Felszentelték Böjte Csaba csíksomlyói kollégiumát

A kegytemplombanOrbán Szabolcs ferences tartományfőnök és Böjte Csaba atya vasárnap délelőtt a csík- somlyói Kegytemplomban koncelebráltak szentmisét. Az oltár előtt, a szentélyben népviseletbe öltözött fiatalok foglaltak helyet.

 

 

Értük, és az őket követő generációk hasznára újították fel az egykori ferences gimnázium épületét, amelyet a Csíki Magánjavak száz évre jelképes összegért átadott a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

A Böjte Csaba által pártfogolt diákok egy része már otthonosan érzi magát az épületben, innen járnak a különböző csíkszeredai iskolákba.
A hálaadó szentmise főcelebránsa Orbán Szabolcs, az erdélyi, Szent Istvánról elnevezett Ferences Rendtartomány tartományfőnök-helyet­tese volt, koncelebráns pedig Böjte Csaba, valamint Kállay Emil és Sárközi Sándor piarista atya. Szentbeszédében Orbán Szabolcs a felolvasott evangéliumi részből indult ki: amikor Jézus a haláláról és feltámadásáról beszél tanítványainak, azok nem értik, a Kapharnaumba tartó úton pedig azon tanakodnak, ki közülük a legnagyobb.
Kétezer év után mi magunk is bensőleg hasonlók vagyunk a tanítványokhoz, mondta a szónok: Jézus próbál közelebb vinni bennünket Istenhez, de nem értjük, azzal vagyunk elfoglalva, kinek nagyobb a hatalma, a befolyása. Két történelmi példával érzékeltette, hogy a közösségért hozott áldozat meghozza gyümölcsét. Szent István királyunk hite közösséget, népet formált, Assisi Szent Ferenc pedig, ráérezve Jézus tanítására, nem nagyobb akart lenni embertársainál, hanem kisebb, és ezáltal újította meg korának egyházát.
Csíkban is a ferencesek végeztek komoly közösségépítő munkát. Ennek eredményeként jött létre az az intézmény, amely évszázadokkal ezelőtt olyan embereket faragott a székely legénykékből, akik saját kis közösségük fejlődését, növekedését szolgálták.
Az apostolok versenyeztek egymással, ki a nagyobb, és nem merték megkérdezni, amit nem értettek Jézus szavaiban. E két hiba elkerülésére hívta fel a diákok figyelmét Szabolcs atya: ne szóval és erővel mutassák meg, ki a nagyobb, hanem tanulással.
– Mindennapi életetekben próbáljatok meg nagyok lenni úgy, hogy közben a kicsinységeteket élitek meg – biztatta őket. Felhívta a figyelmüket arra is, hogy merjenek kérdezni nevelőiktől, tanáraiktól, a ferences testvérektől, a felnőttektől, de választ kaphatnak kérdéseikre a jó Istentől és a Szűzanyától is.
A szentmise után a kollégium udvarára vonultak a diákok és nevelőik, ahol a bemutatkozás és ismerkedés következett, majd Szabolcs atya megszentelte a gyermekeknek otthont adó épületet.

Takács Éva, Hargita Népe

Fotó: Csúcs Mária és Csúcs Péter 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Minden, ami létezik ezen a földön, egymásra találásból születik. A napfény rátalál a vízpárára és felemeli magával az égbe. Az egész emberi test egy hatalmas összetartozás, szolidaritás: sejtjeink, szerveink egymást kölcsönösen segítve létben tartják egymást. A férfi és a nő egymásra találásából, szeretetben való összeforrásából születik a gyermek. A bűn a másiktól való tudatos elfordulás következménye. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. szeptember 26. szombat, Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

„Jöjj, és kövess engem!”

Jézus nem ültette le szépen maga köré az írástudókat – mondván: „a szó elszáll, az írásmegmarad” –, hogy lediktáljon nekik egy „projektet”, pontos menetrendet az Ő követéséhez.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube