Máriát, Megváltónk édesanyját is tisztelnünk, szeretnünk kell. És ez jó. Nem celebkultusz ez, nem a hitnek egy giccsesebb változata ez, mert hát Jézushoz nehéz lenne közel kerülni, és Mária könnyebb „falat”…, hanem inkább egy egészséges anya-gyerek kapcsolat. Ha Jézus testvérnek tekint, akkor mi mindnyájan Mária gyermekei vagyunk.

Amikor tehát a rózsafüzért imádkozzuk, vagy a legősibb Mária imánkat-oltalmad alá futunk…- egy olyan megszakíthatatlan láncolatba, folyamatba kapaszkodunk bele, amely a kereszténység kezdetéig nyúlik vissza.

Mária ikon, példakép, hivatkozási alap. Ő a par exellence nő, akire felnézhetünk, akire hivatkozhatunk imáinkban. Ha hozzá közel kerültünk, Szent Fia szeretetét is elnyertük. Mert Isten kedvét találta benne, mert elénk élte az Istenhez tartozás általunk is követhető életstílusát. Mária monogramját is belevarrjuk zászlóinkba, liturgikus ruházatunkba, mintegy védjegyet, ami által hisszük és valljuk, hogy Istenhez is közelebb kerülünk. Mária neve mögött ott van az ő élete, makulátlan tiszta személye, hite és odaadása, ami kezeskedik arról, hogy jó kezekbe vagyunk, ha nevét hívjuk segítségül.

Mária a mi édesanyánk, de nemcsak, a miénk. Ő nemcsak a magyarok ősi Boldogasszonya, hanem ő az Egészen Szép Szűz, a Babba Mária, akinek köténye alá befér minden nemzet, minden vallás fia-lánya, beférnek a muzulmánok és a hinduk, beférnek az indiánok és a kínaiak egyaránt. Az ő neve összetartozásunk záloga, ő mindenkinek az édesanyja. Neve nemcsak megkülönbözteti őt a föld minden asszonyától, hanem személyében az egész emberiség égi közvetítője jelent meg a földön. Akihez életünk bármely pillanatában bizalommal fordulhatunk.

Sebestyén Péter