NEMCSAK A GYEREKEKRE, HANEM SZÜLEIKRE IS FIGYEL A SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY
Akár három hónapig is biztosít lakhatási lehetőséget kisgyermekes anyukák számára a Szent Ferenc Alapítvány új csíkszeredai létesítménye. A négyemeletes tömbház tatarozása folyamatban van, a téli hidegek ellenére már beköltözhetnek a rászorulók.
Családi nehézségek, anyagi gondok, házastársi konfliktusok – megannyi probléma, ami arra késztethet egy édesanyát, hogy gyermekével együtt ideiglenesen elhagyja otthonát. Rajtuk szeretne segíteni a dévai Szent Ferenc Alapítvány nemsokára átadásra kerülő csíkszeredai létesítménye. Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány vezetője Iordache Melindát bízta meg az új otthon vezetésével.
Az otthon egyébként egy négy emeletes tömbház egyik szintjén fog működni, amely valaha diákszállóként és munkásszál lóként üzemelt, tulajdonosa pedig idén nyáron 99 évre fel ajánlotta a gyermekvédelem ügyét zászlajára tűző szervezetnek. „Csaba testvér már régóta szeretne egy olyan intézményt létrehozni, ahova édesanyákat is be lehetne fogadni – mesélte Iordache Melinda, a ház leendő vezetője.
Az alapítvány jelenlegi házai ugyanis nem alkalmasak arra, hogy felnőtteket is befogadjanak, a gyermekükkel együtt érkező édesanyák számára legfeljebb néhány napig, szükségmegoldásként tudnak szállást biztosítani a bentlakó otthonok. Komoly igény volt tehát erre.
Egyfajta családsegítő krízisközpont lesz ez, olyan hely, ahova a szociális problémákkal küszködő anyukák jöhetnek, gyermekeikkel együtt.
A cél az lenne, hogy a családokat összetartsuk, ezért ha lehetőség van rá, akkor természetesen bátorítjuk az anyákat, hogy hazamenjenek. Felkeressük az apát is, megvizsgáljuk az érem mindkét oldalát, szeretnénk a házasságokat megmenteni.”
A leendő lakók legfeljebb 90 napos időszakra költözhetnek be a házba, ez idő alatt a központ vezetői felmérik, hogyan tudnának a leghatékonyabban segíteni nekik a gondok megoldásában. A 90 napos időtartam csak irányadó, van olyan, hogy csak egy hirtelen veszekedés miatt megy el az anyuka otthonról, és pár nap múlva már haza is tér. Máskor ennél hosszabb időre van szükség. Az alapítvány munkatársai szükség esetén akár tanfolyamra is beíratják őket, arra pedig magától értetődően gondot fordítanak, hogy az anyákat foglalkoztassák, bevonják őket a ház körüli teendők megoldásába. A tömbháznak azon az emeletén, amelyiken az anyukák számára alakítanak ki lakhatási felületet, összesen hat lakrész található, mindegyikbe két -két anyukát tudnak majd, saját kérés alapján, gyermekestül befogadni.
Iordache Melinda hangsúlyozta, hogy a csíkszeredai otthon elsősorban nem lányanyák számára nyújt menedéket, őket a Sepsiszentgyörgy mellett működő árkosi otthonban várják. Igaz, hogy az első anyuka, akit most éppen befogadni készülnek, csecsemőjével együtt várja a tatarozás befejezését. Ő egy Udvarhely melletti faluból került Csíkszeredába, miután házastársa az utcára tette; jelenleg az alapítvány csíksomlyói gyermekvédelmi központjában kapott ideiglenes elhelyezést. A súlyos szociális gondokkal küszködő fiatal asszonynak az alapítvány munkatársai magyarázták el azt is, hogyan kell egy kisbabának gondját viselni, három óránként megszoptatni.
Segítségükre van a Csíki Anyák Egyesülete is, akik máris segítettek babaápoláshoz szükséges holmikkal.
Az új otthont Szent Mónikáról, az édesanyák védőszentjéről készülnek elnevezni. Csaba testvér azt reméli, hogy Szent Miklós ünnepéig a tatarozással, meszeléssel is sikerül végezni, és még a téli hidegek beállta előtt beköltözhetnek a lakók az új otthonba.
Lukács János
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.