Bővebben: 60 év utánNaivak voltak a szüleink 1956-ban?! Mi tényleg azt hittük, hogy a tisztakezű nyugat, majd megvéd az igazsággal együtt a forradalmunkat?! Érdemes elolvasni a csatolt írást, melyből kiderül, hogy más nagyhatalmaknak is megvolt a maguk forradalmuk, melyet ugyanolyan kegyetlenül le kellett verjenek mind a Magyarországit a Szovjet birodalom!! Világunkat nem a nagyhatalmak menthetik meg a káosztól, az értelmetlen szenvedéstől hanem csak Jézus Krisztus! Ha az evangélium ragyogása, tisztasága átjárná szíveinket, s megértetné velünk, hogy jó dolog egyszerűen, békében, szeretetben élni, hogy jó jónak lenni, és bölcs párbeszéddel, összefogással többet ellehet érni, mind terrorista akciókkal, akkor lassan lépésről - lépésre eljönne a szeretet és a béke korszaka!! Hiszem, hogy ez nem álomvár, nem utópia, hanem  Isten megvalósuló szent akarata!! 

Élő hittel, 

Csaba t. 

Bővebben: Az 1956-os forradalom és szabadságharc történeteMindössze 20 nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. De mi is történt pontosan 1956 október 23 és november 11 között?

Bővebben: Imádság Európa és a világ békéjéértImádság háza?! Október az imádság hónapja, próbáljak minél többször és minél több ideig a jó Isten színe elé állni, Teremtőmre irányuló elszánt akarattal!! A mi dolgunk az, hogy akarjunk imádkozni, Mesterünk, aki a pár halat és kevés kenyeret képes volt megszaporítani, egészen biztos, hogy a mi billegő akaratunkat is képes megszaporítani, megerősíteni, saját maga felé fordítani!! A mi dolgunk az, hogy induljunk el az imádság útján, ne magunkba bízzunk, hanem Teremtőnkbe, ki jónak látott megszólítani és meghívni magához!! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Alkategóriák