Bővebben: Több százan vettek végső búcsút Pongrácz József gyermekorvostólVégső búcsút vettek dr. Pongrácz Józseftől hétfőn délelőtt Szent Család Plébánián. Több száz páciense, tisztelője, barátja és pályatársa kísérte utolsó útjára az elismert gyermekorvost. A 66 éves korában, január 3-án elhunyt közismert kecskeméti személyiséget Böjte Csaba ferences szerzetes és Szabó István piarista atya búcsúztatta.

Bővebben: Ne féljetek! Örüljetek!Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, amit nemrégiben hallottam egy tudományos előadásban: az emberiség mai létszámát figyelembe véve Európa és benne hazánk is, a népek jóléti rangsorában a felső régióban van. A hét és tél milliárd lakos közül talán a felső egy milliárdban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hat és fél milliárd ember nálunk rosszabb körülmények között él. Ugyanakkor nem értem, hogy egy másik felmérés szerint népünk legelégedetlenebb, legpesszimistább régióba sorolható. Hogy van ez?

Bővebben: Meg fogunk fagyni?!Ülök a jó meleg lakásban és hallgatom a rádiót, egy kellemes női hang mondogatja óránként ugyanazt, már sokadszor:  a sarki eredetű rendkívül hideg légtömegek elsősorban Székelyföldet és a szomszédságában levő Brassó megyét szállták meg. A Székelyföld peremén fekvő Bodzafordulón és Brassóban mínusz 33 fokig süllyedt a hőmérők higanyszála. Csíkszeredában nyolc órakor mínusz 29, Sepsiszentgyörgyön mínusz 27, Gyergyóalfaluban mínusz 26, Kézdivásárhelyen mínusz 24, Székelyudvarhelyen mínusz 21 fokot mértek. Marosvásárhelyen mínusz 18, Kolozsváron mínusz 15 fokig süllyedt a hőmérséklet. 

Bővebben: Január leghidegebb hétvégéjeJanuár leghidegebb hétvégéje előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt kéri mindenkitől: ha mozdulatlanul a földön ülő vagy fekvő embert látunk, ne menjünk el mellette, szólítsuk meg, ajánljuk fel segítségünket. Ha az illető nem tud válaszolni, hívjuk a hajléktalanellátó diszpécserszolgálatot – Budapesten a 061 338 4186 számon – vagy a 112-es segélyhívót!

Bővebben: Diplomás családanyákMegint megingott egy masszív tévképzet. A számok erre jóval alkalmasabbak, mintha egyedi eseteket sorolnánk. A KSH adatai szerint Magyarországon minden harmadik baba édesanyja diplomás. És ez több szempontból is örvendetes tény. Egyrészt az sosem baj, ha az átlagnál igényesebb, tájékozottabb, magasabb intelligenciájú nők szülnek több gyereket, másfelől pedig át kell értékelni – szívem szerint azt írnám: le kell végre venni a napirendről – azt a hamis állítást, amely szerint a háziasszonyi szerepkörnél többre vágyó nők maszkulin lelkületű, férfifaló karrieristák.

Bővebben: Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepeVízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Alkategóriák