Mintegy nyolcvan gyerek­otthonban kétezernél több gyerek és háromszáz nevelő: számokban ezt jelenti a dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége. A számok mögött azonban hihetetlen „szociális nagyüzem” működik Isten kegyelméből. Böjte Csaba gyerekbirodalmának egyik székelyföldi szegletében, Gyergyószárhegyen jártunk. 

A gyergyói gyerekotthonokban még nem jártam, ezért kapóra jött Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyergyószárhegyi meghívása. A környezete által Csaba testvérként ismert katolikus papnak nagy családja van, hiszen Erdély nyolcvan házában mintegy 2100 gyereknek viseli gondját a dévai Szent Ferenc Alapítvány háromszáz munkatársán keresztül. A „szociális nagyüzem” Romániában elsőként teremtette meg a rendszerváltást követően katasztrofális állapotban levő állami gyerekgondozás alternatíváját. A kilencvenes évek eleji indulás „csendes forradalom” volt, amelynek során egyházi keretben – a romániai hatósági ellenállás körülményei között – épültek ki azok a főbb gyerek­otthonok, amelyek az elmúlt évtizedekben a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett erdélyi gyermekvédelmi hálózat alapját jelentették.

Áldás a bezártságban Gyergyószárhegyen több létesítménye működik a dévai alapítványnak. Az első 2006 novemberében alakult a Ferenc-rendi kolostor szomszédságában. Később Böjte Csaba nyolc ausztráliai városban tartott prédikációi során gyűlt össze az összeg, amivel sikerült megvásárolni az egykori gyergyószárhegyi állami mezőgazdasági vállalat több épületét. Ezekben ma már gyerekotthonok működnek, néhány éve pedig sikerült megvenni a főépület melletti „fehér házat” is, amelyet turisztikai célokra szeretnének kihasználni. A vírusjárvány miatt a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyer­mek­otthon is zárva van.  

A gyerekek már hozzászoktak a több hónapos bezártsághoz, de ahogy az egyik kisfiú meséli, már nagyon unják. Pedig itt bőven akad szabad tér, ahol mozoghatnak: a gyerek­otthon gyakorlatilag egy park közepén álló épület, amelyet egy szomszédos lovarda és állattelep is kiegészít. Szóval igazi élmény becserkészni a környező zöldövezeteket. A 18 gyereket nevelő és felügyelő Csergő házaspár – Hajnal és József – szerint a március 14-e óta tartó karantén jobban telt, mint gondolták volna. Számomra e három hónap áldás volt. Összeköltöztünk a gyerekekkel, együtt keltünk és feküdtünk, sokkal jobban megismertük egymást. Sokat játszottunk és dolgoztunk együtt. A lányok ügyesen megtanultak süt­ni-főzni a konyhában, rengeteget kertészkedtünk. A fóliaházban egy rend zöldséget már leszedtünk, helyébe paradicsom és paprika került. A foglalkozások és a rengeteg játék ellenére hosszú volt ez az időszak. Főleg azoknak, akik haza szeretnének menni családjukhoz látogatóba” – magyarázza a gyermekotthon irodájában Csergő Hajnal, aki férjével együtt a gyerekház megbízott gondnoka.

A gyergyószárhegyi nevelőhá­zaspár 18 gyerek gondját viseli. Csergő Hajnal arról is beszél, hogy rég megszokták és hozzánőttek a feladatokhoz. Számukra nincs rossz gyerek, csak csintalan. Sok türelem kell hozzájuk. Amit az évek során szülőként már megtapasztaltak, ezúttal jóval nagyobb családban vállalják a gyereknevelés nem könnyű feladatait. A földszinten fiúk, az emeleten lányok laknak. Többen Csaba testvér délutáni látogatására és szentmiséjére készülődnek. Böjte Csaba rendszeresen meglátogatja minden gyerekotthonát, ami a lakók életében külön esemény. Mostani szentmiséjét interneten követhette Erdély többi gyerekházának lakója is. A gyerekek azért is várták e napot, mert most derül ki, hogy a koronavírus-járvány miatt behatárolt nyári programokból mit sikerül megvalósítani. Az elmúlt években az otthonok lakói eljutottak különböző táborokba – több meghívás Magyarországról érkezik –, idén azonban minden visszafogottabban alakul, de a táborozás lehetősége mégsem marad el. Hiányzik apa és anya Benézek a gyerekszobákba, néhány szót váltok a fiúkkal. Visszatérő motívum, hogy néhányan édesapával vagy édesanyával készülnek találkozni. Egy 17 éves csíkkarcfalvi születésű fiatalember arról mesél, hogy időnként édesapjához szokott hazajárni. A Salamon Ernő Líceum filológia osztályában tanul, és érettségi után egyetemre szeretne menni. A kisebbek közül van, akinek az iskola hiányzik. A gyerekek itt is megunták az online oktatást. 

Sok gyereknek azonban nincs hova hazatérnie. Mindenik mögött szétesett család áll, holott legtöbbjük azt szeretné, hogy anyával vagy apával találkozzon. Csergő Hajnal szerint az a szülőtől függ, hogy mennyire akarja tartani gyerekével a kapcsolatot. Van, amikor részegen jönnek meglátogatni csemetéiket, emiatt nem engedhetik el velük a gyereket. Másokat egyáltalán nem keresnek. 

Egy-egy édesanya szokott eljönni a gyerek évzárójára. A szárhegyi otthon lakói mind székelyföldi magyar gyerekek, pedig az elején a falubeliek attól tartottak, hogy a gyerekotthonba kerülők többsége cigány családból származik, és gondot fognak okozni a faluban, megromlik a közbiztonság. Mára mindenki megnyugodott. Nemcsak Gyergyószárhegyen, hanem Erdély több helyszínén bebizonyosodott: a Szent Ferenc Alapítvány szárnyai alatt neveltek nem különböznek a többiektől. Számos településen nekik köszönhető a magyar oktatás fennmaradása. A szétesett családokból és mélyszegénységből érkező legtöbb gyerek sok hátránnyal kerül az alapítvány valamelyik gyerekotthonába. Van, aki soha nem járt iskolába, vagy annyit hiányzott, hogy meg kell ismételnie az osztályt. Gyakran az alapoktól kell kezdeni a tanítást.

Hajnal szerint az elején az a legnagyobb kihívás, hogy a gyerek hozzászokjon a rendhez és a szabályokhoz. Ez azért nehéz, mert otthon nagy fokú szabadság volt, vagyis mindenki azt tett, amit akart. Volt olyan gyerekem, aki életében itt látott először csapból folyó vizet. Olyan is akadt, akit első este lefektettem az ágyba, és később az ágy alatt találtam. Még soha nem aludt ágyban, félt oda feküdni” – magyarázza a nevelő. E kezdeti gondokat azonban hamar elfeledteti a nevelőkkel és a gyerekekkel a későbbi eredmény. Mindenki valamilyen szakmát tanul: egyre többen érdeklődnek a szakiskolák iránt, de mindig akadnak érettségizők is, akik közül van, aki egyetemre felvételizik. Sok fiatalt elengedtek már, többen családot alapítottak. Napközis rendszerben, családi kötelékben Az alapítvány sok székelyföldi településen működtet napközis otthont a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Egyféle védőháló ez, hogy a nehéz sorsúak családban maradhassanak, és csak olyan esetben kerüljenek otthonba, ha nincs más lehetőség. A helyi önkormányzattal, rendőrséggel és az egyházközséggel karöltve e napközis otthonokat a dévai alapítvány működteti. Az iskolai oktatás után a gyerekek itt meleg ebédet kapnak, délután megtanulják a leckéket, estére pedig hazamennek a szüleikhez. Sok esetben a nevelők mossák ki a gyerek ruháit, mert otthonról koszosan engedik el őket. Köllő Bartalis Beáta szociális munkás az alapítvány keretében a napközis otthonokért is felel. 

Az iskola utáni foglalkozásokra sokkal nagyobb igény lenne, de Köllő szerint ez nem after school szolgáltatás, csak a szociális esetek felkarolására van lehetőség. Ha minden család irányában nyitnának, elveszítenék kezdeményezésük hitelességét. „A napközik sok nehéz sorsú családon segítenek. A tanítók és tanárok részéről jó visszajelzések vannak, az amúgy elkallódó gyerekeket sikerül felzárkóztatni” – magyarázza a program sikerét a fiatal szociális gondozó. Az alapítványnak Erdély-szerte jó hírneve van, ezért a helyi elöljárók egyre több településen szeretnének tető alá hozni hasonló napközis intézményt. A legtöbb kallódó gyereket szintén a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiba adnák a hozzátartozók.

Ehhez ma már az illetékes megyei gyermekvédelmi hatóság beleegyezése szükséges, de Köllő Bartalis Beáta szerint a gyermekvédelemmel jó az együttműködés. Kecsegtető lovasturizmus Gyergyószárhegyen nemcsak klasszikus gyerekotthonok működnek, hanem állatfarm is. Létrehozója, László Pál (portrénkon) 13 éves korától a dévai gyerekotthonban nevelkedett, majd az iskola elvégzése után állattartásra adta a fejét az alapítvány támogatásával. Miközben átsétálok a szomszédos farmra, megcsodálom a főépület virággal díszített tornácát. Igazi turistacsalogató hely, amit Lászlóék ki is használnak, hiszen tudatosan építik turisztikai szolgáltatásaikat – a sétalovaglást és a sétakocsikázást – a Gyergyószárhegyre érkező vendégek körében. A bő tíz évvel ezelőtt indult lovasfarm kovásza egy Pilisföldvárról érkezett adomány volt: egy magyarországi vállalkozó hat lovat ajándékozott teljes felszereléssel az alapítványnak. Ma a farmon 15 gyönyörű lovat tartanak. De akad itt bivalycsapat és népes tehénállomány is. „A gyerekek 95 százaléka faluról származik. Ha családjuk nem hullt volna szét, gazdák, állattartók lennének. E hagyományt próbálom feléleszteni bennük. Van főállású állatgondozónk, de a napi munkába bárki besegíthet a gyerekek közül, és ezt szívesen is teszik” – magyarázza vendéglátóm. László a lovas turizmus kiépítésében lát jó lehetőségeket.

Magyarországról Székelyföldre érkező vendégek számára: a falusi turizmussal a lovasfarm is jól jár. Sok csoport eleve úgy tervezi érkezését a Gyergyói-medencébe, hogy egy napot az alapítvány gyerekei között tölthessen. Ilyenkor csoportosan kilovagolnak, kiszekereznek a környékre. László Pál egy gyergyói lányt vett el feleségül, most együtt felelnek az alapítványi munkáért. „Ahogyan annak idején megbíztak bennem, és rám hagyták az állatfarm létrehozását, azt szeretném, hogy egy fiatalra bízzam a lovasturizmus kiépítését. Ebből két család is meg tudna élni” – magyarázza búcsúzásként a fiatalember. Kislány az állomásról Böjte Csaba délutánra érkezik meg gyergyószárhegyi gyerekei körébe Gyergyószentmiklósról. A szentmiséig még van annyi időnk, hogy leüljünk beszélgetni. Közben betoppanok egy gyűlésbe is, amit közvetlen munkatársaival tart. A kötetlen beszélgetésen mindenki hozzá van szokva, hogy főnökük állandóan úton van, így lényegre törően kell intézni a legfontosabb teendőket. Amikor ketten maradunk, rákérdezek, hogy az egyházi főhatóság hogyan nézi e hihetetlenül kiterjedt és bonyolult szociális munkát. „Már az elején elmondtam az érsek atyának és a többi elöljárómnak, hogy ez veszélyes munka, amit én vállalok. Nem tudhatom, lesz-e botrány körülötte.

Azért hoztuk létre az alapítványt, hogyha bármi baj lenne, akkor az alapítvány bukik bele, és az egyházmegye tisztán marad. Harminc évvel az indulás óta a Gondviselés mindettől megóvott” – összegzi Csaba testvér. A Szent Ferenc Alapítvány kiadásainak mintegy felét a román állam állja a gyermekvédelmi hatóságon keresztül, a másik fele adományokból származik. Böjte Csaba arról beszél, soha nem kért senkitől semmit, de amit segítségként felajánlottak, azt megköszönte. Hosszú évek óta rendszeresen jár erdélyi és Kárpát-medencei településekre prédikálni. Gyakran egy-egy mikrobusznyi vagy éppen busznyi gyereket visz magával. Az apróságokat a gyülekezetek tagjai látják vendégül, a perselypénzt odaadják az alapítványnak. Az evangelizációs utakra nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Észak-Amerikában és Ausztráliában is sor került. Sok házat sikerült az így kapott pénzadományokból megvásárolni.

Nem érzi-e túl fárasztónak, erőn felülinek a munkát? – teszem fel a kérdést. „Meggyőződésem, Isten ezt kéri tőlem. Ő mindenikünknek feladatot ad. Nekem ezt adta, amit szépen, jól és örömmel lehet végezni. Mindig elvittem Déván 15–20 gyereket mikrobusszal fürödni. Egyebet sem tettem egész nyáron. Úsztunk, pihentünk, ebédeltünk. Kinek van ilyen jó dolga? A gyerekekkel való törődést mindig csodaként éltem meg” – magyarázza. Búcsúzásként rákérdezek: emlékszik-e arra, ki volt az első gyerek, akit befogadott Déván? Böjte Csaba elmeséli. Egy asszony a vonatállomáson egy kislányt talált, és elvitte a plébániára. Papként akkor szabadkozott, hogy püspöke elkergeti, ha gyerekeket fogad be. „Közben jött a szentmise ideje, és a néni a kislánnyal velem szembe ült be az első padba. Az volt az evangélium, hogy aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be” – emlékezik a kezdetekre a ferences rendi szerzetes. Mise után a kislányt kézen fogva elvezette a szakácsnőhöz, aki panaszkodott, hogy milyen büdös. Erre azt válaszolta, nem szagolni kell, hanem meg kell fürdetni. Megfürdették, levágták a körmeit, és felöltöztették. Böjte Csaba szerint olyan szép kislány lett, hogy öröm volt nézni. Ez volt a máig tartó, hosszú út első és talán legfontosabb állomása.

Fotó: Makkay József

www.szekelyhon.ro