- Közös Értékeink!
- Találatok: 1888
A világ nem arról ismeri fel a jó keresztényt, hogy rendszeresen templomba jár, ugyanis a cselekvő szeretet a Krisztus-követés lényege – hangzott el ma a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol a főesperesi kerület úrnapi búcsúját ünnepelték. A környék településeiről és a város plébániáiról idén is keresztaljával érkeztek közös ünneplésre a hívek és a kerület papsága.Az ünnepség kezdetén megemlékeztek Isten szolgája, Márton Áronról, aki hetven évvel ezelőtt mutatott be szentmisét a város főterén.
Bővebben: Kilép a csendből és felragyog az utcán a köztünk élő Krisztus
1993-ban egy életvédő csoportoknak rendezett országos konferencián a rendező megosztotta, hogy édesanyja házasságon kívül, „botrányos módon” esett teherbe vele, és ezért gyerekkorában sokan gúnyolták. Giorgio La Pira, Firenze későbbi polgármestere védte meg, az ő tanítása nyomán Zeffirelli mélyen tisztelte anyját és a Szűzanyát. Marina Corradi jegyzetének fordítását közöljük.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 1425
Ferenc pápa a minoriták nagykáptalanjához: evangéliumi élet, béke, testvériség és képzés
Június 17-én, hétfőn délelőtt fogadta a Vatikánban a pápa a minoriták nagy káptalanjának mintegy 150 résztvevőjét. Arra buzdította őket, hogy éljék meg az evangéliumot, valósítsák meg egymás között a testvériséget, szolgáljanak békében, és képezzék magukat megfelelő módon.
Bővebben: Ferenc pápa a minoriták nagykáptalanjához: evangéliumi élet, béke, testvériség és képzés
Három hét távlatából is elevenen él bennem annak a pillanatnak a leírhatatlansága, ahogyan elrugaszkodik a földtől a szentatya repülőgépe Szebenben. Hiszem, hogy van és lesz ennek a látogatásnak egy emberileg semmiféle mércével nem mérhető hozadéka és áldása. Együtt örvendek azokkal, akiknek sikerült „megfogniuk” azt az egyetlen egy pillanatot, szót, gesztust a Ferenc pápával való találkozásban, amely a felejthetetlen élményen túl erőforrássá lesz életükben.
Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, úrnapját követő péntek.
Bővebben: Ha vihar tör ki az életedben, rejtőzz el Jézus szívében
2019. október 6-27-e között tartják a Vatikánban a pánamazóniai szinódust, amelynek munkadokumentumát június 17-én tette közzé a Püspöki Szinódus Főtitkársága. A dokumentum az egyház részéről válaszokat sürget az összetett, és súlyos veszélyeknek kitett amazóniai térség számára.
Bővebben: Új utak az egyház számára az átfogó ökológiai fejlődésért
Vezette a Molt, a Matávot és még számos céget, volt londoni nagykövet, megvette és eladta a Heti Választ, ma félig filantróp üzletember, aki nem szereti elégetni a pénzét. Nagyinterjú.
Bővebben: Csák János: Orbán Viktor nem követ el gazemberséget