Angyalos Boldogasszony Zarándokvonat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_abv.jpgHolnap reggel én is elkísérem a vonattal Máriához a zarándokokat Szentkútra!! Imádkozunk értetek és ti is imádkozzatok érettünk! 

Szeretettel,

Csaba t.
2016. szeptember 4. vasárnap
Utazás: különvonat, 2. osztályú termes kocsik, vonatrádió hangosítással
Indulás: 6:05 óra, Budapest, Keleti pályaudvar
Lelkivezetők: Böjte Csaba ferences szerzetes és Magung Fransis verbita szerzetes
Program: Érkezők fogadása a Keleti pályaudvaron, majd a zarándokok megáldása után útnak indul zarándokvonatunk. A zarándoklat lelki programjának része a vonatos utazás is, melyet közös programok, imák, éneklések és a látnivalók ismertetése tesz tartalmassá. Utazás a nagybátonyi vasútállomásra. A vasútállomásról közös keresztaljként, énekelve és imádkozva vonulunk fel (5 km) a megújult mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre. 
A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető, és az első forrás fakadása is hozzá köthető. A hagyomány szerint 1091–92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, László király pedig seregével később visszaverte a kunokat. Az első testi gyógyulás a XII. században történt, amikor egy néma pásztorfiú visszakapta beszélőképességét, amikor ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány. Az 1200-as évektől kezdődően és napjainkban is zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye. 
A megérkezést követően beköszönés a kegytemplomban található kegyszoborhoz és gyónási lehetőség. Ünnepi szentmise a mozaikokkal díszített szabadtéri oltárnál Kisboldogasszony ünnepének tiszteletére, majd eucharisztikus körmenet. A szentmisét követően lehetőség lesz meríteni a Szentkút vizéből, egyénileg ebédelni és megismerkedni az elmúlt évben megújult kegyhellyel. 14:00 órától litánia a szabadtéri oltárnál, majd újabb szabadprogram következik, mely során érdemes lesz megtekinteni a kegyhely vetített képes bemutatóját vagy a Ferences Galériát. A délutáni órákban énekelve és imádkozva vonulás a nagybátonyi vasútállomásra, ahonnan zarándokvonatunkkal robogunk vissza Budapestre. Hazautazás közben tovább folytatódnak a programok, élménybeszámolók, közös éneklések a vonaton. Várható hazaérkezés a budapesti Keleti pályaudvarra 19:40 órára. 
A menetrend és ezáltal a program is változhat! A menetrend változtatás jogát a vasúti szolgáltatók fenntartják!
Térkép: Térkép
Részvételi díj: 7 990 Ft/fő, mely tartalmazza a vonatos utazás költségét, a csoportkísérést, a programokat a teljes út alatt és a zarándok csomagot.