Nyár van! A gyerekeink a falak közé szorítva alkotnak, szép színes világukban jó bepillantani, rácsodálkozni! Érdemes az oldalukon nézelődni, és természetesen vásárolni, e furcsa nyárból emléket magunkkal vinni!
Szeretettel,
Csaba t.
Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva adjuk hírül, hogy 2020. július 13-án Sebestyén Antal, P. Albert édesapja, Sebestyén Antal, 79 évesen visszaadta lelkét Teremtő Urának!
Temetése 2020. július 15-én, szerdán 12 órakor kezdődik a dévai csángó-telepi ravatalozóban, és a helyi temetőben kísérjük földi életének utolsó útjára.
Nyugodjon békében!
U.i. Szerettem volna ma lemenni Nagyszalontára, Székelyfődre, de végül itthon maradok Déván, hogy tudjak részt venni a temetésen!
Őszinte részvéttel,
Csaba t.
A Szűzanya 2020. június 25-i üzenete
Drága gyermekek! Hallom kiáltásaitokat és imáitokat és közbenjárok értetek Fiamnál, Jézusnál, aki az út, az igazság és az élet. Gyermekeim, térjetek vissza az imához és ebben a kegyelmi időben nyissátok meg szíveteket és induljatok el a megtérés útján. Az életetek mulandó és Isten nélkül értelmetlen. Azért vagyok veletek, hogy az életszentség felé vezesselek benneteket, hogy mindannyian felfedezzétek az élet örömét. Gyermekeim, mindnyájatokat szeretlek és megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.