Gyermekkoromban olyan utcában éltem, ahol egy állami árvaház működött. Évekig figyeltem a sok, egyforma ruhába öltöztetett apró emberkét.

Tiszták voltak, ruhájuk szépen kivasalva, fegyelmezetten sétáltak hetente kétszer a nevelők felügyelete alatt. Kíváncsi voltam arra, hogy kik ezek a gyerekek, de szüleim mintha kímélni akartak volna a fájó részletektől. Annyit mondtak, hogy nekik nincsenek szüleik. Valóban, csak arcuk végtelen szomorúsága árulkodott arról, hogy kicsi szívükben nagy fájdalmat hordoznak.

Felnőttem és Isten úgy vezette sorsomat, hogy ilyen gyerekek közelébe kerülhettem, sőt olyan társat kaptam tőle, aki szintén vállalta, hogy teljesen lemond önmagáról és ezeknek a gyerekeknek él. Megtudtam, hogy nemcsak a kimondott árvaság, a szülők elvesztése ok arra, hogy egy gyerek bekerüljön egy gyermekotthonba. A nincstelenség, az éhség, a lelki terror, a munkanélküliség, a válás és még sorolhatnám, hogy mi minden teszi szükségessé a gyermekotthonok létezését!

Nem feladatom gondolkodni azon, hogy Isten miért ad ekkora szenvedést egy-egy gyereknek, Ő, aki mindent tud, bölcsen így határozott és ez nekem elég. Nem kutatom, hogy hol, kinél van az igazság és mivel szegény vagyok, hát úgy segítek, ahogy tudok. Életemmel.

Ti pedig, drága Adományozók, éljetek mindig abban a tudatban, hogy Isten látja jó tetteiteket, tudja, hogy sokszor a kevés fizetésből, nyugdíjból képesek vagytok kiszakítani és adni másoknak. Önzetlenül. Akkor is, ha nektek sem jutott sok. Csupa szeretetből, jóságból. Hiszem, hogy minden fel van jegyezve egy nagy könyvbe és egyszer majd jutalom fog járni érte!

Isten nagy kegyelme, ha nekünk szép, gondtalan életet ajándékozott és nem kell úgy szenvednünk mint egy kitaszított gyermek, aki senkinek sem kell, akinek nem süt tortát anyukája születésnapra és apukája nem vesz új cipőt, ha a régi elszakadt! Mindent, amit kaptunk, kölcsön kaptuk Teremtőnktől, hogy felhasználjuk nemes tettek véghezvitelénél. Minden szegény, akit Isten utunkba vezérel, valójában egy égből kinyújtott kéz, amelynek segítségével fel lehet kapaszkodni az örök boldogság hazájába.

Azzal, hogy ti igyekeztek enyhíteni anyagi gondjainkat, valójában saját örök életeteken munkálkodtok. Nem ismerünk titeket név szerint, lehet, hogy soha nem fogunk találkozni, de jelenléteteket érezzük minden nap, amikor használjuk adományaitokat. Mint mondtam, szegények vagyunk, de imáinkban beszélünk rólatok Istennek. Elmondjuk neki, hogy évek óta, rendületlenül gondoskodtok rólunk, hogy nálunk nem fekszenek le soha éhesen a gyerekek, van ruha, játék, könyv és füzet elegendő. Hogy felvehetjük a tiszta ruhát, a jó cipőt és szemüveg is kerül, ha szükség van rá. Nem fázunk és nincs hiányunk semmiben. Miattatok!

Nem telik el egy hét sem anélkül, hogy ne imádkozzunk értetek, hogy nem mondjunk áldást rátok, mert nélkületek nem tudnánk létezni! Adjon Isten ezer annyit nektek, fizesse meg jóságotokat egészséggel, tiszta lelki örömmel és békességgel!

Szeretettel,

Kolozsi Noémi Bernadette – Kovászna
2013.01.28