A szombati vajdahunyadi nyitóünnepség után vasárnap Déva volt a Hunyad megyei magyar napok rendezvényeinek főhelyszíne. A városháza előtti régi szép főtér magyarrá vált, népes jelenlétével a helyi és környékbéli településekről származó magyarság szinte birtokba vette egy napra a városközpontot.
Szabolcs testvér Marosillyén egy szép szentmise áldozatban buzdított bennünket a jóra! Isten fizesse neki és paptársaimnak azt, hogy a gyerekeinkkel együtt imádkozhattunk!! Szeretettel,
Hiszem, hogy Isten emberé lett Karácsony estéjén, és azt is hiszem, hogy a szentmisében szintén közénk jön ugyanaz az Isten, a kenyér és a bór színében, az Eucharistiaban!! Betlehemben azért jött közénk, mert szeret, mert segíteni akar nekünk, és hiszem, hogy ugyanaz a jószándék vezeti hívó szavunkra közénk jóságos Istenünket, most is a szentmise áldozatban!
Nagyszerű!! Mi is csatlakozunk a gyerekekkel! Hiszünk egy Isten adta jobb világban! Szeretettel kérem a munkatársaimat, hogy a gyerekeinknek szervezzék meg erre a lehetőséget.