A „szegény” szó nem létezik – legalábbis a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központ szótárában nem.

A dévai alapítvány szárnyai alatt tizenharmadikként létrejött gyermekotthon lakói karácsony előtt névre szóló ajándékokat kaptak, amit aztán együtt bontogattak. Csergő József és Hajni, a gyergyói hálózatot, benne a két szárhegyi házat vezető pár egy szűk évtizede órák alatt hozta meg életre szóló döntését a gyermekek felnevelése mellett. A férj a karácsonyfától kissé elhúzódva mesél a székelyföldi történetről, a román állam talán meglepő hozzáállásáról, s Csaba testvérről is elmondja véleményét.

Kevés pontja van a világnak, amelyről biztosan megállapítható, akár ma is befogadnák a szállást kérő szent családot. A székelyföldi Gyergyószárhegy ilyen hely; „dicsértessék a Jézus Krisztussal” köszöntik a messziről jött, ismeretlen embert. Nem is véletlen, hogy éppen itt, a ferences kolostorból csírázott ki a Böjte Csaba testvér neve által fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány 13. gyermekotthona a 2003–2004-es tanév kezdetén... Csergő József, a Kájoni Jánosról nevét hordó szárhegyi gyermekotthon vezetője bort tölt egy kis pohárba, amiben maradt még a vacsorára kínált tusnádi vízből.

- Nem baj, a vizet bejavítjuk csak, mint a kánai menyegzőn – kezd bele az esti beszélgetésbe a gyergyói vállalkozó, majd képeket vesz elő a tavalyi csabai kolbászfesztiválról, ahová beneveztek a csángó–székely díszbe öltöztetett gyermekekkel. – Néha rosszak, mint a bűn, ordibálnak, mint a golyószóró, de soha nem arcátlanok – mondja a két szárhegyi ház lakóiról általánosságban, Lóri nevelővel az oldalán. Közben beszűrődik a gyerekek vacsora utáni esti imája.

Ervin atya garázsa és a kovácsműhely

– Tizennégy gyermekkel kezdtük a kolostorban; amikor Csaba testvér idejött Szárhegyre összeszedni párat s elindítani valamit a Gyergyói-medencében, itt volt Ferenc Ervin atya, a most 91. évében járó, kétszer halálra ítélt ferences barát. Csaba testvér ismerte a feleségemet, és az akkoriban a rendi templom mellett működő képzőművészeti alkotótábor lakóhelyén – ahol addig Hajnalka dolgozott – létrejött az első ház, s a testvér odakérte Hajnit főzni. Így kezdtük – emlékezik a hét évvel ezelőtt történtekre Csergő József, akinek az idő tájt jól menő ruhaboltja és kocsmája volt, s egy ideig párhuzamosan folytatták feleségével az önkéntes munkát és a rendest.

Aztán az otthon vezetésében egy ideig segítő asszonyt, Pál Marikát Szalontára kérte Böjte Csaba, és a Csergő házaspárhoz fordult, vállalnák-e a szárhegyi otthont. – Egy hét gondolkodási időt adott Csaba testvér – majd két óra múlva újra felhívott. Nem is tudtuk pontosan, mit vállalunk, de igent mondtunk. Volt egy olyan időszak, hogy nálunk, a lakásunkon kellett, hogy legyen a tizennégy gyerek, de aztán három év alatt felépült a ház, Ervin atya garázsa és a mellette lévő kovácsműhely helyén. Berendeztük egy szarvasi támogatónk és egy ismert nagy bútorgyártó jóvoltából. Ekkor 16 gyerekünk volt, mára 22 (rajtuk kívül 20 napközis, ők nem alszanak itt). Mivel ennyi férőhely nincs, néhány testvérpár egy ágyban alszik.

Megtölteni a házat

Az első tehát megtelt. A második ház létrejöttéhez ugyancsak kellett Csaba testvér, másfél év alatt újíttatta fel az állami gazdaság állatgondozói által padlóig lelakott szecessziós épületet. 2009 végén meg is nyithatta kapuit. – Csaba testvér azt mondta, vegyük kézbe a házat, és töltsük meg gyerekekkel. Rengeteg segítséget kaptunk Magyarországról – például van egy barátunk a csepeli bíróságról, a mikrosütőt is tőle kaptuk, nagyon lelkes. A segítséget rendszerint egyébként úgy kapjuk, hogy idehozzák ismerősök az ismerőseiket, akik megkérdezik, mi kell, mondják, rendeljük meg, és jönnek újra, kifizetik. Úgyhogy nem kell Csaba testvértől kérnünk egy vasat sem.

– A fenti kolostor melletti házban két nevelőnő van, lent pedig három, és van egy nevelőjelöltünk is, aki mindenben besegít, ahol kell. Egy nevelőnőre jut egy „család”, 10-12 gyerekkel, lent három családban van 37 gyerek. Így vagyunk 79-en. Hála Istennek nem sok olyan van, akinek nem tudjuk tartani a kapcsolatot a családjából valakivel, mert nagyon fontos, hogy haza tudjanak menni havonta – folytatta József.

Ott kell belekóstolni

Mára jóakaróikat rendezett körülmények között tudják fogadni, de nem volt ez mindig így. – Amíg nem voltak meg a vendégszobák, saját otthonunkban fogadtuk a támogatókat. De most már van két helyiségünk, és szeretjük is, hogy akik segítenek nekünk, hoznak valamit, belekóstolnak abba, ami itt történik. Nem mindegy, hogy ezt az egészet itt mesélem el vagy Budapesten. Látni kell, ami a lényeg: ezek a gyerekek ugyanolyanok, mint a mieink. Különbség nincs. Olyan nevelést kapnak, hogy nem azzal a tudattal nőnek fel, hogy szegények, ez a szó a szótárunkban nem is szerepel. Ha ettől a nyomástól meg tudjuk őket menteni, akkor már haladtunk.

A másik, ami fontos, hogy ezekre a gyerekekre mielőtt hozzánk kerültek, nem igazán hallgatott senki. Otthon azt kapták, hogy „kuss, hallgass, kölyök, vagy kapsz egy nyaklevest”. Volt olyan, aki fél év után először tudott beszélni a múltjáról, kamrába zárásról mínusz 25 fokban, molesztálásról, felakasztott édesanyáról. A legjobb helyzetben nálunk tehát azok vannak, akik rendszeresen hazajárnak, mert hazavisznek sok mindent abból, amit nálunk megélnek. Amikor majd ők lesznek a családfenntartók, majd nem úgy fogják csinálni a dolgokat, ahogy velük történtek; három lejből inkább kenyeret vesznek, mint cigarettát, ebből egy család egy napig nem hal éhen – sorolja az otthon vezetője.

Román állam: „Csaba testvér, nyomjad!”

Mint mondja, napköziotthon mostanra már a Gyergyói-medence minden településén van, a nagyobb helyeken kettő is. – Idén elértünk már Borszékre is. S most Csaba testvér épít Gyergyószentmiklóson is egy otthont, talán őszre készen lesz, ami azért is lenne jó, mert a mi gimnazista gyerekeink nem kellene, hogy ingázzanak – tervezgeti a nem is olyan távoli jövőt Csergő József.

Tanulságos történet az is, ahogyan a román hatóságok hozzáállnak a dévai „rendszerhez”. – Nálunk az adminisztráció sokkal bonyolultabb, mint Magyarországon. Viszont a román nagyon vallásos ember, nem igazán foglalkozik azzal a hivatal, hogy leaprózzon mindent. És ott a másik oldal, hogy Csaba testvér megment több ezer gyereket, ezzel nagy terhet levéve a költségvetés válláról. Ilyen hozzáállás ez: „Csaba testvér, nem szólunk bele, nyomjad, amíg bírod!” – vélekedik a vezető, hozzátéve, hogy Magyarországon tapasztalatai szerint másként mennek a dolgok a mindennapokban, de mint mondja, „Pesten is lenne igény egy Csaba testvérre”.

Fentről kapott segítség

Elidőzve Böjte Csabánál hangsúlyozza, hogy hétköznapi ember ettől a munkától már rég összeroppant volna. – Jár Magyarországra, 18 éve csinálja, mindenki levelére válaszol, napi 2-3 helyen misézik, 4 órát alszik. Az biztos, hogy fentről kapja az erőt és a sugalmat is, hogy melyik otthonba mikor kell mennie. Múlt héten például a mi fiataljainknak tartott háromnapos lelkigyakorlatot Csíksomlyón. Dolgoztunk, imádkoztunk, dolgoztunk, imádkoztunk. Ilyenkor megint van miből táplálkoznunk pár hónapig.

– Nem véletlen – von párhuzamot –, hogy mi a 24 órán át dolgozó nevelőinknek kidolgoztunk egy belső szabályzatot: két-három hetente meg kell pihenniük, addig a többi nevelő felvállalja a családját, anélkül nem lehet bírni. Nekik is meg kell tanulniuk, hogy nem lehet megoldani a gyerekek összes problémáját, csak megmutatniuk, hogy a problémákat meg lehet oldani – fejti ki.

Karácsony – harc egymásért

A karácsony különösen érzékeny időszak, ilyenkor a nevelőknek felváltva kell megoldaniuk a „munkát”, hisz van, akit nem tudnak hazavinni ilyenkor sem.

– Mindamellett, hogy vannak porosabb napok, ez egy szép munka annak, aki szereti a gyerekeket – fejtegeti Csergő József. – A nevelőink sokat harcolnak a gyerekekért, akik megtanulnak egymásért harcolni például az iskolában is. A karácsonyi ajándékozás is egy nagy harc – egymásért. Nem vonulnak félre a sarokba, hanem együtt bontják ki egymásét, aztán együtt örülnek.

A nagy lehetőség

– Egyébként ezek a gyerekek nem zsenik, de épp ebben rejlik a nagy lehetőség! Ugye Románia is küzd azzal, amivel Magyarország. Olyan van, aki eladjon, közvetítsen, de nincsen, aki megtermelje – teszi hozzá Csergő József.

– Ezek a mi gyerekeink Csaba testvér szerint is orvosolhatják a szakemberhiány gondját. S a másik: megyénként ezreket veszítünk el évente Székelyföldről az iskolás korosztályból. Ha egy gyermeket megmentünk, már az egész megérte.

Magyar Nemzet Online