Idén otthonaink gyerekei személyesen találkozhattak angyalaik képviselőivel, idén kicsi és nagy együtt ünnepelhetett, idén sokat adtunk és sokat kaptunk. Idén legszebb ajándék, melyet kaptunk azok az apró gesztusok.
Az év végi rohanásban olyan személyek szántak ránk időt, akik hátra hagyták munkájukat, az ünnepek előtti sokadalmat és elutaztak hozzánk több száz kilométert, hogy személyesen adhassák át a gyerekeknek az ajándékaikat. Olyan személyek szántak ránk időt, akik több órát, napot és hónapot fektettek gyermekekbe és gyermekeinkbe önkéntesen, hogy ezen a napon megajándékozzanak egy színvonalas gyerekkoncerttel. Olyan személyek voltak velünk, akik egész héten azon dolgoztak 100km-rel távolabb, hogy a rendezvénynek helyt adó termünk ablakaira függöny kerüljön. (Köszönet a Dekotarex Szövődének, hogy biztosította hozzá az anyagot!
Köszönet Dr. Takács Szabolcsnak, aki minden évben hozzájárul ismeretlenül a karácsonyi vacsoránk költségeihez.)
Olyan személyek voltak velünk, akiknek már az "alapítványi élet" csak történelem, és most eljött, hozta feleségét, férjét, gyermekét és ezt a napot, az idejét nekünk ajándékozta.
Az idő és a figyelmesség a legnagyobb ajándék, amit idén kaptunk. Mindenkitől. Ismerőstől és ismeretlentől. Köszönjük, hogy ilyen sokan vagytok, köszönjük, hogy megtaláltatok mielőtt kerestünk volna!
Áldott, Békés Ünnepeket kívánunk!
„Mindaz, ami üresnek látszik, megtelik Isten angyalaival. Semmi sincs, ahol ne lennének jelen köröző szolgálatukkal.”