A nevetés az egyik legtermészetesebb esemény: vagy olyan sokszor nevetsz, hogy már észre sem veszed, vagy olyan ritkán, hogy már rá sem döbbensz a savanyú ábrázatodra.

 

 

A nevetés a tudatos boldogság kifejeződésének spontán formája. A hangsúly a tudatos szón van, ugyanis a kacagáshoz szükség van indokra. A boldogsághoz, a jókedvhez nem kell ok; ha bátran mersz élni, ha hagyod, hogy a szellemeddel, a szíveddel és a kezeddel teremts e világban, az életed percei boldogan fognak telni, anélkül, hogy különösebb okod lenne rá. Viszont a nevetés felszakadásához – leszámítva a csiklandozás folyamatát – szükség van értelemre és arra a tudatos folyamatra, amelyet úgy hívunk, hogy humor.

Falak a lélekben

Mert hát a kacagás akkor bukik elő belőled, amikor a humorérzékednek hála felszakadnak a lelkedben fölépült falak. Nem véletlenül mondod, hogy „felszakad belőled a röhögés”: az elfojtott életenergiád előrobban lelked mélyéről, szétfeszíti a gátlásaid alkotta gátakat, és rázúdul erre a világra. Nem véletlenül tartják a tudósok és a bölcsek egyaránt, hogy a nevetés a világ legjobb gyógyszere: a jókedv szabad áramlása gyógyítja a testet, a humor pedig segíti a tudatosságod kiteljesedését, a megvilágosodás vagy az isteni teljesség megélését.

Az egészség, a fiatalos életerő mindig a felhőtlen kacagásban, a mindent elsöprő örömben, éneklésben és táncban nyilvánul meg. Ezek a különféle cselekedetek összetartoznak: ha felszakad belőled az öröm, akkor hangot adsz ki magadból – kacagsz –, és a tested is megmozdul; mozdulatlanul nem lehet nevetni, mert az energiák megremegtetik az izmaidat. Nem véletlen, hogy a boldogság egyik legtudatosabb, legistenibb kifejezése az ének és a tánc; a tudatos hangteremtés és a különféle porcikáid összehangolt mozgása csak akkor valósulhat meg, ha a benned megszülető örömmel teremtesz.

Úgyhogy a komorság megöli az életet, megöli a szellemet. Ennek ellenére a komolyságot általában előre valóbbnak tartod a nevetésnél, mert beléd nevelték, hogy a szenvedő ember az „igaz ember”. Sokszor hallottad – vagy sokszor mondtad – ugye, hogy: „Az élet nem a szórakozásból áll, mert a felnőttek világa komoly dolog; és ne nevess már folyton, mert akkor csak gyerek vagy, nem pedig valódi férfi vagy igazi nő!” S noha az efféle mondatok első hallásra logikusnak tűnnek, valójában csak hatalmas szamárságok, mert bizony minél „nagyobb” férfi vagy nő, minél bölcsebb és igaz ember vagy, annál többet nevetsz önmagadon és a világon.

A komorság betegség

Hogy miért? Ha megfigyeled, a gyermekek sosem fáradnak el, és elképesztő gyorsasággal képesek az újdonságok megtanulására: egész nap rohangásznak, mégis kimeríthetetlenek, és ha egyszer megtanítják őket sakkozni vagy a számítógép használatára, bizony hamar lekörözik a szüleik generációját. Erre nem azért képesek, mert még gyerekek, hanem azért, mert nincsenek fölösleges gátlásaik – ha egy gyerekben a neveltetése miatt fölépülnek a gátlás falai, éppúgy képtelen lesz a boldog életre és a tanulásra, mint egy felnőtt –, és mert megélik a lényük egészét. Egy gyermek egyénisége minden energiájával, tudata minden figyelmével éli az életét. Ennek köszönhetően ereje minden morzsáját fel tudja használni, szemben a felnőtt emberrel, aki képességeinek csak töredékével rendelkezik, mivel erejét elpazarolja a gátlásai fenntartására. Elpazarolja a komolyságra.

A gyermek azért képes a lehetőségei sokkal teljesebb kihasználására, mert nincs benne a komorság betegsége. A gyermek őszinte, szívből jövő kacagása határtalanságot biztosít neki. A komoly, „tekintélyes” felnőtt ember nem más, mint egy csökevény, aki önmaga megcsonkítása után a többi ember felé fordul, hogy boldogtalanná tegye őket is.

Freespirit