NAGYBOLDOGASSZONY (Boldogságos Szűz Mária mennybevétele) Augusztus 15.

 

 

 

 

Leírás:

Egy szűz Dávid házából Mária a zsidóság egyik nagy tiszteletben álló nemesi családjának leánya volt. Lk 1,27.32-ből következik, hogy Dávid király törzséből származott. A szöveg így hangzik: Isten elküldte Gábor angyalt Názáretbe ,,egy szűzhöz, aki egy József nevű férfi jegyese volt, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták''. A kijelentés kétségtelenül Máriára vonatkozik. De ki származik Dávid házából: Mária vagy József? A szöveg fogalmazása --ahogyan ránk maradt -- nem szerencsés, mert e kérdés nyitva maradt. Ez azért feltűnő, mert a gyermekségtörténetet (Lk 1,5--2,52) nagyon egyszerűen és világosan fogalmazták, s a néhány homályos helyet későbbi adatok alapján ki lehet deríteni. A gyermekségtörténet ugyanis már korábban írásba lett foglalva, és Lukács röviddel közzététele előtt felvette evangéliumába.

Ehhez járul még, hogy eredetileg héber nyelven írták, s a görög fordításban néhány toldást kapott. Ilyen betoldás a Józsefre vonatkozó megjegyzés is. Ha kiemeljük a szövegből ezt a részt: ,,aki egy József nevű férfi jegyese volt'', előttünk áll a minden valószínűség szerint eredeti, világos, félreérhetetlen szöveg: ,,egy szűzhöz, Dávid házából, s a szüzet Máriának hívták''.

Ez a gondolat van a Lk 1,32 hátterében is: ,,Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját.'' Mivel Gábriel szűzi fogantatásról beszél, csak Mária lehetett, aki anyaságán keresztül a Dávidtól való származást biztosította. Ő maga volt Dávid leánya, ahogy akkoriban Dávid női leszármazottait nevezték, általa lett Jézus Dávid fia. Ez a Dávidtól való test szerinti származás elengedhetetlenül szükséges volt Jézus számára, hiszen Dávid jogutódjaként kellett annak trónjára ülnie s uralkodnia ,,Jákob házában''. Ezt a jogigényt azonban Mária nem adhatta fiának, hiszen ő maga sem rendelkezett vele, s e jogot csak férfiágon lehetett örökölni: ez volt a feladata Józsefnek, aki mint Mária jog szerinti férje jogilag Jézus atyjának számított. Mária a dávidi leszármazással csak az alapot teremtette meg ahhoz, hogy Jézus Dávid trónörököse legyen. Lk 2,4-ből és Jézus családfájából (Mt 1,1-- 17) tudjuk, hogy József is Dávid családjából származott.

E leszármazás révén volt Mária és József házassága társadalmilag is lehetséges, s ez volt az oka annak, hogy a szülők mindkét részről egymásnak szánták őket. Ebből újra látható, hogy akkoriban a házasságkötések alkalmával meglehetősen szemmel tartották a dávidi leszármazást, jóllehet e család politikai téren semmi szerepet sem játszott.

Nagy Heródes, aki akkor Palesztina felett uralkodott, a maga módján nagyon érdekelt volt ezzel kapcsolatban. Úgy látszik, hogy Heródes egy alkalommal valóban összeütközött Dávid utódaival, név szerint Ezekiással, aki számon tartván a leszármazását, arra gondolt, hogy erőszak útján szerzi meg az őt megillető politikai hatalmat. A fiatal Heródes, röviddel azelőtt, hogy király lett, megtámadott egy nagy rablóbandát, amely a szíriai Ezekiás vezetése alatt Galileában lépett föl. Heródes győzött és Ezekiást sok társával együtt halálra ítéltette. Ez Kr. e. 47-ben volt. Heródes uralkodása alatt (37--4) aránylag nyugalom volt. Halála után azonban föllépett Ezekiás fia, Júdás, akit Galileai Júdás néven ismertek, és felkelést robbantott ki Galileában, ,,mivel királyságra tört''. De nem volt szerencséje. A római hadvezér, Varus szétverte csapatait, és kétezer ,,rablót'' keresztre feszíttetett. Rablóknak hívták őket a hatalmon lévők, mivel megtámadták a karavánokat, és gyűlöltek mindenkit, aki a rómaiakkal lepaktált.

E külső sikertelenség ellenére a nép körében Júdás eszméje -- mely szerint egyedül Isten a Király és az Úr, s a császárnak nem szabad adót fizetni -- egyre népszerűbb lett. A rómaiak Júdás követőit mint lázadókat keresztre feszítették. (Így került Jézus keresztje később két rabló közé, s úgy kellett közöttük meghalnia, mintha ő lenne a vezérük.) Kr. u. 6-ban Júdás egy újabb heves felkelést robbantott ki, amit a rómaiak épp úgy elnyomtak, mint az elsőt, de Júdásnak ez alkalommal is sikerült kicsúsznia a kezükből. 47-ben viszont mindkét fiát, Jakabot és Simont elfogta és keresztre szegeztette Tiberius Alexander, Pilátus utóda. Végül 66-ban a galileai Júdás legfiatalabb fia, Menachen lépett fel a rómaiak ellen. Elődeinél kevesebb körültekintéssel azonnal Júda királyaként kezdett intézkedni, annyira kegyetlenül, hogy saját emberei gyilkolták meg.

Ezekiás családja egy századon keresztül ontott vért a királyságért, de útjuk nem Isten útja volt. Jézus, az Istentől küldött Messiás és Megváltó nem mások, hanem a saját vérét áldozta föl az ember üdvösségéért.

Nehéz elképzelni, hogy Mária ne hallott volna Ezekiás családjának törekvéseiről. Ha versengés lett volna Ezekiás és Mária rokonsága között, úgy Mária felettébb örült volna, mikor az angyaltól megtudta, hogy a Dávidtól leszármazott családok összes asszonyai között ő lett kiválasztva arra, hogy a Messiás édesanyja legyen. Mária azonban egészen másképp reagált. Először megbizonyosodott arról, hogy a számára fölkínált méltóság összeegyeztethető-e azzal, amit erkölcsi szempontból tökéletesnek ismert: ,,Hogyan történik ez, hiszen férfit nem ismerek'', azután szíve egyszerűségével és feltétlen önátadásával beleegyezését adta: ,,Íme, az Úr szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint.'' Ebben a válaszban semmi nyoma a királyi vér büszkeségének.

Mária szoros kapcsolatban állt azzal a rokonsággal, amely nem vállalt közösséget Ezekiás családjával. Közéjük tartozott Szalóme, akinek Zebedeus volt a férje, és két fia volt, Jakab és János, Jézus későbbi apostolai. Szent János evangéliumában Mária ,,nővérének'' nevezi Szalómét (19,25). Itt azonban a keletiesen gondolkodó János beszél. A nővér abban az időben Keleten nem ugyanazt jelenti, mint nálunk. A keletiek ha nőtestvért akarnak mondani, aki ugyanattól az anyától és apától származik, hozzáteszik: ,,nővérem, apám leánya''. A ,,nővér'' egyébként nőrokont jelent, s hogy milyen fokon, ez az összefüggésből derül ki. A mi esetünkben is ez a helyzet; Szalóme Mária rokona volt, de nem húga vagy nővére.

Szalóme Kafarnaumban élt. Mikor Jézus elhagyta Názáretet, Kafarnaumot választotta lakóhelyéül (Mt 4,13; Jn 2,12). Az átköltözéskor magával kellett vinnie édesanyját, mert később ott találjuk Máriát is Kafarnaumban. Márk úgy beszél róla, mint aki ott él (3,21.31). Kézenfekvő, hogy Jézus Zebedeus és Szalóme házában helyezte el Máriát, amiből arra is következtetünk, hogy József ekkor már nem élt, különben ő gondoskodott volna Máriáról.

Talán még közelebbről is meg lehet határozni Mária és Szalóme rokonságát. Mária Jézus nyilvános fellépésének idején valamivel 50 év felett lehetett. Szalóménak, a dolgok rendes menetét feltételezve, sokkal fiatalabbnak kellett lennie, mert fiai, Jakab és János minden valószínűség szerint éppen ekkor nőttek ki a gyermekkorból, tehát 13-- 15 évesek lehettek. Föltételezve, hogy ők voltak Szalóme első gyermekei, Szalóme ekkor 28--29 éves lehetett. Ebből a korkülönbségből következtetjük, hogy Máriának unokahúga és nem édestestvére lehetett. Jézus temetésénél ott találjuk Szalómét is a tanítványok között (Mt 27,56; Mk 15,40). Hű követője volt Jézusnak, s nyilvánvalóan Máriával is nagyon jól megértették egymást. Mikor Jézus hozzá vitte édesanyját, Mária szerető megértést talált nála.

Az Újszövetségben ismételten találkozunk a Jézus ,,testvérei'' kifejezéssel. Márk Jézus ,,nővéreiről'' is beszél (6,3). Sajnálatos, hogy egyes protestánsok ezekből a helyekből azt olvassák ki, hogy Máriának Jézus után még több gyermeke is született. A Jézus ,,testvérei'' kifejezésre ugyanaz érvényes, mint az előbb említett ,,nővérek'' szóra. Ha a szövegösszefüggésből nem egyértelműen következik, vagy nem áll mellette a megjegyzés: ,,testvérem, atyám (vagy anyám) fia'', a testvér nem öccsöt vagy bátyát, húgot vagy nővért, hanem ezek kivételével az összes elképzelhető rokont jelenti. A közelebbi meghatározás azonban minden helyen hiányzik, ahol Jézus testvéreit említi a Szentírás, és soha nem beszél arról, hogy hozzájuk Máriának is volna köze. Egyébként, ha Jézusnak tényleg lett volna testvére, akkor nem Zebedeus családjára bízta volna édesanyját, mert ez a gondoskodás az akkori családjog szerint a testvér feladata volt. A keleti beszédmód teljes félreismerésén alapul az a 2. századra visszamenő felfogás, hogy Jézus testvérei és nővérei mostohatestvéreket jelentenek. Az apokrif Jakab ősevangélium (január 1- én olvasható!) még azt is tudni véli, hogy mit mondott József Mária eljegyzésén: ,,Nekem már vannak fiaim, s én magam öreg ember vagyok, ő pedig fiatal lány'', ennek ellenére másodszor is megházasodott. Ez a tévedés évszázadokon át élt, s még ma is érvényesül, mikor a művészetben Józsefet szakállas öregnek ábrázolják. Valójában Jézus ,,testvérei'' a távoli rokonai voltak, nem mostohatestvérei, s Mária nem egy öreg özvegyemberhez ment férjhez, hanem a korban hozzáillő, fiatal Józsefhez.

Hátra van még, hogy Mária és Erzsébet rokonságának fokát meghatározzuk. A Szentírás egyszerűen rokonnak említi őket (Lk 1,36). Erzsébet és Zakariás házasságáról azonban megtudunk néhány jellegzetes adatot. Zakariás Áron családjából származott, akitől a papi törzs eredt. Mindaz, aki ebbe a leszármazási vonalba tartozott, a leszármazás és nem felszentelés révén pap volt. Zakariás pontosabban Abia papi osztályához tartozott. Ez a 24 papi osztály között először a 17. helyen állt, majd később a 8. helyre került, ami már előkelő szintet jelentett. Ennek Zakariás szülei nyilván tudatában voltak, és kényesen őrködtek azon, hogy a papi vért tisztán megőrizzék. Elvileg bárki feddhetetlen, zsidó származású lányt választhattak volna Zakariás feleségének, aki bizonyítani tudta, hogy öt nemzedéken keresztül tiszta zsidó családból származik. Ehelyett a szülők papi családból választottak feleséget, Erzsébetet, aki ,,Áron leányai közül való'' volt. Az ő családja semmivel sem volt kevésbé öntudatos osztálya rangjára, mint Zakariásé. Ebből világos számunkra, hogy a dávidi Mária és az ároni Erzsébet között csak közvetett rokonság lehetett.

A Zakariás és Erzsébet családjában uralkodó szellemet figyelembe véve valószínűtlen, hogy a dávidi család leányai közül valaki beházasodhatott volna hozzájuk. Sokkal valószínűbb, hogy az ároni család lányai közül vett feleséget egy dávidi származású férfi. S ez nem történhetett túl régen. Hiszen amit Gábriel Máriával közölt, asszonyi dolog volt, s arra volt szánva, hogy érdeklődésre találjon. Minél közelebb állt vérségileg Erzsébethez az az asszony, aki összekötő kapocs lett Mária és Erzsébet között, annál jobban meg tudta érteni Erzsébet keserves helyzetét, és osztani tudta fájdalmát. Ez pedig Mária édesanyja lehetett, aki így a dávidi és az ároni család között összekötővé vált.

Ahogyan Szalóme és Mária rokonsági fokánál tettük, ugyanúgy próbáljuk meg most is meghatározni, hogy milyen közeli rokonságban lehetett Erzsébet és Mária édesanyja. Erzsébetről úgy beszél a Szentírás, mint aki már régen túl van a termékenység időszakán, tehát kb. 60 éves lehetett. Mennyi idős lehetett Mária édesanyja? Ha feltételezzük, hogy Mária korának szokásai szerint megy férjhez, s hogy Mária volt szülei első gyermeke, édesanyja 28 éves lehetett. Ha már előzőleg több gyermeke is volt, életkora ennek megfelelően 35--40 közé teendő. Természetesen ezek átlagértékek, de arra megfelelőek, hogy a két asszony korkülönbségét érzékeltessék. Ez oly nagy korkülönbség, amely valószínűtlenné teszi, hogy Erzsébet és Mária édesanyja édestestvérek legyenek, viszont megfelelő ahhoz, hogy Erzsébet Mária anyjának nagynénje legyen, azaz neki Mária a másodfokú unokahúga volt.

A forrásokból ennyit tudunk meg Mária rokonságáról. Szülei nevét a Szentírás sajnos nem említi. A Joachim és Anna nevek a 2. századi Jakab ősevagéliumban tűnnek föl először. Mikor a liturgiában tiszteljük őket, főleg neveik szimbolikus jelentését kell néznünk: Joachim = Isten megvigasztal; Anna = kegyelemmel áldott. Mária gyermekkora

Mária gyermekkoráról az evangéliumok semmit sem hagytak ránk. Amit az apokrifok Máriáról elmesélnek, a jámbor fantázia szüleményei. A korabeli kultúra és élet ismerete némi lehetőséget nyújt arra, hogy legalább nagy vonásokkal meg tudjuk rajzolni Mária gyermekkorát.

A kiindulási pontot az az áldozat nyújtja, amit Mária tisztulásakor mutatott be József a templomban. Ez az áldozat a törvény szerint egy egyéves bárányból és egy galambból állt, de a törvény hozzáfűzte: ,,Ha nem áll módjában bárányt vinni, vigyen (a fiatal asszony) két galambot vagy két gerlicét'' (Lev 12,6--8). Ez az engedmény a szegényeknek szólt. Mária és József két galambot vittek a tisztulási áldozatra, tehát nem tartoztak a jómódú emberek közé. E szegénység lehetett az oka annak, hogy bár a család Dávid nemzetségéből származott, nem Betlehemben, Dávid városában éltek családi birtokukon, hanem megélhetés után nézve Názáretben telepedtek le. A család szegénysége adja azt a hátteret, amelyben a gyermek Mária életét látnunk kell.

A zsidó családok kizárólagosan azért nevelték a lányokat, hogy minél előbb férjhez adják őket. A kislányok életkoruknak megfelelően részt vettek a házi munkában, s ha a családnak földje volt, dolgoztak a mezőn. Mária mindennapi kötelességei közé tartozott, amint elég erős volt hozzá, hogy gondoskodjék a család mindennapi vízszükségletéről a falu forrásából. A vizet ő is, mint mindenki más, évezredes szokások szerint, korsóban hordta a fején. Arról szó sem volt, hogy írni vagy olvasni megtanuljon: erre a lányoknak nem volt idejük, de értelme sem lett volna, hogy egy nő magasabb képzést kapjon. Az ókori zsidóság életében az iskola egyes-egyedül arra szolgált, hogy fiúkat képezzen ki a törvény későbbi mestereivé. Ezek az iskolák a lányok előtt zárva voltak. Nem volt tehát szégyen, hogy Mária mint szegény szülők gyermeke és falusi kislány írástudatlan volt; az írástudás nem tette volna kedvessé Isten előtt. A Magnificat azonban azt bizonyítja, hogy Mária ismerte a zsoltárokat, a prófétákat és más ószövetségi könyveket is. Mindazonáltal a Magnificat nem idézetgyűjtemény, hanem ószövetségi kifejezések szövedéke, amelyet Mária a saját lelkéből spontán teremtett, részben bizonyára úgy, hogy nem volt tudatában annak, hogy szentírási kifejezéseket használ. A Magnificat tehát nem igényelt iskolás képzést; amennyi szentírási tájékozottságot bizonyít, azt Mária más úton szerezte meg. E tudás egy része biztosan a zsinagógai istentiszteletek folyamán jutott birtokába. Bármilyen kicsi is volt Názáret, zsinagógája volt, hiszen az evangélium is említi (Lk 4,16-- 30). Mivel áldozatot csak az egy jeruzsálemi templomban mutattak be, a zsinagógában áldozatbemutatás természetesen nem történt. Viszont szentírási szövegeket: Mózes könyvét, prófétákat, történeti könyveket rendszeresen olvastak. A szentírási szöveget sok-sok idézettel magyarázták. A gyülekezet vezetője imákat és áldásformákat is mondott a nép felett. Mária gyermekkorában itt elég sok imádságot és áldásformát megtanulhatott.

Az apokrif jámborság azt tartja, hogy Máriát 3 éves korában elvitték a templomba, és átadták, hogy ott neveljék. A képzőművészet kedvelt témája, amint Mária fölsiet a templom lépcsőin, s fenn a főpap várja (pl. Tizian). E hagyomány szerint Mária 12 éves koráig a templomban élt. Sajnos azonban azokkal a kortörténeti adatokkal, amelyek ma birtokunkban vannak, ez semmiképpen sem egyeztethető össze. A templomban senkinek sem volt lakása, eltekintve a templomőrségtől. Egészen kizárt dolog, hogy kislányok vagy asszonyok a templomban lakhattak volna. A sok kis szoba a felső emeleten mind raktár volt, ahol a templomi szolgálat sok-sok kellékét őrizték. Ahogy a Szentírásból látszik csak nagy erkölcsi mélypontok idején laktak nők a templomban, de ők kizárólag prostituáltak voltak, mint a pogány templomokban. Joziásról mondja a Szentírás: ,,Az Úr templomában lévő parázna nők lakásait is leromboltatta'' (2Kir 23,7).

A szír Antiokhosz Epifanesz pogány király idején a templom meggyalázásakor költöztek újra ilyen nők a szentélybe (2Mak 6,4). Mária korában más alkalmat egyszerűen nem lehetett találni arra, hogy nők a templomban lakjanak.

Ez a jámbor elképzelés -- függetlenül a történeti hitelességtől -- azt fejezi ki, hogy Mária egészen kicsi korától a maga gyermeki módján is Isten felé fordultan élt, neki szolgált, ahogy csak tudott. Ezt egészen biztosan onnan tudjuk, ahogyan az angyal által hozott üzenetre reagált. Nyugodtan nézett szembe Istennel és az ő akaratával, és igent mondott, amint az angyal megmagyarázta neki, hogy semmiképpen sem ellenkezik Isten akaratával, ha a Messiás édesanyja lesz. Ebből következtetjük, hogy állandó jelleggel Isten szolgálatában állt. A templomba való felvitele semmi más, mint ennek a gondolatnak képszerű kifejezése.

Fiatal korába még egy kép illik bele, a zsinagóga látogatásán kívül: Mária a forrásnál. A forrás volt a faluban az a hely, ahol a hasonló korú lányokkal és fiatal asszonyokkal találkozhatott. Egy József nevű férfinak volt a jegyese

Máriát eljegyezte József, aztán később feleségül vette. Azaz Mária végigjárta azt az utat, amit korának minden leánya megtett. Két pontra kell fölfigyelnünk: az eljegyzett leány életkorára és a jegyesség szó jelentésére a korabeli zsidóságban, tekintettel arra, hogy nálunk ezekben a dolgokban más szokások vannak.

Az ókori zsidó szokás a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 11--12 év között középkorú, a 12. évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is. Általában 12--12 és fél éves kor között mentek férjhez a lányok. Egy rabbi szavaként hagyományozódott ránk a következő mondás: ,,Amint házasságra érett a leányod, még a rabszolgádat is szabadítsd föl és add férjhez'', azaz amilyen gyorsan csak tudod, házasítsd meg. Akiba rabbi szerint (+ Kr. u. 135) egy házasságra érett lány férjhez adásával várni egyértelmű volt a meggyalázásával és prostituálttá tételével. Nem is csoda! Olvassuk csak el Sirák fiának erre vonatkozó mondatait:

,,A lány atyjának titkos gondja, ez a gond elviszi az apa álmát; ifjúságában: hogy el ne virágozzék, férjhezmentében: hogy gyűlöletessé ne váljék férje előtt; leánykorában: hogy el ne csábítsák, és teherbe ne essen atyja házában, férjénél: hogy magtalan ne legyen...'' (42,9 sk.)

A melegebb klíma következtében a lányok korábban érnek, s ez korábban hoz magával veszedelmeket. Ezek a veszélyek elsősorban az apa számára okoztak gondot, mert ő volt a lányért felelős mindaddig, míg az férje házába nem költözött. Hitünk hagyománya tanítja, hogy Mária eredeti bűn nélkül lépett az életbe, s ennek következtében szabad volt minden rossz ösztönösségtől. Szülei azonban nem tudták ezt, s valószínűleg ő maga sem volt ennek tudatában. Föl kell tehát tételeznünk, hogy szülei az ő esetében is keresték a mielőbbi házasságkötés lehetőségét. De egy másik nagy különbség is elválaszt minket e kortól: a vőlegény és menyasszony kiválasztása minden romantikától mentesen -- ugyanúgy, mint Keleten ma is -- a szülők dolga volt. Ők állapodtak meg abban, hogy kihez megy a lány, és kit vesz feleségül a fiú.

(E sorok írója maga találkozott Indiában egy jó családból származó leánnyal, aki házasság előtt állt, s még csak futólag találkozott vőlegényével. Katolikus családról van szó, s a vőlegényt a szülők választották meg. A kérdést, hogy nem fél-e attól, hogy egy ismeretlen emberrel köti össze az életét, a legnagyobb csodálkozással fogadta -- hogyan lehet ilyet egyáltalán kérdezni? --, majd így válaszolt: ,,Nem félek. Bízom abban, hogy szüleim a legjobb vőlegényt választották nekem.'' S bár 18 éves volt, egészen természetesnek tartotta, hogy szülei döntöttek helyette.)

A szülők a házastárs megválasztásánál -- amennyire lehetett -- a család érdekeit tartották szem előtt, nyilván ez történt Mária jegyesének megválasztásakor is. Éppen nála látszik ez nagyon világosan. Hiszen ,,Dávid lánya'' ,,Dávid fiához'' megy feleségül, ami azt jelenti, hogy a szülők mindkét oldalon családi szempontokat tartottak szem előtt. Amint eldőlt, hogy a választás Józsefre esik, Máriát megkérdezték, beleegyezik-e, s ő mint engedelmes kislány, igent mondott. Miután József ezt mondta Máriának: ,,Légy a feleségem!'', -- a dolog intézése Máriáról apjára hárult, aki a gondviselője volt. Neki kellett a részleteket -- természetesen József családjával egyetértésben -- megbeszélni Józseffel: Mária hozományát és kelengyéjét, míg József megnevezte azt az összeget, amit felesége válás, vagy az ő korai halála esetén kapna. Ezzel Mária eljegyzése megtörtént.

A jegyesség időszaka 12 hónapig tartott, úgyhogy az eljegyzés egyúttal az esküvő napját is meghatározta. Az esküvőt ,,hazavezetésnek'' hívták, mivel ezen a napon vitte át a szülői házból saját otthonába a férj új feleségét. Kritikus pont volt a menyasszony szüzessége. Ősi szokás volt, hogy az eljegyzett lány egészen hazavezetése napjáig szűz marad. Ezért azt kívánta a jó ízlés, hogy a vőlegény és menyasszony soha ne maradjanak egyedül. Júdeában a római helytartók hatalmaskodása miatt kivételeket kellett tenni, de Galileában háborítatlanul őrizték a régi szokást. A menyasszony szüzessége azonban népszokás volt, és nem törvény. A törvény előtt a jegyesség egyenértékű volt a házassággal, mert az eljegyzéssel a vőlegény birtokába került a menyasszony: már ,,férjnek'' és ,,feleségnek'' nevezték őket, s ha a férj netán meggondolta magát és mégsem akart házasságkötést, válólevelet kellett adnia. A törvény előtt tehát a menyasszony szüzessége nem volt lényeges kérdés. Mindazonáltal az általános erkölcsi felfogás megkövetelte, hogy a lány érintetlenül őrizze meg magát egész a hazavezetés napjáig. Ennek megfelelően a menyasszony e napig atyja házában, atyja védelme alatt élt, s amit dolgozott, az atyjáé volt. Mindez döntő szerepet játszik Mária kérdésének -- ,,Miképpen történik ez, hiszen férfit nem ismerek?'' (Lk 1,34) -- megértésében.

Egy régi arab mese szerint egy fiatalember fülig szerelmes volt egy lányba, és feleségül akarta venni. Mikor a lány megkérdezte tőle, hogy nős-e már, ezt felelte: ,,Nem ismerek asszonyt.'' A meghatározatlan forma ellenére ez azt jelentette, hogy nincs felesége, de nem azt, hogy nem akar megnősülni. Ugyanígy kell érteni Mária válaszát is. Tekintet nélkül a pontosabb meghatározás nélküli formára, konkrét helyzetéről mondja, amit mond. Az angyal félreérthetetlenül értésére adta, hogy a jelen állapotában lesz a Megváltó édesanyja. Hogy szavaiból hiányzik az időmegjelölés, ez jelentéktelen. Mária jól megértette, s az angyal a 35. versben nem helyesbítette értelmezését, ezért el kell fogadnunk, hogy az angyal arról tudósította a Szüzet, ami éppen történt. Mária viszont eljegyzettsége ellenére megengedhetetlennek tartja, hogy Józseffel testi kapcsolatra lépjen. Számára ez volt Isten akarata -- mit számított ehhez képest az angyali megbízás? Kérdése nemcsak Istenből lélegző életét tárja fel, hanem tisztaságát is.

Egy széles körben elterjedt vélemény szerint Mária örök szüzességet fogadott. Ezt feltételezve Mária megkockáztatta volna, hogy az angyal által hozott isteni akarattal szembeállítsa saját akaratát? Továbbá szülei arra szánták, hogy házasságot kössön Józseffel, s utódai legyenek József családjának. Hogyan mondhatott volna erre Mária igent, ha az utódok születésének természetes feltételét eleve kizárta volna egy fogadalommal? További kérdés, hogy fogadalmát közölte-e Józseffel és mindkét szülőpárral? Ha nem, aligha lehet felmenteni a többszörös hazugság vádja alól. Ha viszont közölte velük, megmagyarázhatatlan, hogy miért akarták mégis a szülők ezt a házasságot, hiszen tudhatták, hogy egy fiatal, gyermektelen házaspár mekkora szégyen nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is. A környezet ugyanis azonnal föltette volna a kérdést: ,,Ki vétkezett? Mária, vagy a szülei, hogy nem született gyermeke?'' Akkoriban még senki sem gondolt a férj terméketlenségére, de azért Józsefnek is lett volna mit eltűrnie terméketlennek látszó felesége miatt. Mária Erzsébethez teljesen hasonló helyzetbe került volna ezzel a fogadalommal. Figyelembe veendő az is, hogy Mária apjának jogilag hatalmában állt lányának a tervezett házassággal ellentétes fogadalmát érvényteleníteni. Ezek meggondolásával a Lk 1,34-ből nem lehet Mária szüzességi fogadalmára következtetni. Mária látogatása Erzsébetnél

Úgy látszik, Mária senkinek soha nem beszélt arról, hogyan történt az, amit az evangélista így ír le: A Szentlélek szállott reá, és a Magasságbeli ereje árnyékozta be (Lk 1,35). Vajon ,,elragadtatott a harmadik égig'', ahogy Szent Pál mondja magáról? -- nem tudjuk. Ezt Mária megőrizte szíve legszemélyesebb titkának. Azt azonban nem tudta elrejteni, hogy édesanya lett.

Próbáljuk csak elképzelni a helyzetét: Isten műve volt, hogy élet fogant a szíve alatt, miközben jegyese volt már, akinek az akkori erkölcsi felfogás szerint meg kellett őriznie szűzi tisztaságát. Milyen következményekkel kellett számolnia, mikor kiderült, hogy ez idő alatt édesanya lett? Mivel a törvény előtt mint jegyes már a ,,felesége'' volt Józsefnek, az pedig az ő ,,ura'' volt, fenyegette, hogy házasságtörés vádjával följelentik. S ha ez el is maradt volna, a megvetéssel és gúnyos pletykákkal föltétlenül számolnia kellett volna. Nem kétséges, hogy Mária tökéletesen ráhagyatkozott Istenre, de ez még nem mentesítette szívét e félelmektől. Tudta, hogy Isten néha nagyon súlyos dolgokat enged megtörténni, s néha súlyos áldozatokat is megkíván éppen azoktól, akik szeretik őt. Ezért, ahogy múltak a napok, a jövő egyre nyomasztóbb súllyal nehezedhetett rá.

Ezzel a gonddal együtt járt az a nagyon természetes igény, hogy valakinek kibeszélhesse magát, nemcsak azért, hogy titkának terhén könnyítsen, hanem hogy szükség esetén attól, aki hitelt ad szavának és megérti őt, tanácsot és segítséget kérhessen. Végül is Gábriel látogatása és Istentől való foganása után, akárhogy is élte át ezt, az esemény emlékeivel magára maradt. Mint azt a misztikus élményeket atélők ismételten tapasztalják, bizonyára Máriát is kétségek szállták meg afelől, hogy álmodott-e, vagy ébren volt, valóság-e, amit átélt, vagy képzelődés csupán. Mindaddig, amíg terhességének félreérthetetlen jeleit nem tapasztalta, ezekkel a kétségekkel szembe kellett néznie. Isten e kétségek ellen erősítette meg, amikor az angyal közölte Máriával a nagy újságot: ,,Rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, pedig magtalannak mondták az emberek'' (Lk 1,36).

Erzsébet mindezideig visszahúzódott a nyilvánosság elől, senkinek sem beszélt terhességéről. Talán nem volt egészen biztos a csodában, és félt, hogy újból csak gúnyolódásban lesz része, ha szívének leghőbb vágya most sem teljesül. Mikor azonban semmi kétség sem lehetett afelől, hogy terhes, újra megjelent az emberek előtt, s mint minden keleti asszony, ő is telve volt büszkeséggel leendő anyasága miatt. Erzsébet terhességének híre ekkor még nem érkezhetett meg Názáretbe, hiszen Názáret jelentéktelen helység volt háromnapi járóföldre Erzsébet lakhelyétől, s postája természetesen nem volt. Az angyal által közölt tény tehát újság volt Mária számára, de egyszersmind meghívás is rejtőzött benne, hogy Mária látogassa meg Erzsébetet. Mikor ez a látogatás valóra vált, Mária megbizonyosodott az angyali szó és saját élményének hitelességéről is.

De ez a látogatás több volt ennél. Ami Erzsébettel történt, az képessé tette őt arra, hogy szükség esetén tanúsítsa Mária védelmében: ami rokonával történt, az az Isten műve, aki vele is csodát művelt. S még ez sem volt minden.

Mikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, és érezte, hogy a magzat megmozdul méhében, az örömtől olyan szavakra fakadt, amelyeknek tartalma nem kizárólag tőle származott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. De honnan ez nekem, hogy az én Uramnak anyja eljön hozzám?'' (Lk 1,42--43) -- így szólt, pedig Mária még éppen csak köszönt neki. Mária joggal következtethetett arra, hogy a Szentlélek erejéből beszél így. Az ,,Uramnak anyja'' megjelöléssel Erzsébet a Messiás, az Úr és Király anyjának mondja Máriát, aki messze Izrael összes asszonya fölött áll. Mária már ebben a mondatban megkapta mindannak igazolását, amit az angyaltól hallott és amit Isten benne végbevitt. A Szentlélektől sugalmazott felkiáltás után Mária elbeszélte Erzsébetnek mindazt, ami vele történt. Erzsébet következő mondata már erre reflektált: ,,Boldog aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki!''

Mária számára az Erzsébetnél tett látogatás mindezt jelentette. Nyitva maradt azonban az a kérdés, hogy mit kellett Máriának elviselnie azért, hogy eljusson Erzsébethez. Naiv dolog lenne azt képzelni, hogy egyszerűen bejelentette szüleinek: ,,elutazom'', aztán elment Júdeába Erzsébethez. A Mária korában lévő lányok számára egész rendkívülinek számított, ha csak rövid időre is elhagyták a szülői házat. Nemcsak ez az általános szabály volt érvényben: az asszony a házban tartózkodjék, hanem a hajadon lányok apjuk különleges védelme alatt álltak, s csak az ő engedélyével hagyhatták el lakóhelyüket. Ehhez az utazáshoz Máriának pénzre is volt szüksége, amit csak atyjától kaphatott meg. De ennél is fontosabb volt a társaság, amelyben utazott. Tanácsos volt az esetleges támadások miatt férfiak védelme alatt utazni. Az irgalmas szamaritánus példabeszéde is egy magányos utazóról szól, akit kifosztottak útközben. S annak az útvonalnak egy szakaszát, amelyen Máriának végig kellett haladnia, még ma is a rablók völgyének nevezik. Mindezt egybevetve a zsidók erkölcsi érzéke megkövetelte, hogy ilyen esetekben több asszony utazzék együtt. Ilyen körülmények között az utazásra egyetlen lehetőség kínálkozott: Mária csatlakozzék egy Jeruzsálembe tartó galileai zarándokcsoporthoz.

Hogyan kapta meg Mária szülei engedélyét ehhez az utazáshoz? Alig képzelhető el, hogy édesapjával közölte volna a titkot, hogy a Szentlélek által édesanyává lett. Akárhogy magyarázta volna, apja részéről aligha várhatott mást, mint hitetlenkedő fejcsóválást. Csak édesanyján keresztül remélhetett valamit. Ez egyike annak a két esetnek, amelyek elbeszélésekor az evangéliumban Mária édesanyjának körvonalai sejlenek föl. Hogy Anna szerepének föltételezésével jó úton járunk, az az angyalnak Erzsébetről tett kijelentéséből következik. Ez a közlés teljesen az asszonyok világát érinti. Mária édesapja valószínűleg minden különösebb meghökkenés nélkül tudomásul vette az idős Erzsébettel történt csodálatos eseményt. Anna viszont, aki maga is édesanya volt, sokkal mélyebb együttérzéssel reagált. Annának ebben az együttérzésében kereshetjük annak magyarázatát, hogy miért éppen a ránk maradt formában ismerjük az angyal közlését. Anna őszinte együttérzéssel figyelte a gyermektelen Erzsébet sorsát, ezért szól így az angyal: ,,...akit magtalannak mondanak''. Mária szavainak, amikor elbeszélte édesanyjának az angyaltól hallottakat, Annában élénk érdeklődést kellett kelteniük.

Még érthetőbbé válik, hogy Mária föltárta titkát édesanyja előtt, ha számításba vesszük azt, amiről a gyermekségtörténetek nem beszélnek: az angyal megjelenése és a gyermek fogantatása után Mária arca és magatartása, még ha alig észrevehető módon is, megváltozott. Édesanyja szemét nem kerülte el a Máriában beállt változás, s így adódhatott, hogy Mária először neki mondta el azt, amit átélt. Mária egész lénye ebben a megváltozott formában biztosítékot adott szavának, és édesanyja társa lett titkának őrzésében. Így kézenfekvő, hogy Mária az utazáshoz szükséges beleegyezést édesanyja közvetítésével kapta meg. Anna megértette, hogy Erzsébet gyermeket vár; a férjének pedig az volt érthető, hogy feleségének sokat jelent ez, ezért beleegyezett, hogy a leánya elutazzék Erzsébethez. Az édesapa, miután beleegyezését adta hozzá, nyilván gondosan előkészítette lánya útját. Szerencsés körülmények adódhattak, hiszen Mária ,,azokban a napokban'', azaz néhány nappal az angyali üdvözlet után útra kelhetett.

Mikor Mária megérkezett Zakariás házába, ,,köszöntötte Erzsébetet'' (Lk 1,40). Mária szavai nem maradtak ránk, minden bizonnyal a korában szokásos formával köszönt: ,,Béke veled, Erzsébet!'' A továbbiakban sem tudunk meg semmit abból, amit Mária Erzsébettel beszélgetett, csak a 45. vers tételezi fel, hogy Mária mindent elmondott neki. A 45. vers után következik Lukács evangéliumában a Magnificat (1,46--55), Mária hálaéneke.

Majd végül az elbeszélés ezt mondja: ,,Mária ott maradt mintegy három hónapig, aztán visszatért otthonába'' (Lk 1,56). Mária Erzsébet szülését megvárta, mert számára sem volt közömbös, hogy milyen gyermek születik: fiú-e vagy lány. Az angyal fiúról beszélt, s a zsidóknál -- éppen úgy, mint a többi keleti népnél -- a lány csak másodrangúnak számított. Egy Kr. u. 2. századi rabbi azt mondja: ,,Jaj annak az embernek, akinek csak lányai vannak'', s egy másik: ,,Ha fiú születik, örvendjenek; ha lány, szomorkodjanak''. Ha tehát Isten igazán el akarta venni Erzsébet szégyenét, akkor fiúgyermekkel kellett megajándékoznia. Ezért volt fontos Máriának, hogy megvihesse idesanyjának a hírt arról, hogy Erzsébet fiút szült.

Még mindig megoldatlan maradt azonban egy kérdés: Mária a szülés után nagyon hamar elhagyta idős rokonát és hazatért. Miért nem időzött nála tovább, nála, akivel legszemélyesebb titkait közölte, s akit a kegyelem révén szorosabban magához tartozónak érezhetett, mint saját édesanyját? E sürgős visszatérés Názáretbe sem Erzsébetnek, sem Máriának nem állhatott érdekében. Csak valami olyan kényszerítő tényező játszhatott itt szerepet, ami Mária szüleit is befolyásolta a visszatérés idejének meghatározásában. Hiszen mindketten, elsősorban Mária édesanyja tudhatta, hogy Erzsébet helyzete azt kívánja, hogy Mária nála maradjon, amilyen hosszan csak tud. Ez a valamennyiüket sürgető külső tényező nem lehet más, mint Mária menyegzőjének napja. Ezt a napot az eljegyzés dátuma határozta meg: az eljegyzéstől számított egy év elteltével kellett a menyegzőnek történnie. Sem előbb, sem később nem lehetett. Ha a vőlegény ezen a napon nem akarta magához venni menyasszonyát válólevelet kellett adnia, vagy meg kellett egyeznie a menyasszony apjával arról, hogy lánya továbbra is otthon maradjon. Ezenkívül az egész falu várta a menyegző napját, hiszen a közösség számára is örömünnepet jelentett. Máriának ezért kellett hamarosan búcsút vennie Erzsébettől, hogy hazaérkezzen menyegzője napjára. Mária menyegzője

A kor szokásai szerint tizenkét hónappal az eljegyzés után következett el a nap, amikor a vőlegény saját házába vezette a menyasszonyt és elkezdődött közös életük. Csak veszély idején szegték meg ezt a szabályt, pl. a zsidók második felkelésének idejében (132-- 135), amikor a rómaiak az első éjszaka jogát követelték. Mária korában azonban az országban rend és nyugalom volt.

Amikor Mária háromhónapos távollét után visszatért Erzsébettől, látta, hogy József előtt fel kell tárnia helyzetét. Máté gyermekségtörténete éppen ezt a helyzetet tartotta szem előtt: ,,Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, József jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt...'' (Mt 1,18). Ez a tapintatos fogalmazás jelzi, hogy nem József volt az, aki fölfedezte Mária titkát, valahonnan mástól tudta meg, mi történt menyasszonyával. A hír, amit hallott, ezekben a rövid szavakban fejeződik ki: ,,Gyermeket fogant a Szentlélektől.'' A későbbi tépelődéseiből az látszik, hogy Józsefnek csak az a két tény jutott tudomására, hogy Mária gyermeket vár, és hogy a gyermek a Szentlélektől van. S nem Máriától tudta meg, különben nem lehettek volna kétségei. Ugyanakkor, akitől megtudta mindezt, tekintély lehetett előtte, mert nem utasította el hírét, mint badarságot. Itt van a második hely, ahol -- igaz, megint csak halvány körvonalakban -- Mária édesanyjának alakját láthatjuk. Ő tudott lánya titkáról, meg volt győződve ennek igazságáról, és volt elég tekintélye József előtt arra, hogy rövid közlését ez komolyan vegye.

Bármennyire homályos volt is József előtt az egész, annyira mérlegelte a helyzetet, hogy eleve eltekintett attól, hogy Máriát mint házasságtörőt bíróság elé állíttassa. Mivel igaz ember volt, kötelességének kellett volna tartania, hogy a törvényt ebben a pontban is betartsa. De a ,,Szentlélektől'' való foganás fölfoghatatlan volt számára. Mert ha ez igaz, akkor Mária bűntelen, ugyanakkor fölmérte, hogy ilyen körülmények között el kell válnia Máriától. Ezért döntött úgy, hogy csendben bocsájtja el őt. Erre azonban válólevelet kellett kiállítania. Hogy milyen volt egy ilyen válólevél, pontosan tudjuk. Nem tartalmazta a válás okát, de három tanúnak alá kellett írnia, s ezzel lett hivatalos okmánnyá, amely szabaddá nyilvánította a volt feleséget. E válólevéllel igazolta egy másik házassága előtt a nő, hogy szabad állapotú. Hasonló megoldásra gondolt József a Máriával történt titokzatos dolog miatt. Tervét azonban nem hajtotta végre, mert ezzel a megoldással nem tudta volna elkerülni azt, amit viszont el akart kerülni, hogy Máriát szóbeszéd tárgyává tegye. Az ugyanis föltétlenül felizgatta volna a názáretieket, ha híre megy, hogy a vőlegény a kellő napon nem viszi házába menyasszonyát.

,,Miközben ezen gondolkodott, álmában megjelent az Úr angyala, és így szólt: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban. Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől'' (Mt 1,20- -21). Mária nem tudta, hogy Józseffel mi történt. Csak annyit tudott, hogy állapotáról tudomást szerzett, s el tudta képzelni, mekkora csalódást jelentett ez neki. Nem tudhatta, hogy ezek után mi fog következni, de nem az ő feladata volt ezt a helyzetet megoldani.

A tíz szűz példabeszédéből (Mt 25,1--13) tudjuk, hogy maga a hazavezetés, a menyegző hogyan történt. Csak azt kell számba vennünk, hogy a példabeszéd egy városi menyegzőt vesz alapul, míg a mi esetünkben egy kis faluról van szó; de főbb vonásaiban egyformán történtek a dolgok. Barátnői Máriát felöltöztették és felékesítették menyasszonyi díszbe, aztán tréfálkozva, nevetgélve várták a vőlegényt. De József nem menyasszonyához ment, hanem az apához, akivel még néhány részletkérdést megtárgyaltak, és megkötötték a házasságra vonatkozó végső egyezséget. Ezután újra elhagyta a menyasszonyi házat, és örömkiáltozások és ének kísérete mellett elindult hazafelé, miközben Mária barátnőivel körülvéve követte őt. Mivel ekkor már sötétedett, a lányok lámpásokat vittek magukkal, valószínűleg a férfitársaságban is voltak fáklyák, amivel legalább némileg megvilágították az utat. Amint hazaérkeztek, József barátaival leült a lakomához, ettek, ittak, énekeltek, Mária pedig barátnőivel eltűnt a nyilvánosság elől. Az ilyen menyegző nem a mi ízlésünk szerint való. Hiszen mint az eljegyzésnél, a hazavezetésnél is hiányzott minden romantika. Még ma sem szokás Keleten, hogy a menyasszony és a vőlegény, a férj és feleség mások jelenlétében megcsókolják egymást.

A későbbiek miatt fontos, hogy mikor történt József és Mária házasságkötése. Önmagában bármikor lehetett, de amíg az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodunk, azt kell föltételeznünk, hogy József követte a helyi szokásokat. Eszerint pedig a házasságkötés ősszel történt. Akkor is, ma is a palesztinai araboknál az őszi időszak a legkedvezőbb a lagzik tartásához; megtörtént már az aratás s a szüret is. A föld kiszáradt, egyelőre megmunkálhatatlan, tehát szabad ideje is van a földműveseknek, és fedezete is van a lagzinak. A november végén érkező esőzés előtt a földhöz nem lehet hozzányúlni. A jó hangulat és a teli éléskamrák bőkezűvé tették az embereket, ami a menyegzőnél fontos mozzanat volt. Senki nem mehetett üres kézzel, s rendszerint természetbeni ajándékokat vittek. Ebből adhatta a lakodalmas ház a vacsorát, amelyet a vendégek nemek szerint szétválva fogyasztottak el. A kánai menyegző nagyszerű ellenpélda: húsvét közelében járt az idő, a borospincék ekkorra már eléggé megcsappantak, s közel sem állt rendelkezésre annyi bor, mint közvetlen a szüret után (Jn 2,12--13). Betlehemben

Többnyire így képzeljük el a történteket: Józsefnek egy napon el kellett mennie Betlehembe, mert a római császár azt kívánta, hogy felvétesse magát a népszámlálási jegyzékbe. Amint elintézte volna ezt az ügyet, azonnal vissza akart térni Názáretbe. Csakhogy Máriát is magával vitte, aki amint megérkeztek Betlehembe, egy istállóban megszülte gyermekét. Aztán jöttek a bölcsek keletről, tudatták Józseffel, hogyan áll a dolog Heródessel, és sürgették, hogy Máriával és a gyermekkel együtt meneküljön Egyiptomba.

Ha azonban pontosabban utánanézünk, az események sora másként áll előttünk. Először a korabeli Palesztina útviszonyaival találkozunk. Ezeket az utakat részben és helyenként még ma is látni lehet. Nem voltak kikövezve és gondozva. Kerékcsapástól felvagdalt, hepehupás, többnyire éles kövekkel teli ösvények voltak inkább, mint rendes utak. S rendszerint toronyiránt közelítették meg céljukat, hegyre föl, völgybe le, nem sok tekintettel az emelkedőkre. Egy ilyen úton végigmenni, vagy szamárháton ülve utazni is nagyon fárasztó dolog volt. Ha figyelembe vesszük, hogy Mária nem sokkal Betlehembe érkezése után szült, a háromnapos fárasztó utat terhességének utolsó szakaszában kellett volna megtennie. Máriának és Józsefnek tényleg nem lett volna otthona?

A válasz aránylag egyszerű. A gyermekségtörténetben ugyanis nem azt olvassuk, hogy ,,Történt, mikor megérkeztek'', hanem ezt: ,,Történt, hogy miközben ott tartózkodtak..'' (Lk 2,6). Amennyire jelentéktelennek tűnik ez a különbség, annyira fontos számunkra. Ez ugyanis kizárja azt, hogy Mária azonnal megérkezésük után szült volna, tehát azt is, hogy közvetlen előtte utazott volna Názáretből Betlehembe. A szöveg sokkal inkább azt sugallja, hogy Mária és József már hosszabb ideje Betlehemben tartózkodott, mikor Jézus megszületett. Hogy milyen hosszú lehetett ez az idő, az idézett szövegből nem derül ki. Hónapok lehettek.

A bibliai elbeszélésre a népszámlálás oldaláról is vetődik fény. Lk 2,1--6 mondja el a népszámlálást. Egyiptom homokjából az ásatások folyamán tucatjával kerültek elő dokumentumok, amelyeket az ilyen népszámlálásnál jegyzékbe vett személyek számára állítottak ki. Ezekből kitűnik, hogy kb. 300 éven át minden 14. évben volt egy olyan népszámlálás, amilyet Lukács említ. S valószínű, hogy az, amelyik Józsefet és Máriát Betlehembe szólította, az első volt. A dátummal ellátott dokumentumokból világosan látszik, hogy a népszámlálás időszaka is az aratás után volt. S ha ez Egyiptomban évszázadokon át így volt, a közeli Palesztinában sem lehetett másként. Csak Palesztina éghajlata hűvösebb, mint Egyiptomé, így az aratás két hónappal később van: Egyiptomban július-augusztusban, Palesztinában pedig szeptember- októberben.

József éppen annyira nem örült ennek a római kényszerből fakadó utazásnak, mint zsidó honfitársai. ,,Mindenki fölkerekedett, hogy összeírassa magát.'' De biztos, hogy nem mindenki egyszerre indult útnak. Mindenkinek személyesen kellett megjelennie, hogy a hatóságok az egész lakosságot számba tudják venni. Készült mindenki számára egy személyleírás is, ami a mi útlevelünkhöz hasonlított. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Mária elkísérte Józsefet. Józsefnek azonban ez a kényszerű utazás annál nyomasztóbb volt, mert azt jelentette, hogy át kellett telepednie Betlehembe. Amint ez a későbbi 14 éves ciklikus népszámlálások dekrétumaiból kitűnik, az állami szervek ekkor találtak alkalmat arra, hogy a városba özönlést csökkentsék, és gondoskodjanak a műveletlenül maradt földek megmunkálóiról. Lukács kiemeli, hogy József szülővárosa volt Betlehem, mivel ,,Dávid házából és családjából származott''. Valószínűleg telke és némi földbirtoka is volt itt. Sok nem lehetett, különben nem vándorolt volna el Názáretbe. Áttelepüléséhez azonban nem kért hatósági engedélyt. Ezért neki is, mint a többi elvándoroltaknak, vissza kellett térnie születési helyére, és újra művelés alá kellett fognia birtokát. Ezért költözött feleségével, Máriával és egész mozgatható vagyonával Betlehembe.

Ahogy a népszámlálás ideje és a házasságkötés napja közeledett, József előtt egyre inkább megvilágosodott az isteni gondviselés rendelkezése, mely szerint nekik Betlehembe kell költözniük. Mária a házasságuk megkötésekor terhességének negyedik hónapjának vége felé járt. Nem tarthatott már sokáig és nyilvánosságra kerül a tény, hogy terhes, azaz, hogy tiltott időben lett anyává. A Betlehembe való átköltözés váratlanul és előre ki nem számítottan megmentette Máriát barátnőinek rosszindulatú pletykáitól. Betlehem ugyanis nem sokat törődött ezzel a szegény, Galileából bevándorló házaspárral: Mária itt nyugodtan megszülhette gyermekét, anélkül, hogy bárkinek szemet szúrt volna. Az áldozat, amelyet Józsefnek a császári rendelet miatt meg kellett tennie, ára lett annak, hogy megőrizze felesége becsületét.

A Szentírás közvetlenül a népszámlálás és a Betlehembe költözés után ezt mondja: ,,Mária megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta, és jászolba fektette, mivel nem volt számukra hely a szálláson'' (Lk 2,7). Az akkori szólásmód szerint az ,,elsőszülött'' nem azt a gyermeket jelölte, akit a többiek követnek, hanem jogi kifejezés volt. Azt a gyermeket jelölte, ,,aki megnyitja anyja méhét''. Ezt a gyermeket meg kellett váltani, mert minden elsőszülött az Úré az egyiptomi kivonulás óta.

Itt viszont az események eddigi módon történő rekonstruálása fehér folthoz érkezik, amit nem tudunk biztonsággal kitölteni. Hogyan kell értenünk a szállást és a barlangot? Egy olyan kicsi helyen, mint Betlehem, amely ráadásul a Jeruzsálem--Hebron főútvonaltól távol fekszik, nem volt karavánszeráj, amit az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd feltételez, tehát nem volt sokak számára szállás és fogadó. Inkább, hasonlóan a mai kis palesztinai arab helységekhez, a falu szélén egy egytermes épületről lehet szó, amelyben a helység férfiai szoktak találkozni. Ha egy kereskedő éppen arra járt, a ház rendelkezésére állt, állatai számára pedig a közeli barlangok egyikében talált berendezett istállót. A jászol nem fából volt, mert ezt a téli időszakban biztosan fölhasználták volna tüzifának. Inkább falazott vályú lehetett, amelyet az állatok abrakolására és itatására lehetett használni. Mivel ezt az istállót senki sem gondozta, s egy átutazó kereskedőnek sem jutott eszébe, hogy kitisztítsa, valószínűleg egész Betlehem legpiszkosabb helye lehetett.

Ha Mária és József már bizonyos ideje Betlehemben tartózkodott, amikor Jézus született, hogyan magyarázható, hogy ez alatt az idő alatt nem találtak más helyet, s hogy ebben a barlangban kellett menedéket keresniük? Itt pusztán találgatásokra vagyunk utalva. Könnyen elképzelhető, hogy megérkezésük után először a szállást keresték föl, ami a betlehemi származású József előtt ismerős volt. Valószínűleg az volt a szándékuk, hogy itt maradnak addig, amíg Józsefnek nem sikerül valami rendes lakóhelyet teremtenie. Ha nem is házat, hát legalább egy barlanglakást, amit még manapság is találni Palesztinában. Lehet, hogy túl hamar érkezett meg az esős időszak, s éppen, amikor elérkezett Mária szülésének ideje, egy utazó vette igénybe a szállást. Mindenesetre ,,nem volt számukra hely a szálláson'', s a szükségtől űzve az istállóban kellett Máriának meghúznia magát. Ez egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért kellett Jézusnak ezen a helyen születnie, annak ellenére, hogy József és Mária már előbb Betlehemben voltak.

Nem nehéz elképzelnünk, hogy mit csinált József Betlehembe érkezésük után. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy saját otthont teremt, s munkát keres a saját szakmájában. Mt 13,55 és Mk 6,3 szerint ,,tekton'' volt, amit általában ácsnak fordítanak. Ez azonban nem egészen helyes. A tekton inkább egy olyan embert jelent, aki a falvakban szokásos egy-két helyiséges házak építésével foglalkozik, tehát általános építőmester. Ezeket a házakat úgy építették, hogy a rendszerint kőből felrakott oldalfalakra bárdolatlan gerendázatot fektettek, erre ágakat raktak keresztbe, és agyaggal tapasztották a tetőt. Betlehemben egészen a legújabb időkig a sajátos helyi foglalkozás a kőfaragás volt. Jézus követte József foglalkozását, és beszédeiben gyakran utal rá, de soha nem ácsmunkára hivatkozik, hanem házépítésre, alapokra, szegletkőre, tehát az általa is űzött ,,tekton'' mesterség elemeire.

József Betlehembe érkezésekor, s talán még utána is hosszabb ideig aránylag kis felszereléssel rendelkező munkás volt, akinek gondoskodnia kellett fiatal feleségéről. Vajon ott állt-e ő is a piacon azok között, akik arra vártak, hogy valaki megfogadja őket? Vagy azonnal mesterként kezdhetett dolgozni?

Nem a születés elbeszéléséből, hanem a pásztorok történetéből tudjuk, hogy Jézus éjszaka született. Ezek a pásztorok nyájaikat éjszakára összeterelték egy akolba, amely Betlehem közelében, talán a völgy túlsó oldalán volt. Egyikük őrködött, míg a többi aludt vagy valamivel szórakozott. Ezeket a pásztorokat általában jóságos, egyszerű, kicsit naiv embereknek képzeljük el. Ha viszont összegyűjtjük azokat az adatokat, amelyekről a hagyomány megfeledkezett, egy elképzeléseinktől nagyon eltérő kép áll előttünk. Edzett férfiak voltak, akik egész évben, esőben és viharban egyaránt a szabadban voltak, s éjszaka is nagyon keveset és kényelmetlen körülmények között pihentek. Tavasszal minden zöldellt, de ahogy múlott az idő, úgy kellett egyre többet vándorolniuk legelőt keresve a folyóvölgyek és források vidékére, ahol azonban sok veszély leselkedett rájuk. Dávid meséli Saulnak, hogy pásztor korában, ha medve vagy oroszlán támadt a nyájra, utánuk ment és megölte őket. Jézus a nyájra támadó farkasokat említi. Ezekkel mind számolniuk kellett a pásztoroknak.

Ennek a kemény életnek megvoltak a maga kísértései is. A pásztorok nem a saját nyájaikat őrizték, hanem gazdag parasztokét vagy egy gazdag városi emberét. Nem tartották lopásnak, ha egy-egy bárányt a saját hasznukra megöltek. Ha az évi számadásnál ez kiderült, kimagyarázták a dolgot. Ezért általában tolvajoknak és megbízhatatlan embereknek tartották őket. Megtiltották, hogy bíróság előtt tanúskodjanak, és egy sorba állították őket a rablókkal és gonoszokkal. Éppen ezért keveset érintkeztek a városi emberekkel, és helyzetüknél fogva bizalmatlanok voltak velük szemben.

A pásztoréletet egészen kicsi korukban elkezdték, s ez lehetetlenné tette, hogy tanuljanak és művelődjenek. Ez vallási életükre is érvényes volt. Zsinagógát aligha láttak belülről, s csak nagyon ritkán vetődtek el a jeruzsálemi templomba. Sem idejük, sem pénzük nem volt arra, hogy a mózesi Törvény minden előírását megtartsák, nem is beszélve a rabbik egyre gyarapodó apró szabályairól. Népük hitének alapvető tényeit vallották: hitték Istent, tisztelték a templomot, és mindenekelőtt vártak egy szociális és politikai fordulatot hozó Messiást. Valószínűleg állandóan készen álltak arra, hogy egy ilyen Messiásért harcba szálljanak.

Jézus szeretettel nyilatkozott a pásztorokról és a pásztoréletről. Annál is inkább megtette ezt, mert az Ószövetségben Jahve maga is pásztornak nevezte önmagát. Mikor egy angyal a Messiás születését hírül adta a pásztoroknak, ez örömhírt jelentett számukra, s a ,,mennyei seregben'', amely megjelent mellettük, valószínűleg már a hadsereget látták, amelyet Isten a Messiás rendelkezésére fog bocsátani. Hogy a Messiás Betlehemben születik, ez megegyezett elképzeléseikkel és várakozásukkal. Számukra az sem jelentett különösebb nehézséget, hogy a leendő Messiást egy újszülött gyermekben ismerjék föl, jóllehet mások meg voltak győződve róla, hogy a Messiás felnőttként fog megjelenni.

Abban sem láttak semmi problémát, hogy elhiggyék: az Istentől küldött Messiás jászolban fekszik. Úgy látszik, hogy a közelben ez egyértelmű helymeghatározás volt: azonnal tudták, hova kell menniük. Nyilván csak a már említett barlangban volt épített jászol. És ,,sietve elmentek Betlehembe''. Egyiküknek, természetesen a legfiatalabbnak, ott kellett maradnia a nyájnál.

A népi képzelet úgy tudja, hogy a pásztorok ajándékokat vittek Jézusnak, s ebben kétségtelenül igaza van. Akkoriban senki sem léphetett egy nála hatalmasabb elé anélkül, hogy valami ajándékot ne vitt volna neki, és a lába elé ne tette volna. A napkeleti bölcsek is ajándékot hoztak a zsidók újszülött királyának. Amikor viszont Saul királlyá lett, ,,néhány semmirekellő ember azt mondta: Mit tud ez rajtunk segíteni? És nem hoztak neki ajándékot'' (1Sám 10,27), azaz nem hódoltak előtte.

Mikor Mária a pásztorok elbeszélését hallotta, nem kerülhette el a figyelmét, hogy Isten éppen a szegénységüket választotta ismertetőjelül: a pásztorok az istállóban lévő jászolról ismerhették föl a gyermeket.

A szentírási elbeszélésből tudjuk, hogy a pásztorok másoknak is elmondták azt, ami velük történt. Kiknek és hányszor, azt nem tudjuk, de ,,mindenki, aki hallotta, csodálkozott''. Úgy látszik azonban, hogy a pásztoroknak nem nagyon hittek, hiszen általában nem bíztak meg bennük az emberek. Amit szavuk igazolására föl tudtak hozni, az az angyali jelenés volt -- amit a többiek könnyen minősíthettek képzelgésnek --, s az angyal szavának teljesedése a jászolban fekvő gyermek megtalálásakor. De hogy a Messiás egy piszkos istállóban szülessen és a jászolban feküdjék, az túl nagy képtelenségnek tűnt ahhoz, hogy mások személyesen is utánanézzenek. A szöveg sejteti ezt az általános hitetlenkedést, amikor hozzáfűzi: ,,Mária azonban szívében őrizte ezeket az eseményeket, és el-elgondolkodott rajtuk.''

A többi emberrel szemben ezek az események sok mindent megérttettek vele, és elmélyítették a hitét. Majdnem kilenc hónap elmúlt már azóta, hogy Erzsébet részéről az angyali üdvözlet természetfölötti eseménye és a foganás meglepő igazolást kapott. Ezután azonban mint fiatalasszonynak sok gonddal kellett küzdenie: az átköltözés Betlehembe, az új helyen az első hónapok gondjai, végül az istállóban való szülés. A pásztorok látogatása hirtelen fényt gyújtott az elmúlt időszak sötétségében.

Annak egyébként, hogy a pásztorok szava nem talált hitelt az embereknél, megvolt a jó oldala is. Ha ekkor fölfigyeltek volna Jézusra és nyilvánossá válik a Messiás születése, biztosan Heródesnek is fülébe jutott volna a hír. Besúgói voltak a nép között, bizonyára Betlehemben is, hiszen ez volt a régi királyi család fészke. Ha hittek volna az emberek a pásztoroknak, a Szent Család helyzete nagyon súlyossá válhatott volna. A Napkeleti Bölcsek

Mária életének egyéb fejezeteit csak nagyon vázlatosan ismerjük. A napkeleti bölcsek látogatása után a Szent Család Egyiptomba menekült, majd visszatért Názáretbe -- így mondja el Máté. Lk 2,39 szerint viszont azt gondolhatnánk, hogy a Szent Család azonnal Jézus templombeli bemutatása után visszatért Názáretbe. A lukácsi gyermekségtörténet szerzőjének azonban az volt a célja, hogy bemutassa: a kicsi Jézusban ,,mindaz, amit az Úr törvényében megírtak, beteljesedett''. Sem a keleti bölcsek, sem az egyiptomi menekülés nem tartozott a törvény megtartásának körébe. Ezért elhagyta a Szent Család további betlehemi tartózkodását és az egyiptomi menekülést, és írói szándékának megfelelően lezárta a történetet a 2,39 rövid megjegyzésével.

Valójában József és Mária a templomban történt bemutatás után is Betlehemben maradt, ahová át kellett települniük. Elmúlt egy év, vagy még hosszabb idő is anélkül, hogy rendkívüli esemény történt volna, míg egy éjszaka a napkeleti bölcsek fölkeltették a Szent Családot. E látogatás történetét, ahogy Máté a 2,1--12-ben leírja, többen legendának vagy a csodára éhes fantázia szüleményének tartják. Ha azonban veszi valaki a fáradságot, hogy a népi fantázia kiegészítéseitől elkülönítse azt, amit a szöveg valóban mond, kiderül, hogy e föltevés jogtalan.

A szöveg mágusokról, bölcsekről, Zarathusztra vallásának szolgáiról beszél, akik Mezopotámiában telepedtek le, és ott elsajátították a babiloni csillagjóslást és a csillagászatot. Előzetes számításaiknak megfelelően megfigyeltek egy csillagot, amelyet a Nap jó ideig elfödött nappali fényével, egyszer csak azonban az éjszakában újra látható lett. Ez ennek a csillagnak a Napot megelőző (héliakus) fölkelése volt. Ehhez a tisztán csillagászati jelenséghez a bölcsek csillagjós értelmezést csatoltak, miszerint az égbolton tapasztalt változásoknak megvan a megfelelő eseménye a földön is, amelyet helyes értelmezéssel meg is lehet találni. Föltételezések és különböző meggondolások alapján, amelyek számunkra alig ismertek, arra a meggyőződésre jutottak, hogy nyugaton egy királyi gyermek született, aki számukra és az összes ember számára is nagy vallási jelentőséggel fog bírni. Mezopotámiától nyugatra akkoriban egyetlen királyság volt, Heródes királysága Palesztinában, amit a csillag közvetlenül nem árult el, ahogyan Jeruzsálemről sem beszélt nekik. Ezek ismeretét útközben, kérdezősködéssel kellett megszerezniük. A szöveg világosan kizárja azt, hogy a csillag vezette volna őket keletről Jeruzsálembe; hiszen ők a csillagot csak felkelni látták. S nem kis idő telt el a csillag megfigyelése és Jeruzsálembe érkezésük között. A csillag megfigyelése és kiértékelése, a kapcsolatfelvétel egymás között, az elhatározás megszületése, hogy személyesen is fölkeresik az újszülött királyt, az utazás előkészítése, a kedvező évszak kivárása, amely lehetővé tette a szíriai sivatagon való biztonságos átkelést -- mindez érthetővé teszi, hogy Heródes később miért a kétévesnél fiatalabb gyermekeket ölette meg. Jézus ugyanis a bölcsek látogatásakor egyéves, vagy valamivel idősebb volt.

Jeruzsálembe érve a bölcsek nem csináltak titkot a dologból. Azt azonban hamarosan megtudták, hogy a királyi házban nincs újszülött. Kérdezősködésük a jeruzsálemi emberekben kétségtelenül azt a benyomást kelthette, hogy ezek a mágusok politikai dolgokban végtelenül naivak, ami a tudomány embereinél nem szokatlan jelenség. Közben azonban a király füléhez is eljutott a hír, hogy kik ezek a bölcsek és mi járatban vannak. A király ekkor már -- uralkodásának vége felé -- rendkívül gyanakvóvá vált, érthető, hogy a hír megzavarta. De Jeruzsálem vezető körei is nyugtalanná váltak: vajon e hír következtében kire fog lesújtani a király vak gyűlölete és hatalomféltése? Hamarosan kiderült, hogy maga Heródes vette kézbe a dolgot. Megtudakolta illetékes zsidó helyekről, hogy hol kell a Messiásnak születnie. Amint meghallotta, hogy Betlehembe várják, azonnal titkos követet küldött, aki érintkezésbe lépett a király ottani bizalmas emberével. Betlehem mindössze hét-nyolc kilométerre fekszik Jeruzsálemtől délre, így Heródes egy fél napon belül megtudhatta, hogy Betlehemben semmiféle messiási mozgolódást sem lehet tapasztalni.

Ezzel a király számára két lehetőség adódott: vagy semmi sem igaz abból, amit a bölcsek megfigyeltek, tehát nincs új trónkövetelő; vagy annyira titokban tartják a születését, hogy egyelőre senki sem tud róla. A biztosabb utat választotta, s ezen utóbbi lehetőséggel számolva, titokban hívatta a bölcseket, azaz minden külsőség nélkül, még egyszer kikérdezett tőlük minden körülményt -- hogyan látták a csillagot, miért értelmezték éppen az ő országában születő királyi gyermekre -- s még aznap este saját követeiként küldte őket Betlehembe, hogy keressék meg a gyermeket és hozzanak hírt róla. A bölcseket meglepte, hogy a király nem megy velük, de ekkor még nem sejtették az igazi okot. Ha a király velük ment volna, ami szükségszerűen kíséretet is jelentett volna, illetve emberei közül adott volna a bölcsek mellé valakiket, úgy senki sem nyilatkozott volna a gyermekről. Hiszen ők is legalább annyira bizalmatlanok voltak Heródeshez, mint ő a néphez. Így aztán miután a bölcseket pontosan eligazították Betlehem fekvéséről és az oda vezető útról, ők útra keltek a csillagos éjszakában. A király parancsára megnyitották a város egyik kapuját, amelyen át a bölcsek szinte észrevétlenül elhagyhatták a várost.

Miután elindultak a Betlehembe vezető úton, fenn az égen újra megpillantották azt a csillagot, amelyet héliakus felkelésében már láttak. Jeruzsálemben nem figyeltek rá, és a város hideg szellemi atmoszférája után a csillag megpillantása nagy örömet jelentett számukra. ,,A csillag vezette őket, míg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.'' -- Most viszont nagyon kell vigyáznunk arra, hogy bele ne olvassunk a szövegbe olyasmit, ami nincs benne. Az elbeszélés ugyanis itt különösen szűkszavú és nem beszél oksági kapcsolatokról; csupán a nyilvánvaló dolgokat mondja el. A bölcsek útja nem tarthatott annyi ideig, hogy a csillag az égen észrevehető helyváltoztatást végezhetett volna. Állandóan a bölcsek előtt volt, mert útjuk dél felé vezetett.

Mikor a sötét helységbe megérkeztek, meg kellett állniuk, hogy tisztázzák, hogyan is folytassák a keresést. Bizonyára nem volt kellemes alvó embereket fölverniük és egy olyan újszülött után érdeklődniük, akinek még a nevét sem tudták. Bizonyára nem egy helyen gorombán utasították el őket. Miközben megálltak, a csillag is mozdulatlanná vált szemükben. S nem azért álltak meg, mert a csillag megállt, hanem a csillag azért látszott mozdulatlannak, mert ők maguk álltak meg; a szöveg nem állítja ennek ellenkezőjét! Zavarukban fölnéztek a csillagra, hogy melyik ház fölött áll, anélkül, hogy előre tudták volna, hogy a csillag tényleg a jó helyre vezette-e őket. A fordulat: ,,míg meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt'', visszatekintés arra, ami tényleg történt. A csillag pedig itt is megmarad természetes szerepében. Hogy a csillag égen elfoglalt helye a Betlehemben keresett hely megtalálását eldöntötte, ez nem csoda, és a szöveg nem is így beszél róla.

Beléptek a házba, amelyet a csillag mutatott meg nekik, és ,,megtalálták a gyermeket és anyját'' és természetesen Józsefet. A Máté evangélium gyermekségtörténete soha nem nevezi Józsefet Jézus atyjának, mint Lukács 2. fejezete.

Nagyon értékes tudásanyag volna számunkra, ha tudhatnánk, hogy a Szent Család és a bölcsek közötti ismerkedés hogyan történt. A szűkszavú leírás azonban erről semmit sem mond, mert amiről nem volt biztos tudása, arról nem beszélt. A bölcsek jövetelének egyrészt szimbolikus jelentése volt, amennyiben arra utalt, hogy Jézus a pogány világ Üdvözítője is, másrészt megvilágította Mária előtt, hogy mit is jelenthet Simeon szava: ,,világosság a pogányok megvilágosítására''.

A bölcsek a keleti szokás szerint tiszteletből térdre borultak a gyermek Jézus előtt. Letérdeltek, és homlokukkal érintették a földet annak kifejezésére, hogy egészen szolgálatára állanak. A hagyományos görög szöveget ezen a ponton gyakran ,,imádásnak'' fordítják, de ez a jelentés nem illik bele a szövegösszefüggésbe. Ugyanis semmi alapunk nincs arra, hogy a bölcsek Jézusban az Isten Fiát is felismerték volna.

Mint a pásztorok, a bölcsek is ajándékot hoztak. A három ajándékból joggal következtettek arra, hogy három bölcs érkezhetett. Hamarosan kiderül, hogyan fogadhatta József ezeket az ajándékokat. Úgy látszik, hogy a bölcsek a maguk keletarámi nyelvével könnyen megértették magukat Józseffel, aki nyugatarámi nyelvet beszélt. Elbeszélhettek neki mindent, ami aztán József közvetítésével az általunk is ismert elbeszélésbe is bekerült. József figyelemmel hallgatta, milyen érdeklődést tanúsított Heródes a gyermek iránt. József és Mária arcán valószínűleg világosan kifejeződött annak felismerése, hogy mindez csak rosszat jelenthet. Mikor a bölcsek ezt látták, maguk is megrémültek. Most fogták föl a király gyilkos szándékát, ami miatt nem tartott velük, hanem követként előreküldte őket. Ha megteszik, amit a király kért tőlük, a kezére játszanak és halálos veszedelembe sodorják Jézust. ,,Álmukban intést kaptak, hogy vissza ne térjenek Heródeshez'', azaz Isten úgy irányította őket belülről, hogy nem tértek vissza Heródeshez. Természetesen még azon az éjszakán menekülve kellett távozniuk, hogy életüket meg tudják menteni.

A bölcsek látogatása volt az oka annak, hogy a Szent Családnak Egyiptomba kellett menekülnie, és hogy a betlehemi gyermekeknek meg kellett halniuk. Az egyiptomi menekülésről nagyon keveset tudunk. Egyiptom a maga bálványimádásával Mária és József számára a borzalom helye lehetett. Mindketten fölszabadultak, amikor visszatérve újra ,,Izrael földjére'' léphettek. József Júdeába akart visszatérni, nyilvánvalóan Betlehembe, ahol a menekülés előtt letelepedett. De Heródes utóda, Archelaus éppoly kegyetlennek mutatkozott, mint atyja. Bár valószínűtlennek tűnt, hogy Jézus születéséről és további sorsáról valamit is tudhatott volna Archelaus, mégis biztosabbnak látszott elkerülni őt. József, hogy Jézust megóvja ettől a veszedelemtől, régi lakóhelye, Názáret felé fordult, amely Heródes Antipász hatalma alá esett. Igaz, hogy ő is Heródes fia volt, de nem volt annyira zsarnok. Jézus ekkor négy éves lehetett. Ezzel elkezdődött a Szent Család számára az az időszak, amelyet a rejtett názáreti éveknek nevezünk. Minden valószínűség szerint ebbe a periódusba esik József halála is. Mária halála és mennybevétele

Jóllehet Mária halálának időpontját föltétlen bizonyossággal nem tudjuk megmondani, bizonyos valószínűséggel a kérdés megközelíthető.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jézus halálakor még semmiféle mariológia nem létezett. Nem is létezhetett, hiszen az ősegyház először Jézus személyének teológiáját dolgozta ki, s csak azután vált lehetségessé, hogy Máriának Jézushoz és híveihez fűződő viszonyát is részletesen kibontsák és fokozatosan ismertté tegyék. Arra azonban gondolnunk kell, hogy legalább azon asszonyok kis körében, akik Jézus kíséretében voltak, Máriát tiszteletteljes megbecsülés övezte. A gyermekségtörténet, amely nagyrészt tőle származik, bizonyságot ad erről (Lk 1--2).

Egészen félrevezető az a vélemény, hogy Mária egyáltalán nem halt meg. Kétségtelen, hogy Mária szeplőtelenül, tehát az eredeti bűn nélkül fogantatott, s biztos, hogy a halál a bűn következménye. De Jézusra még inkább áll, hogy mentes volt a bűntől, és Ő is meghalt. A földön a szenvedés is a bűn következménye, ennek ellenére nemcsak Jézus viselte a szenvedéseket, hanem édesanyjának is jócskán kijutott belőlük. Egyáltalán nincs megfelelő alap annak feltételezésére, hogy Mária nem halt meg. Végül is a halál, amit az ember önként elfogad Isten kezéből, a legnagyobb áldozat, amit ember Istennek adhat, még akkor is, ha ezt a halált úgy fogadja az ember, mint az Istennel való végső egyesülésre vezető utat. Miért tennénk kétségessé Mária esetében ezt az életet betetőző végső áldozatot? Éppen ezért magától értetődőnek tartjuk, hogy Mária meghalt.

Őrá is érvényes: ,,Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál'' (Mt 10,24). Mária Jézus hűséges tanítványa és szolgálója volt, nemcsak annak vallotta magát, hanem tényleg az volt. Követte Mesterét, Urát és Fiát útjának végéig, a haláláig.

Gyakran Jézus feltámadása és az Egyház születése után úgy képzeljük el magunknak Máriát, mint a hívők jóságos édesanyját és az apostolok tanítóját, akiknek mélységes bölcsességgel és látással ad tanácsokat és jövendöléseket. Egyértelműen ezt sem lehet igazolni.

Jézus halála és mennybemenetele után Mária egyetlen egyszer szerepel. Lukács mondja az Apostolok Cselekedeteiben: ,,Mindezek (ti. az apostolok) az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt egy szívvel-lélekkel állhatatosan imádkoztak'' (1,14). Az ,,asszonyok'' nem lehettek mások, mint akikről a szenvedéstörténetek is megemlékeznek. Jézus testvéreiről már korábban megemlékeztünk. Ez a vers a mennybemenetel és a pünkösd közé eső időről beszél. A forrás, amelyet Lukács használt, és maga Lukács is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Mária is ott volt az imádkozók között, ha nem is vezető helyzetben. Mindenesetre ez bizonyság amellett, hogy Máriát megbecsülték. Bizonyos, hogy ez a megbecsülés nem csökkent Mária életében, ezért föl lehet tenni a kérdést, hogy miért nem beszélnek róla a későbbi újszövetségi iratok? János a kilencvenes években beszéli el Máriáról a kánai menyegző eseményét, de ez még Jézus életében történt. Mária életének további szakaszáról semmit sem tudunk a szent iratokból.

Lukács e följegyzéséből látszik, hogy Mária ahhoz a kis csoporthoz tartozott, akik hittek Jézus Messiás-voltában, vallották őt, de egyelőre még elvegyültek a templomban imádkozók között. Hogy Mária előtt említi az asszonyokat, erre később magyarázatot fogunk kapni. Hogy Jézus ,,testvérei'' előtt említi őt Lukács, ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy szoros kapcsolatot tartott velük. Jézus haláláig ezek a ,,testvérek'' nem csatlakoztak hozzá (vö. Jn 7,3--8). Jézus halála azonban láthatóan annyira megrázta őket, hogy Mária hatására csatlakoztak Jézus követőihez.

De miért nem említik Máriát az ezt követő időben? A hallgatásra az egyik magyarázat az lehet, hogy Mária hamarosan eltávozott az életből. Az Apostolok Cselekedetei még két, az előzőhöz hasonló helyzetet ír le, amelyek a Pünkösdhöz közel eső időről számolnak be (2,42 és 4,32-- 33). Lett volna tehát alkalom arra, hogy Máriáról még szó essék. De nem beszélhettek róla, ha már nem volt az élő hívek sorában.

A források azonban még egy helyen hallgatnak. Máté, Márk és Lukács fontosnak tartják megnevezni azokat az asszonyokat, akik ott voltak Jézus halálánál és temetésénél, de nem említik meg Máriát. Felsorolják elsőnek Mária Magdolnát, aztán Máriát, a fiatalabb Jakab anyját és Szalómét, Zebedeus fiainak anyját. Ők azok, akik ,,távolról figyelték a történteket'', majd anélkül, hogy részt vettek volna a temetésben, megfigyelték, hova temetik el Jézust.

Ha már egyszer jelen voltak a történteknél, fölöslegesnek tűnhet az a megjegyzés, hogy ,,szemlélték'' a történteket. De ezzel a megjegyzéssel a szerzők azt akarták hangsúlyozni, hogy ezek az asszonyok tanúi a történteknek, mégpedig szemtanúi. Igaz, hogy az akkori felfogás szerint asszony nem alkalmas tanúskodásra, de ez csak a bírói eljárásokra vonatkozott, és ott is ismertek kivételt. S nem véletlen, hogy három asszonyt neveznek meg, hiszen minden tanúskodáshoz legalább két vagy három tanú kellett.

Miért hiányzik Mária e tanúk közül? Különválasztva kell vizsgálnunk a temetést és Krisztus halálát. A temetéskor nemcsak Mária, hanem Szalóme neve is hiányzik. Ennek magyarázata pedig a következő lehet: amikor Jézus meghalt, sem Szalóménak, sem a többi jelenlevőnek nem volt sejtelme arról, hogy ezek után mi következik. Maga Arimateai József sem tudhatta előre, hogy megkapja-e az engedélyt a temetésre Pilátustól, hogy legalább a végtisztességet megadhassák a holttestnek. Nem várhattak másra, mint ami általában a kivégzett gonosztevőkkel történni szokott, és a két latorral meg is történt: még a kereszten eltörték alsó lábszárcsontjukat, hogy ne tudjanak elmenekülni esetleg barátaik segítségével, aztán levették a keresztről és megölték őket. Holttestüket egy kordéra dobták és közös sírba helyezték. Senki sem kísérhette, még siratni sem volt szabad őket. Jézus lábszárát nem törték el, mert mire erre került volna a sor, meghalt. De a továbbiakban Jézussal is mindennek úgy kellett volna történnie, mint a másik két megfeszítettel.

Mi értelme lett volna, hogy Mária még ezt is mind végignézze? Jézus meghalt. Mária már nem tehetett érte semmit, s nem volt szabad még a halottnak járó tiszteletet sem megadni. Szalóme, Mária unokahúga, hogy megkímélje Máriát a további gyötrelmektől, ekkor valószínűleg hazakísérte őt. Ez lehet a magyarázata annak, miért nem szerepelnek Jézus temetésének tanúi között.

Magyarázatot igényel az is, hogy a szinoptikusok miért nem említik Máriát mint a keresztnél történt események tanúját? A szenvedéstörténetek mai formájukban évtizedekkel a történtek után kerültek leírásra, de alapjukat megbízható szájhagyomány adta, amely egész szorosan kapcsolódik Jézus halálának eseményéhez. Az asszonyok elmondták élményeiket az apostoloknak, ezek pedig a kezdet kezdete óta magyarázták a népnek, hogyan történt Jézus halála, és mi minden történt a keresztnél. A zsidók számára képtelenségnek hatott az, hogy a Messiást a rómaiak meg tudták ölni. De a szenvedéstörténet elbeszélése folyamán nemcsak az derült ki, hogy Jézus önként, ártatlanul szenvedett, és szabadon vállalta a kínokat és a halált, hanem Isten hatalma is megmutatkozott, s így a szenvedés elbeszélése ragyogó igazolása és védelme lett Jézus művének.

Ebben az elbeszélésben fontos szerepet játszott a tanúk neve. De csak akkor volt értelme e nők néven nevezésének, ha még alkalmuk volt a hallgatóknak megkérdezni őket az elbeszélt dolgok hitelességéről. Később már nem lett volna értelme a nevüket megjegyezni, ha egyáltalán emlékeztek is volna rájuk. Ha Mária neve nem szerepel közöttük, ennek kézenfekvő magyarázata, hogy már nem volt elérhető, mivel földi életét már befejezte. Nem zárja ki ezt a megokolást az a föltevés sem, hogy azért nincs szó Máriáról, mert Jeruzsálemet elhagyva visszatért volna Názáretbe. Ugyanezt lehetne állítani Szalóméról, aki nyilvánvalóan hazatért férjéhez, Zebedeushoz, és mégis szerepel a neve. Tehát ha Mária akkor, amikor a szenvedéstörténet elbeszélése kiformálódott, még életben lett volna, érthetetlen lenne, hogy róla hallgatnak. Ha viszont már meghalt, egészen természetes, hogy nem szerepel a neve.

Nem képtelenség ezek után, ha feltételezzük, hogy Mária még ugyanabban az évben meghalt, amikor Jézus, vagy egészen hamarosan utána. Ehhez a következőket gondoljuk meg: Jézus nagyon valószínű számítások szerint 30-ban halt meg. Mária ekkor 54 év körüli lehetett. Ma nem különösebben magas életkor ez, de akkor más volt a helyzet. A római múzeumokban számtalan olyan sírkövet látni, amelyeken olvasható a halott életkora. Meglepő, hogy a nők közül milyen sokan haltak meg 20 éves korban, vagy még előbb, s mennyire kevesen értek meg ötven, vagy ennél több évet. Ha ezt figyelembe vesszük, Mária a maga 54 évével öregasszonynak számított, akire már nem sok idő várt a dolgok normális menetében. Persze voltak, mint minden általános szabály alól, itt is kivételek: Erzsébet és a 84 éves Anna. De ha Mária 54 éves korában meghalt, ebben senki semmi rendkívülit nem látott.

Végül Mária lelkiállapota kétségtelenül hatással volt a sorsára. Számára Jézus volt az élet, elsősorban özvegysége napjaiban. Még az is súlyosan érintette volna, ha Fia természetes halállal hal meg (a naimi ifjú anyjának sorsára jutott volna!). De neki azt kellett átélnie, hogy Fiát ellenségei erkölcsileg is, testileg is tönkre teszik. Erkölcsileg úgy, hogy felheccelték a népet és azok az ő jótevő Fia helyett a gonosztevő Barabásra szavaztak; testileg pedig azzal, hogy a leggyalázatosabb halálnemet szánták neki, amit csak el lehetett képzelni. Az édesanyai szív szenvedését leírni nem lehet, de bizonyára nem lépjük át a valóság határait, ha azt mondjuk, hogy belsőleg Mária a Fiával együtt meghalt. Ezek után nem sok kellett, hogy ez külső életében is bekövetkezzék és egészen kialudjék élete lángja.

Persze Jézus feltámadása és mennybemenetele Mária számára is lényeges fordulatot jelentett, de Mária ekkor már nem ebben a világban keresi az életet. Minden vágyával ott van, ahol megdicsőült Fia él. Ilyen meggondolások alapján sem lephet meg senkit, ha Mária hamarosan Jézus mennybemenetele után elment a Fia után. Ezt a föltevést még egy meggondolással megerősítjük, aminek önmagában nincs történeti bizonyító ereje, de mélyebben érthetővé teszi történeti jellegű következtetésünket: Jézus szenvedése közben az ,,Íme a te fiad!'' szavakkal természetfeletti feladatot bízott anyjára. Ettől kezdve Máriának minden tanítvány édesanyjának kellett lennie, vagy még általánosabban, mindazok édesanyja lett, akikért Jézus meghalt. Ennek a feladatnak az volt a feltétele, hogy a Megváltó édesanyja volt, aki élők és holtak megdicsőült Urává lett. Feladata pedig az, hogy édesanyaként közbenjáró legyen Fiánál. Hogy ezt az anyai, s ezért nagyon személyes feladatot teljesíteni tudja, nemcsak a rábízottak szükségeit és érdekeit kell ismernie, hanem Jézus szándékait és terveit is. Mindebben a rábízottak földi élete nagyon alárendelt szerepet játszik, hiszen a megváltás is és Mária közbenjárása is eszkatologikus természetű. Emiatt magától értetődik, hogy Mária ezt a szerepet földi életében nem tölthette be, hacsak nem tételezünk föl egy állandó, rendkívül csodás isteni beavatkozást, amellyel informálódott volna mindenről. Mint természetfeletti édesanyának ott van a helye az égben, Fiának trónja mellett.

Ebből a szempontból nézve sem volt már maradása Máriának a földön. Egyedül az áll összhangban természetfölötti feladatával, ha minél előbb elment Fiához az égbe.

Persze a felsorolt bizonyítékok közül egynek sincs cáfolhatatlan kényszerítő ereje, de összességükben olyan alapot adnak, amely érthetővé teszi a forrásokban talált híradásokat, illetve hallgatást.

Vannak néhányan, akik azt feltételezik, hogy Mária Jézus halála után kivándorolt, és Efezusban telepedett le. Ennek lehetőségét azonban néhány történeti adat kizárja: amikor Pál apostol 54-ben Efezusban járt, nem talált még keresztényeket, tehát János apostol csak ezután jött ide. Mégpedig aránylag későn, mert először maga Pál apostol volt az efezusi egyház püspöke, később pedig Timóteus, akihez 63--64-ben leveleit írta. János apostol csak 67-ben, Pál halála után jöhetett Efezusba, Máriának viszont ekkor már 90 év körülinek kellett volna lennie, amire semmiféle adat nem szolgáltat egyébként alapot.

Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, 'a szentséges Szűz elszenderülése' névvel illették. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, s itt a 8. századtól Assumptio beatae Mariae, 'a Boldogságos Szűz menybevételé'- nek nevezték.

Szent Melitónnak, Szárdesz püspökének könyve Szűz Mária mennyekbe való átviteléről:

Melitóntól, Krisztus szolgájától, a szárdeszi egyház püspökétől Laodiceában együtt lévő, tiszteletreméltó testvéreinknek az Úrban, üdvözlet. Visszaemlékezéseimben gyakran írtam egy bizonyos közülünk való Leukioszról, ki az apostolok hatására megtért, de egészen más értelemben és meggondolatlan lélekkel tanított, az igazság útjáról eltávolodván, könyveiben az apostolok tetteiről sok mindent összeírt; azok erényeiről sokfélét és merőben különböző dolgokat mondott, tanításukról igen sokat összehazudott azt állítván, ők voltaképpen másképpen tanítottak, és úgy tüntette föl, hogy saját istentelenségei azok mondásaiból nyernek igazolást. De nemcsak a maga szándékait támasztotta ilyenképpen alá, hanem a boldogságos mindig Szűz Istenanya, Mária mennyekbe való átvitelét éppolyan istentelen módon becsmérelte, úgyhogy Isten egyházában ezeket nemcsak hogy bűn felolvasni, hanem még hallgatni is kárhozatos. Mi pedig, a ti kéréseteknek engedve, mindazt amit csak János apostoltól hallottunk, most egyszerűen megírjuk néktek, bár mindezt irántatok érzett testvéri szeretetünkben már elmondottuk. Nem különféle, az eretnekségek következtében elfajzott nézeteket fogadtunk el, hanem az Atyában a Fiút, a Fiúban az Atyát, az istenségnek, az oszthatatlan lényegnek három maradandó Személyét, és hogy az emberi természet eredeténél fogva nem kettős, vagyis jó és rossz, hanem egy és jó természetet alkotott meg a jóságos Isten, mely a kígyó cselvetése folytán, a bűn által lett romlottá, és ezt állította helyre Krisztus a kegyelem által.

Mikoron tehát a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus az egész világ életéért szegekkel átverten a keresztfán függött, látta, hogy a kereszt tövében ott áll Anyja és János evangélista, akit minden más apostolánál inkább szeretett, mert ő volt az egyedüli közöttük, ki testében megőrizte a szüzességet. Meghagyta akkor néki, hogy gondja legyen Szűz Máriára, ezen szavakban: ,,Íme, a te Anyád''; majd odafordult Anyjához: ,,Íme, a te fiad''. Attól az órától fogva Istennek Szent Anyját János különös gonddal vette körül, egészen addig, amíg evilági élete véget nem ért. Amikoron az apostolok igehirdetésük helyére szerte a világban szétszóródtak, Mária János szüleinek házába, az Olajfák hegyének tövébe költözött.

Két évvel azután, hogy Krisztus legyőzte a halált és az égbe emelkedett, az egyik napon, Krisztus utáni vágyakozásban, lakhelyének szobácskájában könnyek között sóhajtozott Mária, és íme, egy angyal nagy fényességbe öltözötten, ott állott előtte ragyogva, köszöntő szavakat mondott neki ilyenféleképpen: ,,Üdvözlégy, kit megáldott az Úr! Fogadd annak köszöntését, ki megparancsolta Jákobnak megáldását a próféták által. Íme -- mondotta --, egy pálmaág, a paradicsomból küldötte tenéked az Úr, hogy ezt majd a koporsód előtt vitesd, mikoron három nap múltával testedből fölvétetsz a mennyekbe! Íme, vár már tereád a te Fiad, együtt a trónusokkal, angyalokkal és az összes mennyei erőkkel.

Akkor Mária így szólt az angyalhoz: ,,Kérlek téged, jöjjön el hozzám most az Úr Jézusnak minden apostola! Mire az angyal ezt válaszolta neki: ,,Íme, Uramnak, Jézus Krisztusnak erejéből minden apostol eljön ide tehozzád.'' Erre azt mondta Mária: ,,Kérlek tégedet, add reám áldásodat, hogy a pokolnak semmiféle hatalma ne férkőzzön hozzám abban az órában, mikor lelkem elhagyja a testet, és ne lássam meg a sötétség fejedelmét. Az angyal így válaszolt: ,,A pokol hatalma nem fog ártani neked; az áldást pediglen örökre megadta neked a te Urad és Istened, kinek én szolgája és küldötte vagyok; de ne éntőlem kérjed te azt, hogy ne lássad meg a sötétség fejedelmét, hanem attól, akit méhedben hordoztál, mivel övé a mindenek feletti hatalom mindörökkön örökké.''

Amint ezt elmondotta az angyal, nagy ragyogásban eltávozott; a pálmaág pedig nagy fénnyel tündökölt. Ezek után Mária letette mindennapi ruháját és előkelőbb ruhákat öltött magára; fogta a pálmaágat, melyet az angyal kezéből kapott, elment az Olajfák-hegyére és így kezdett imádkozni:

,,Uram, én nem lettem volna méltó arra, hogy magamba fogadjalak téged, ha te nem lettél volna könyörülettel énhozzám, így mégiscsak én őriztem azt a kincset, amit átadtál nékem; ezért arra kérlek tégedet, Dicsőség Királya, hogy ne ártson nékem a gehenna hatalma! Ha az egek és az angyalok minden nap ott remegnek színed előtt, akkor mennyivel inkább a föld porából megalkotott ember, kinek számára nincsen más jó, mint amit a te kegyes jóvoltodból kap meg. Uram, te vagy a mindörökké áldott Isten!'' Amikor ezeket elmondta, visszatért lakhelyére.

Akkor váratlanul, amikor szent János vasárnap a harmadik órában éppen prédikált, a föld erősen megremegett, felhő emelte őt fel a magasba, és eltakarta mindenki szeme elől; elvitte annak a háznak az ajtajába, ahol Mária lakott. Kopogtatott az ajtón, majd benyitott. Amint Mária megpillantotta őt, igen megörült és így szólt: ,,János fiam, kérlek téged, emlékezzél meg Uramnak, Jézus Krisztusnak szavairól, amelyekben átadott engem tenéked. Íme, három nap múlva, mikoron a testtől készülök megválni, hallottam, hogy a zsidók mit terveznek ellenem: ,,Várjuk azt a napot, amikor majd meghal ő, aki azt a csalót hordozta, és emésszük el tűzben a testét!''

Akkor magához intette Szent Jánost, bevezette a ruháskamrába, megmutatta neki a temetkezési öltözékét, és azt a ragyogó pálmaágat, melyet az angyaltól kapott, és figyelmeztette, hogy ott vigyék ezt a ravatala előtt, mikoron a sírbolthoz vonulnak.

Mire Szent János ezt mondta neki: ,,Egyedül hogyan is készíthetem el tenéked a kíséretet, ha nem lesznek itt a testvéreim, akik velem együtt az Úr Jézus apostolai, hogy megadják a tiszteletet testecskédnek?'' -- S íme, hirtelenül, Isten rendelése folytán az összes apostol, arról a helyről, ahol éppen prédikálták Isten igéjét, felhőben fölemelkedtek és elragadtattak, majd ott álltak annak a háznak ajtajában, ahol Mária lakott. Csodálkozva köszöntötték egymást, s ilyenféleképpen szóltak: ,,Mi lehet az oka annak, hogy az Úr így egybegyűjtött minket?

Akkor minden apostol együttes lélekkel, örvendezésben elmondotta az imádságát, és amint kimondották az Ament váratlanul ott termett köztük Szent János, és mindent megmagyarázott nekik. Az egybegyűlt apostolok beléptek a házba, megtalálták ott Máriát, és köszöntötték őt ilyenféleképpen: ,,Áldott vagy te az Úrtól, aki az eget és a földet megalkotta.'' Mire ő így válaszolt nekik: ,,Békesség legyen veletek, szeretett testvéreim. Honnan jöttetek ide?'' Azok erre elmondták neki, hogy mindegyiküket elragadta az Isten Lelke felhőben, és letette erre a helyre. Mária erre így szólott: ,,Mégsem hazudtolt meg engem előttetek az Isten! Íme, most rálépek az egész földkerekség útjára. Nem kételkedem abban, hogy az Úr vezetett ide most benneteket, hogy vigasztalásomra legyetek azokban a gyötrelmekben, amelyek most fognak elérkezni hozzám. Ezért kérlek benneteket, hogy szünet nélkül, mindannyian egy szívvel-lélekkel virrasszunk, mindazon óráig, amelyben az Úr megérkezik, és mikor én megválok a testtől.''

Ezzel köréje gyűltek és vigasztalták őt. Három napon keresztül az Úrhoz énekeket zengtek, és íme a harmadik napon, a nap harmadik órájában mindenkire, aki csak abban a házban jelen volt, álom borult; senki sem volt képes virrasztani az apostolokon és azon a három szűzön kívül, akik ott jelen voltak. S íme, hirtelen megérkezett az Úr Jézus Krisztus, nagy angyalsokaság közepette. Hatalmas ragyogás ereszkedett le arra a helyre, az angyalok himnuszt énekeltek és dicsőítették az Urat. Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Jöjj hát, legbecsesebb Drágagyöngy, lépj be az örök élet otthonába.''

Akkor Mária leborult a földre, imádta az Istent és így szólt: ,,Áldott a te dicsőséged neve, Uram Istenem, hogy kiválasztani méltóztattál engemet, szolgáló leányodat és a nagy titkodat reám bíztad. Emlékezzél meg tehát rólam, dicsőség királya, mert jól tudod, hogy teljes szívemből szerettelek, és őriztem a te rám bízott kincsedet. Mindezekért fogadj el engemet, a te szolgálódat, és szabadíts ki a sötétség hatalmából, hogy a Sátánnak semmiféle támadása hozzám ne férjen, és azt a négy lelket se lássam meg, mely szembejön velem.''

Erre a Megváltó így válaszolt: ,,Amikor az Atya elküldött engemet, hogy a világ üdvösségéért keresztre feszítsenek, eljött hozzám a sötétség fejedelme, de amikor tetteimben semmiféle kivetnivalót nem talált, legyőzve és megtiporva távozott; ott majd te is meglátod őt, meglátod az emberekre szabott törvény következtében, miután átjutsz te is a halál végső szakaszán; ártani ugyan nem tud neked, mivel veled maradok, hogy segítségedre legyek. Bátran jöjj, az egész mennyei sereg várja már jöttödet, hogy te belépj a paradicsom örömeibe!''

Ahogy ezt elmondotta az Úr, Mária fölkelt a földről, lepihent ágyára, hálát adott, majd lelkét az Istenhez küldte. Az apostolok látták, lelke olyannyira ragyogó volt, hogy senki halandónak nyelve ezt méltóképpen elmondani nem tudná: messze mögötte maradt a hó ragyogása, fényessége nagyobb minden ércnél, az ezüst csillogásánál.

Akkor a Megváltó ezeket mondotta: ,,Kelj föl, Péter, vedd magadhoz Mária testét, és vidd el azt a város jobb felőli oldalán keletre, és ahol egy újonnan metszett sírboltra találsz, oda helyezzétek őt, de várjatok ott reám, amíg oda nem érkezem hozzátok.

Miután ezeket elmondta az Úr, Szűz Mária lelkét átadta Mihálynak, ki a paradicsom elöljárója volt és a zsidó nép fejedelme, és velük ment Gábor is; a Megváltó pedig azon nyomban fölment a mennyekbe, angyalaival egyetemben.

Az a három szűz pedig, akik ott jelen voltak és virrasztottak, fogták Szűz Mária testét és megmosták a temetkezési szokásnak megfelelően. Mikor levették ruháit, a szent test akkora fényességgel ragyogott, hogy érinteni ugyan lehetett, de látni alakját a hónál tündöklőbb fényesség miatt már nem; csak az Úr tündöklése volt nagyobb. S amikor a legtisztább testet megmosták, úgy találták, hogy azt semmi sem mocskolta be.

Amikor letakarták a halotti lepellel, azonnal megszűnt a fényesség, Szűz Mária teste pedig a liliom virágaihoz lett hasonlóvá, igen kellemes illatot árasztott, mihez foghatót még találni sem lehet.

Akkor a szent testet ravatalra helyezték, majd így szóltak egymáshoz az apostolok: ,,Ki fogja vinni azt a pálmaágat a koporsó előtt?'' Akkor János így szólt Péterhez: ,,Neked, aki az apostolságban mindannyiunkat megelőzöl, neked kell ezt a pálmaágat vinned ravatala előtt!'' Péter azonban ezt válaszolta neki: ,,Te vagy az egyetlen közülünk, ki megőrizted a szüzességet, és te vagy az Úr kiválasztottja is, ki akkora kegyelmet talált, hogy keblén nyugodhattál; és amikor ő a mi üdvösségünkért a kereszt fáján függött, saját szavával bízta Máriát tereád: ezért neked kell vinned azt a pálmaágat, mi pedig fogjuk a testet, és elvisszük a sírbolt helyére!''

Ezek után Péter a többiekhez emelte szavát: ,,Fogjátok meg a testet!'' Majd énekelni kezdte: ,,Izrael kijövén Egyiptomból, Alleluja'' (Zsolt 114); vele együtt vitték Szűz Mária testét a többi apostolok is. János pedig a fénylő pálmaágat vitte a koporsója előtt. A többi apostol is ugyanolyan kellemes hangon énekelt.

Akkor íme, egy újabb csoda történt. Egy oly hatalmas felhő jelent meg a koporsó felett, mint amekkora fénykoszorú szokott látszani a Hold körül; angyalok serege volt ebben a felhőben, énekeltek, és az édes dallamtól visszhangzott a föld. Erre a nép kivonult a városból, mintegy tizenötezer ember és csodálkozva mondogatták: ,,Mik ezek a kellemes hangzatok?''

Akkor az egyik ott levő ezt mondta nekik: ,,Mária elhagyta testét, Jézus tanítványai pedig dicséretet mondanak körülötte!'' Akkor odatekintettek, és látták a nagy dicsőséggel megkoronázott testet meg a fennhangon énekelő apostolokat.

És íme, valaki közülük, aki a maga osztályában a papok elöljárója volt, gyűlölettel telt el, és haragjában így szólt az ott állókhoz: ,,Íme, annak a sátra ez, aki közöttünk meg az egész nemzetben zavart keltett, és ekkora dicsőségben részesül?'' Odament, föl akarta borítani a koporsót, a testet pedig a földre hányni, de azonnal elszáradt a keze egészen a könyökéig, és odatapadt a koporsóhoz. Ahogyan az apostolok fölemelték a koporsót, az egyik keze ott lógott rajta, a másik meg a ravatalhoz tapadt, és buzgó könyörgésekben kérlelte a lépdelő és zsoltározó apostolokat; a felhőben levő angyalok pedig vaksággal sújtották a népet.

Akkor az elöljáró így kiáltott fel: ,,Szent Péter, téged kérlek, ne vess el engem, ki ily nagy szükségben könyörög hozzád, mert igen nagy fájdalomtól gyötrődöm. Emlékezzél csak arra, amikor a praetoriumban az ajtónálló szolgáló felismert téged, és mondta a többieknek, hogy zavarjanak el onnan, akkor én szóltam az érdekedben!'' Akkor ezt válaszolta neki Péter: ,,Nekem nincs erőm arra, hogy valami rendkívülit adjak teneked, de ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, akit ő méhében hordozott, és szülése után is megmaradt szüzességében az Úr kegyelméből, mely nagy jóvoltában a méltatlanokat is megszabadítja, megadja néked is a gyógyulást.''

Erre ő így válaszolt: ,,Vajon ki maradhatna meg továbbra is hitetlennek? De hát mit tegyünk? Az emberi nem ellensége elvakította szívünket, zavart keltett a szemünk előtt, hogy ne tegyünk tanúbizonyságot Isten nagy tettei mellett, főként akkor, amikor Krisztus ellen kiáltozva így káromoltuk: Az Ő vére rajtunk és fiainkon!'' Erre Péter így válaszolt: ,,Ez a káromlás annak ártott, aki továbbra is hitetlen marad Vele szemben, aki pedig az Istenhez fordul, attól ő nem tagadja meg irgalmasságát!'' Mire ő így szólt: ,,Mindazt hiszem, amit mondasz, inkább arra kérlek, legyél könyörülettel irántam, nehogy elérjen a halál.''

Akkor Péter megállította a ravatalt és így szólott: ,,Ha teljes szívedből hiszel az Úr Jézus Krisztusban, kezed megszabadul a koporsótól!'' Ahogy ezt kimondta, rögtön elvált annak keze a koporsó oldaláról, és lábra tudott állni, de a karja továbbra is száraz maradt, így nem szűnt meg tovább könyörögni.

Akkor Péter így szólt hozzá: ,,Borulj oda a testéhez, csókold meg a ravatalát és mondjad: Hiszek az Istenben, az Isten Fiában, Jézus Krisztusban, akit ő hordozott, és hiszem mindazt, amit nekem Péter, Isten apostola mondott!'' Akkor odament, megcsókolta a ravatalt, és azon nyomban megszűnt minden fájdalma, és mind a két keze ismét egészséges lett. Erre már nagy buzgalommal áldotta Istent, Mózes könyveinek tanúságával dicsőítette Krisztust, úgy, hogy még az apostolok is elcsodálkoztak rajta. Sírás fogta el őket az örömtől, és dicsőítették az Úr nevét.

Ezek után Péter így szólt hozzá: ,,Vedd át ezt a pálmaágat János testvérünk kezéből, menj be a városba, ott majd egy vakság-sújtotta nagy sokaságot fogsz találni. Hirdesd nekik Isten nagy tetteit, és mindazoknak, akik csak hinni fognak az Úr Jézus Krisztusban, tedd a szemére a pálmaágat, és visszanyerik látásukat; de azok, akik nem hisznek, megmaradnak vakságukban.''

Mindent ennek megfelelően tett, rátalálván a vaksággal sújtott hatalmas tömegre, akik így siránkoztak: ,,Jaj nekünk, mert olyanokká lettünk, mint a vaksággal megvert szodomabeliek. Nincs más hátra számunkra, mint a pusztulás.'' Amikor meghallgatták az elöljáró szavait, aki visszanyerte egészségét, hittek Jézus Krisztusban, ő meg a szemükhöz érintette a pálmaágat és visszanyerték látásukat; akik pedig megmaradtak keményszívűségükben, halálra jutottak.

Mindezek után visszatért a papok elöljárója az apostolokhoz, visszaadta nekik a pálmaágat és elmondott mindent, ami csak történt vele. A Máriát vivő apostolok pedig eljutottak Jozafát völgyébe, oda, ahová az Úr mutatott, és ott egy új sírboltban helyezték el őt, majd lezárták a sírt. Leültek a sírbolt ajtajában, miként ezt az Úr meghagyta nekik. És íme, váratlanul ott termett az Úr Jézus Krisztus, együtt az angyalok hatalmas tömegével, ragyogó fényességgel övezve, és így szólott az apostolokhoz: ,,Békesség veletek!'' Ők meg így válaszoltak neki: ,,Legyen rajtunk az irgalmasságod Uram, miként mi benned remélünk!''

Akkor a Megváltó így szólott hozzájuk: ,,Mielőtt még fölmentem volna az Atyához, megígértem néktek, hogy ti, akik követőim vagytok, az újjászületés idején, amikor az Emberfia méltóságának székében helyet foglal, ti is ott fogtok majd ülni tizenkét trónszéken, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse felett. Őt pedig Izrael nemzetségei közül választottam ki, Atyám elhatározásának megfelelően, hogy benne lakást vegyek. Mit akartok, mit tegyek vele?''

Erre Péter meg a többi apostolok így válaszoltak: ,,Uram, ha te már előre kiválasztottad ezt a szolgáló leányodat, hogy ő a te szeplőtelen hajlékod legyen, minket meg a te szolgálatodra, még a világ kezdete előtt, együtt Atyáddal, akivel együtt neked és a Szentléleknek azonos az istensége és a hatalma, akkor előre tudtad mindezt, ha tehát így lehetségessé vált szolgáidnak helyes látása, úgy keltsd életre Édesanyád testét és vidd el magaddal azt a mennyei boldogságba.''

Akkor így szólt a Megváltó: ,,Legyen a ti elgondolásotok szerint!'' És megparancsolta Mihály főangyalnak, hogy hozza le Szűz Mária lelkét. És íme, Mihály főangyal elhengerítette a követ a sírbolt ajtajából, és így szólt az Úr: ,,Kelj fel, Kedvesem, Szépségem, ki nem vetted magadra a nemzésből eredő romlást, ki nem szenveded el sírodban a test felbomlását!''

Mária azon nyomban feltámadt sírjából, áldotta az Urat, az Úr lábaihoz borult ezen szavakkal: ,,Uram, én nem tudok tenéked eléggé hálát adni megszámlálhatatlan áldásodért, amit nékem, a te szolgálódnak adni méltóztattál. Mindörökre áldott legyen a te neved, világ Megváltója, Izrael Istene!''

Az Úr megcsókolván odahajolt hozzá, majd lelkét átadta az angyaloknak, hogy vigyék el a paradicsomba. Az apostoloknak pedig ezeket mondta: ,,Járuljatok ide hozzám!'' Amikor köréje gyűltek, megcsókolta őket és így szólt: ,,Békesség veletek! Ahogyan mindenkor veletek voltam, veletek leszek a világ végezetéig.''

Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába. Az apostolokat pedig felhők takarták el, és visszatért mindegyikük a maga igehirdetési helyére. Elbeszélték ottan Isten nagy tetteit, dicsőítették Urunkat, Jézus Krisztust, aki él és uralkodik az Atyával és a Szentlélekkel tökéletes egységben, az Istenség egy lényegében. Amen.

Nagyboldogasszony prefációja Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk Néked, szentséges Úr, mindenható Atyánk, örök Isten: mert a Boldogságos Szűz Máriát ma testestől fölvetted a mennybe. Ezzel Ő lett az Egyház megdicsőülésének kezdete és példaképe, zarándok népednek pedig vigasztalása és reménye. Méltán kímélted meg Őt a sír enyészetétől, hiszen szeplőtelen szüzességében ő hozta világra emberré lett Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Fölségedet általa dicsőítik az Angyalok imádják az uralkodó Szellemek, félik a Hatalmasságok; boldog ujjongással Téged ünnepelnek az összes égi Szellemek és a boldog Szeráfok. Fogadd el, kérünk, az övékkel együtt a mi szavunkat is, midőn alázatos dicsőítéssel énekeljük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy...