- Közös Értékeink!
- Találatok: 1024
Isten nem hagy el szorult helyzetünkben, fájdalmunkban, hanem elkísér bennünket!
November 4-én délelőtt a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában az idén elhunyt bíborosokért és püspökökért. Beszédében a csendes, bizakodó várakozásnak, a bennünket állandóan kísérő és velünk mindig együttérző Istenben vetett hitnek a fontosságára hívta fel a figyelmet.
Bővebben: Isten nem hagy el szorult helyzetünkben, fájdalmunkban, hanem elkísér bennünket!
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1956. november 3-án, este nyolc órakor, a rádió parlamenti stúdiójában mondta el Mindszenty József nevezetes rádiószózatát, amelyet éveken át meghamisítva, félremagyarázva emlegettek a kádári hatalom kiszolgálói. Mondták, a prímás visszakövetelte az Egyháztól elvett földbirtokokat. Ez a vád hazugság volt. Egyesek azt is állították, hogy Mindszenty a „bukott rendszer örökösei”-vel való leszámolásról beszélt. Ez is hazugság volt. S még egy különös vád, amelyet ma is hallani olykor: miért beszélt a prímás a rádióban, hiszen ő a hazai katolikus egyház feje volt, nem politikus. Van rá válasz. November elsején Ravasz László református püspök szólt a nemzethez, másnap Ordass Lajos evangélikus püspök. Mindkettőjüket félreállította a kommunista hatalom, Ordass börtönben is ült. Teljesen természetes, hogy a hazai katolikus egyház feje is mikrofon elé állt, beszédével segítve a kibontakozást – ahogy a protestáns vezetők is ezt tették.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 999
100. születésnapját ünnepelte Szent II. János Pál közeli barátja, Wanda Póltawska
Wanda Póltawska orvosnak, pszichiáternek, Szent II. János Pál pápa egyik legközelebbi barátjának és munkatársának gratulált november 2-án 100. születésnapja alkalmából Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Bővebben: 100. születésnapját ünnepelte Szent II. János Pál közeli barátja, Wanda Póltawska
A Szentatya november 3-án folytatta a Galata-levél magyarázatát a VI. Pál Teremben tartott általános kihallgatáson. Hangsúlyozta, hogy Isten mindig erősebb a mi ellenállásunknál, és nagyobb a mi bűneinknél; amikor pedig figyelmeztetnünk kell testvérünket, azt mindig szelíden és szeretettel tegyük.
Bővebben: A Lélek szerint járni szelídség, türelem, imádság, közelség!
Amikor Mindenszentek alkonyán sötétbe borul a világ, halottak napja előestéjén mécsest gyújtunk halottainkért. A temetőkben fények lobognak, otthonainkban gyertya ég. Lux aeterna….. az örök világosság fényeskedjék nekik, mondjuk magunkban, s az emlékezés szomorúságában is tudjuk-érezzük, hogy szeretteinktől nem váltunk el végleg, a búcsú csak ideiglenes. Természetes, hogy fájdalom lakozik az emberben, ha előrement szeretteire gondol. De – ahogy a zsoltáros mondja – beatus vir qui sperat in eo, boldog az az ember, aki őbenne bízik. Őbenne, akinek Fia harmadnapra föltámadott. Halottak napja előestéjén arra is gondolunk, a mécsesek fénye is ezt üzeni: az idő zárójelei közé szorított földi léten túl öröklétre teremtettünk.
"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van, fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben"
1 Péter 1:3-5
„Az Úr megoldotta az én darócomat…”
65 évvel ezelőtt, 1956. október 30-án szabadult ki sok-sok éves fogságából Mindszenty József hercegprímás. Az 1949 elején életfogytiglani fegyházra ítélt bíborost megromlott egészségi állapota miatt 1955 júliusában a börtönből Püspökszentlászlóra, egy régi püspöki nyaralóba szállították, itt tartották házi őrizetben. A prímás ismét reverendát viselhetett, s kapott maga mellé egy papot is Tóth János, az egykori Regnum Marianum templom plébánosa személyében. Ősszel ide hozták az 1951-ben elítélt Grősz József kalocsai érseket is, majd Mindenszentek ünnepén Felsőpeténybe szállították, s az Almásy-kastélyban helyezték el őket. A foglyokat természetesen az ÁVH őrizte.
Bővebben: 65 éve, így szabadult fogságából Mindszenty József hercegprímás