Görcsös, kínlódással keresi a világ a boldogságot, egyesek kimondhatatlan vagyonokat halmoznak fel, és társtalan, magányos, kudarcba fullad az életük, pedig itt van ezekben a párjaként köztünk élő gyermekekben, emberekben a testvér, a társ, kihez ha lehajolnánk és megszelídítenénk, nem kellene lakatlan szigeteken éljünk.

 

 

Az élet olyan kihívásokkal áll újból, és újból elő, mely mélységesen elgondolkoztat.  A tegnapelőtt jött egy 21 éves lány, hét hónapos terhes, és egyetlen napot még nem járt iskolába. A kis falujában édesapja pásztor volt, és ő a tanyáról még a falujába is nagyon ritkán jutott el, de a lakóhelyétől 15 kilométerre lévő mezővárosocskába még soha nem járt. Sokat beszélgettem vele, nagyon kedves, közlékeny lélek, de a világról kb. annyit tud, mint egy 3 éves gyerek.

Február végén édesanya lesz. Hogy fog mesét mondani a gyermekének, ő aki soha nem hallott mesét? Hogy fogja a gyermekét iskolába küldeni, megtanítani viselkedni, mikor ő ott kint a mezőn nőtt fel?

Meg aztán, hogy van az, hogy ilyesmi egyáltalán meg tud történni a XXI században? Hol vannak annak a helységnek az elöljárói: a polgármester, az iskola igazgató, a plébános? Szabadság van, mindenki a maga életét éli mondhatjuk!

Egy falu kihasználta ezt a gyermeket s mint pásztorhoz nap mint nap kihajtották a csordát, hogy őrizze az állatokat, elzüllött apjával. Most ott áll méhében egy magzattal, huszonévesen, rácsodálkozik a villanyáramra, az angol WC-re, a kivilágított karácsonyfára - és nem tudja leírni a nevét.

Ott állt előttem a maga sajátosan tiszta, ártatlan naivságában ez az édesanya. Nagy hassal, gyerekekkel nem kell senkinek.

Befogad az atya? - kérdezte. Befogadtam, és elvittem tegnap Árkosra, az ottani lány-anya otthonunkba, a kedves nővérekhez, hogy osszák meg életüket ezzel a nővel, ki a méhében hordozza a holnapot, talán pont azt a gyermeket, ki nagyra nőve, életünk kérdéseire a választ hozza az Istentől.

Őszinte tisztelettel, hálával vagyok a nővérek iránt is, kik szó nélkül megosztják imádkozó, engesztelő életüket ezzel a még ki sem nyílt életben nyiladozó élettel, a maguk dolgos mindennapjukat.

Ennek a lány-anyának megoldódott a sorsa. De még hány ilyen magányos, senkinek nem kellő anya van. Ezek a senkinek nem kellő emberek köztünk élnek. Ezek a bűnök a mi tudtunkkal történnek meg, ezek a mi bűneink! Tudatosan nem írtam nevet, fölösleges lenne egyetlen falut is megbélyegezni, mert sajnos mindenfelé élnek, növekednek ilyen és hasonló sorsú gyermekek, akikből lesznek a holnap édesanyái, édesapái. 

Görcsös, kínlódással keresi a világ a boldogságot, egyesek kimondhatatlan vagyonokat halmoznak fel, és társtalan, magányos kudarcba fullad az életük, pedig itt van ezekben a párjaként köztünk élő gyermekekben, emberekben a testvér, a társ, kihez ha lehajolnánk és megszelídítenénk, nem kellene lakatlan szigeteken éljünk.

Uram adj nyitott szemet, hogy meglássuk egymásban, akár a rongyokban is, az elesettségben is a társat, a tőled jött áldást, a holnap édesapáit, édesanyáit, az élet hordozóit. Adj erőt lehajolni hozzájuk, segíteni, hogy megtisztuljanak, szépek, boldogak legyenek! Segíts Uram, hogy a bajban lévő emberek szívében áldozatos munkánk nyomán felfakadjon az öröm, a hála, a tiszta holnapot hozó életerő, hogy így ,Téged dicsőítve, testvéri közösségben, otthonunkká tegyük a földet !

Kisebb testvéri szeretettel hirdetem, hogy a jóságos szeretetből újjá születhet a világunk.

Csaba t.
2007. január 8.