Kedves Kovásznai Testvérkéim!
Köszönöm szépen a szép gondolatokat. Én ma itt a Napkeleti királyok földi maradványait őrző szép Kölni dóm árnyékában, a magyar misszió házában négy elmélkedést tartottam, és többek között arról is beszéltem, hogy nekünk is kell keresnünk az Istent, és meg kell találnunk Jézus Krisztusban.
Kívánok egy nagyon szép vasárnapot és még nagyon sok szép gondolatot.
Szeretettel,
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!
Szép délutánunk és esténk volt ma és ennek örömét szeretném megosztani másokkal is. Hat órakor lementünk kis kápolnánkba, hogy meggyújtsuk az adventi koszorún a második gyertyát. Ünnepélyes volt minden, István fölvette akolitusi ruháját, olvastunk a szentírásból, énekeltük a Rorate coeli-t, könyörögtünk Istenhez, hogy hozza el végre az igazi békét szívünkbe. Természetesen ez idő alatt a Mikulás bácsi belopta ajándékait a szépen kipucolt cipőcskékbe. Volt öröm és sikoltozás!
Régi szép szokásunkhoz híven, volt prédikáció is a kápolnában, nem nevelő mondta el gondolatait, hanem egy 15 éves kislány. Leírom, mert mély dolgokat tartalmaz.
ADVENTI GONDOLATOK
Az Advent Úr jövetelt, várakozást jelent és négy hétből áll. A négy hét lényege az, hogy felkészülünk a Karácsonyra, vagy legalábbis próbálunk felkészülni. Ilyenkor, decemberben valami különleges, megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Az emberek többsége, bármilyen vallásúak legyenek is, készülnek a Karácsonyra.
ADVENT- kinek mit jelent? Minden embernek mást és mást. Számomra az Advent az év 48 hetében egy különleges periódus. Ilyenkor változásokat veszek észre magamon, lelki világomban. Többször csendesedek el és elgondolkodom, hogy mi, bűnös emberek megérdemeltük-e azt, hogy Isten elküldte egyetlen Fiát, hogy megváltson minket a kereszthalál által? Bűnösök vagyunk, de talán Adventben többet figyelünk egymásra, segítjük a rászorulókat, szeretteinkkel is szebben viselkedünk. Ez a négy hét arra szolgál, hogy testileg-lelkileg felkészüljünk a megváltó Jézus születésére. Megpróbáljuk kitakarítani szívünk otthonát, templomát, hogy amikor megszületik a kis Jézus, örömmel tudjuk befogadni tiszta szívünkbe.
Isten választás elé állít bennünket: választhatjuk a jót és ezáltal elnyerhetjük az örök életet vagy választhatjuk a rosszat és a kárhozatra jutunk.
ADVENT-várakozás. A zsidók is hosszú éveken át várták a Messiást, aki megváltja őket a zsarnok uralkodóktól, de Jézus nem földi király akart lenni, hanem örök király, ki uralkodik a mindenségen az Atyával együtt. Föltámadása után Jézus fölment a mennybe, hogy helyet készítsen nekünk is, mi pedig várjuk bizalommal, hogy újra találkozhassunk vele.
ADVENT van, nemsokára megérkezik a várva várt kisded Jézus. Próbáljunk meg minél több jót tenni, készítsük a helyet szívünkben, hogy Jézus oda költözhessen és jól érezze magát nálunk. Néha elég csak egy szeretetteli mosoly, egy meleg pillantás, egy forró ölelés. Nézzünk magunkba mindannyian és ha nincs valami rendben, akkor tegyük azzá, hogy a Karácsonyunk szebb, örömtelibb ünnep lehessen mindenki számára.
Jonica Xénia,
Kovászna