Az újjáépített szovátai
Szent József gyerekotthonnál tett látogatást pénteken, Dalma asszony,
Mádl Ferenc Magyar Köztársasági elnök felesége.
A Böjte
Csaba testvér által vezetett Szent Ferenc alapítvány, főleg a
magyarországi személyek adományából összegyűlt közel 16 millió forintot
fektette be ebbe az otthonba.
A Szent József Otthon tervezett
indulásakor 60 szovátai, sóváradi, vármezői, szegény családokból
származó gyereknek biztosít majd otthont.
Dalma asszony
elmondása szerint „A fő mester Csaba testvér. Ő nagyon gyakran jön el
hozzánk Magyarországra, elmondja milyen gondjai vannak és mennyit
haladtak előre. Azt merem állítani, hogy a magyar társadalom érzékeny
ezekre a felhívásokra és jönnek, segítenek. Ez a ház is úgy kezdett
épülni, hogy a katolikus püspöki kar kezdeményezésére gyűjtést
rendeztek, melynek bevételéből elkezdhették ennek az Otthonnak a
megvalósítását. It kivétel nélkül minden magán adományból épült, ki
pénzben, ki természetben adományozott..."
Dalma asszony jelen lesz vasárnap a Rekecseni magyar iskola alapkő letételénél is.
A
moldvai csángók számára építendő magyar iskola szintén a Szent Ferenc
Alapítvány és Böjte Csaba testvér munkásságának eredménye.
Az
iskola építéséhez Dalma asszony egy jelképes ajándékkal járul hozzá.
„Esztergomból, Szent István szülővárosából, hoztam egy követ, ami a
Szent Adalbert Székesegyház egyik építőköve volt." - mondta Dalma
asszony.
A gyerekek verssel, dallal köszöntötték a vendéget,
aki a maga részéről játékkal, édességgel és sok sok szeretettel
ajándékozta meg őket.
Emh
Forrás: http://www.erdely.ma