Bővebben: Sajnos szinte mindenütt ott a piros pötty...Sajnos szinte mindenütt ott a piros pötty, a betegség forrása!! Milyen jó lenne megérteni és be is tartani a kijárási tilalmat!! 

Ezen a szép napon, március 25-én, gyümölcsoltó Boldogasszony napján, kérjük a Béke Királynőjének, Máriának a közbenjárásával az Istent , hogy az áldott békét, mint egy nagy folyamot, árassza világunkra, oltsa ki az engesztelhetetlen gyűlölködés háborús lángját az emberek szívében és adjon nekünk gyógyulást! 

Csaba testvér

Bővebben: A kilátástalan idők szentje – Svéd Szent Katalin1484-ben VIII. Ince pápa megengedte, hogy Karin Ulfsdottert, akit ugyan akkor még nem avattak szentté, de 1381-es halála óta szentként tiszteltek, szent anyja mellett a Brigitta-rend második alapítónőjének tekintsék. Édesanyja, Svéd Szent Brigitta halála után neki kellett befejeznie a rendalapítás művét.

Bővebben: Világméretű közös imádságra hív a világjárvány idején Ferenc pápa március 25-reMárcius 22-én délben az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa felhívással fordult a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez, hogy március 25-én, szerdán délben mindenki együtt imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez.

Bővebben: Szent Benedek áldását kérte a világra a montecassinói apát a koronavírus-járvány idejénMárcius 21-én, Szent Benedek halálának évfordulóján 12 órakor Donato Ogliari montecassinói apát harangszó kíséretében Európa védőszentjének ereklyéjével megáldotta Cassino városát, Szent Benedek földjét, Olaszországot, Európát és az egész világot, mindenkit az ő közbenjárására bízott.

Bővebben: Szűz Mária és Szent József közbenjárását kérte Ferenc pápa a világjárvány megszűnéséértAz Olasz Püspöki Konferencia a koronavírus-járvány okozta válságban közös rózsafüzér-imádságra hívta a híveket március 19-én este. A kezdeményezéshez Ferenc pápa is csatlakozott, aki videóüzenettel nyitotta meg a közös imát, amibe az egész országból bekapcsolódtak a hívek, a szerzetesi közösségek kérve a betegek gyógyulását.

Alkategóriák