Ez a tél is síkosnak ígérkezik. Ha végig ilyen jegesek lesznek az utak Karácsonykor azt fogom énekelni: Kiskarácsony, Nagykarácsony összetört a térdkalácsom.

A nagyi minden évben meghívott Mikulásozni magukhoz. Én meg az öcsém a csúszós úton csakúgy botorkáltunk, kézzel, lábbal küzdöttünk a fent maradásunkért. Mivel a nagyiék a falu másik végén laktak, bőven volt alkalmunk összeesni. (Hol én az öcsémre, hol ő rám, hol meg ketten kétfelé estünk.) Végül sikerült odajutni. A nagyi a szokásos forrócsokival és házi süteménnyel várt.

Nagyon szerettük mindezt, de amit még ennél is jobban szerettünk, az a történetei voltak. Minden évben ahogyan most is, körbeültük a tűzhelyet a kezünkben a finom csokival és szem száj tátva vártuk, hogy

végre elkezdje a történetet.

"Egy gyerekkori eseményt mesélek most nektek el, kedveseim."-kezdte. "Úgy veled egyidős lehettem vót" -mutatott az öcsémre, ki 6.-os volt- "mikor Szent Miklós közeledtével úgy döntöttünk, hogy megajándékozzuk egymást. Mint ahogy tűk es most, mű es felírtuk a neveket egy-egy cetlire s egy sapkába tettük, onnét húztuk ki a neveket. Alig vártam, hogy megtudjam kit húzok. Izgulva nyúltam a sapkába, szinte remegő kézzel nyitottam ki a cetlit de amikor megláttam a nevet nyomban elmúlt minden izgalmam. A cetlin ugyanes Péter Lajos neve állt, csúfnevén Danibocs."-erre felnevettünk.

Nagyi folytatta. "Kiabálni kezdem, hogy húzzunk újat, mert én nem jót húztam, de senki nem akart. mindenki megvolt elégedve, csak én nem. "

Az öcsém megkérdezte:-De miért, nagyi?

"Azért fiam, mert Danibocs az iskola legszemtelenebb, legrosszabb, leggonoszabb gyermeke vót s még lopott es, nem hiába csúfolták. A leánykákot mindig bosszantotta, az én hajamat es sokat huzigálta. Tiszteletlen vót mindenkivel, nem számított neki senki s semmi. Danibocsot senki nem es szerette. El is döntöttem, hogy én nem készítek neki semmit. Azt kapja amit érdemel! Vagyis semmit. Dühösön mentem haza. Nagyanyám látta, hogy nincs valami rendjén, meg es kérdezte mi a bajom.

-Nem jót húztam! Meg kell ajándékozni valakit az osztályból Miklós napján s én nem jót húztam!-mondtam szinte bőgve.

-Nem jót húztál? Mit jelent az neked, hogy nem jót húztál? Mitől jó vagy nem jó neked valaki?-nézett rám csodálkozva.

-Há nem jót mert, tudja maga azt a Danibocsot húztam ki, amelyik húzza mindig a hajamat. Na azt a mocskot, tudja maga ki a, nem?

-Péter Lajcsikát?

-Azt, azt!

-S miért nem jó ő?-kérdezte újra.

-Há' miért, miért? Meséltemén magának, hogy gonosz s még lop es. Azért se kap semmit! Meglássuk majd, hogy fog esni neki.

-Ez mit fog rólad elmondani?-kérdezte bölcs szemeivel az én buta szemeimbe nézve.

-Hát... hogy jól tettem! Más se venne neki semmit. Higgye csak maga el nekem. Pont én fogok neki készíteni valamit...na azt várhassa!-mondtam szinte dühösen.

-Én úgy értettem, mit fognak mondani rólad a többiek, a falusiak, az anyukák, a barátok? Azt fogják gondolni, hogy te is rossz vagy. Mert a jósagod csak akkor mutatkozik meg igazán ha azza isl tudsz jót tenni aki téged bántott, aki nem ismeri még a jóség hatalmát. Megosztán... neked hogy esne ha te se kapnál ajándékot mert valaki nem ismer igazán, s azt feltételezi, hogy rossz vagy mert egy kis figyelemre vágyol?

-Azt akarja mondani, hogy Danibocs azért olyan amilyen mert igazából nem tudja mit tegyen, hogy felfigyeljenek rá?-kérdeztem már magam es tudva a választ.

-Igen...szerintem igen. De meg is kérdezheted. Biztos vagyok benne ha kedves leszel ő sem fog parasztkodni. -azzal kiment a konyhába.

Elgondolkoztam...minél többet gondolkodtam annál nagyobb igazat adtam nagyanyámnak. Jónak lenni azzal aki velem es jó, könnyű. De jónak lenni azzal, aki velem s másokkal rossz...na az a feladat. Ha magamat jónak tartom akkor jól is kell cselekednem, nemde?"-kérdezte tőlünk. Mi bólintottunk.

"El es döntöttem, hogy készítek neki valami nagyon szépet és jót, s majd ha odaadtam az ajándékot, beszélek vele.

Péntekre esett Szent Miklós napja. Alig vártam, hogy odaadjam az ajándékot. Remélem teszik majd neki -gondoltam magamban -mert ha nem kupán vágtam. A tanárnéni arra utasított, hogy az lenne a legjobb ha mindenki személyesen odaadná a másiknak az ajándékot. Danibocs figyelte ki megy feléje. Gondoltam megváratom egy kicsit. Közben Irma nénétek szembeszökött az ajándékkal. Szép hímzett abroszkát kaptam.

Aztán odamentem Danibocshoz. A szemei kitágultak, úgy nézett rám, mint lőtt medvére. Odaadtam az ajándékát, s még meg es csókoltam az orcáját. Az meg csak ült, s szóhoz nem jutott. Na megleptelek, mi?-gondoltam magamban. Aztán végre megköszönte. Mikor kibontotta az ajándékát láttam rajta, hogy örül a faragott nyelű bicskának meg a süteménynek. Ezután a tanítóné kettős sorba állított s kicsapott az utcára. Odafuttam melléje és megkérdeztem, hogy tetszik az ajándék.

-Szép, szép! Tetszik há'!-mondta vigyorogva. Majd egész hazáig ketten mentünk, ő meg mesélt nekem. Olyan volt mint még soha, kedves, őszinte s szépen és beszélt. Megtudtam sok mindent róla. Azt és, hogy még mindig nagyon hiányzik az anyukája, pedig már 5 éve elhunyt szegény. Jól kivallattam de nem ellenkezett. Megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek amit mondott, s elmondtam neki amit gondoltam.

Megkértem, hogy ne gonoszkodjék többet mert nem szép dolog.

Felajánlottam neki, hogy legyünk barátok. ...Azóta elválaszthatatlanok vagyunk."-mosolygott szélesen.

Ekkor nagyapa is bejött a szobába. Ú is mosolygott.

-Hallottuk, Péter Lajcsi a történeted. -mosolyogtam rá.-Vagy szólítsalak inkább Danibocsnak?

Nagyapa felkacagott:

-Hát elmondtad nekik?

-El há'! Tanulják csak meg, hogy a rosszra a válasz szeretet kell legyen. Meg azt is, hogy nem feltétlenül rossz ami/aki annak látszik, megkell ismerjük a másikot még mielőtt ítélkezunk.-mondta nagyi.

-Úgy van fiaim.-nyugtázta nagyapa.-Nem az a legügyesebb, aki a barátit segíti, hanem az, aki az ellenségeit is is képes segíteni, szeretni. Bármi történik, ti azért csak legyetek jók és szeressetek. Nagymama ideadta ajándékainkat. Öcsém egy faragott nyelű bicskát, én meg egy szép hímzett abroszkát kaptam. Mosolyogva köszöntök meg az ajándékokat. Nagymama aztán elkiáltota magát:

-Ki kér még csokoládét?

Nem kellett kétszer mondani, öcsém is, én is de meg nagyapa is azonnal ugrottunk.

Tompos Marika M.Á.G