Egy év késéssel, de lecsengett ez az olimpia is. Vannak, akik nyertek, vannak, akik veszítettek vele. Nyögvenyelősen indult, a japánoknak is nagyon rosszkor jött. Nem csoda, hogy a szervezők közül sokan visszaléptek, mások öngyilkosok lettek. De azért meg kellett szervezni, nehogy szó érje a ház elejét. Járványon innen, politikán és gazdasági hasznon túl mi, távoli gyalognézők mégis sokat nyertünk belőle. Főleg élményt, látványt, felemelő és megdöbbentő emberi helyzeteket, melyek így vagy úgy, de beleégtek lelki retinánkba.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött kedden este a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, vagyis a CSIT. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító, szombatig tartó rendezvényének a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert ad otthont. Az idei találkozón 350 fiatal vesz részt. „… Ami az életre vezet” mottóval szervezett CSIT szombaton a Kis-és Nagysomlyó-hegy közötti téren, a Hármashalom-oltárnál nyilvános szentmisével zárul, amelyet Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke mutat be.
Bővebben: Kevesebb résztvevővel, meghitt hangulatban zajlik a CSIT
Ferenc pápa augusztusi imaszándéka: „Imádkozzunk az Egyházért, hogy a Szentlélektől kegyelmet és az erőt nyerjen az evangélium fényében való megújulásához.” Az erről szóló videoüzenetet augusztus 3-án tették közzé a Vatikánban.
Bővebben: Ferenc pápa augusztusi imaszándéka az úton járó egyházért
- Közös Értékeink!
- Találatok: 2258
„Nincs idő késlekedésre” – aggasztó képet fest a Földről a legújabb klímajelentés
Több rekord is megdőlt az elmúlt időszakban, azonban ezek egyike sem pozitív. A klímatudósok legújabb jelentése szerint tagadhatatlanul az emberi tevékenység a problémák oka, ezért mindennél fontosabb, hogy időben cselekedjünk.
Bővebben: „Nincs idő késlekedésre” – aggasztó képet fest a Földről a legújabb klímajelentés