Szent Antal napján, Június 13-án, 11.00 órától Körösbányán szentmise áldozatot mutatunk be, melyre nagy szeretettel várunk!! Ki volt Szent Antal, a tanuló ifjúság védőszentje? Fogadjátok P. Özséb írását.
Kép: Körösbányai impozáns gótikus templom és kolostor.
Páduai Szent Antal élettörténete, irta P. Özséb
A történetírók följegyzései szerint Szent Antal 1195-ben született Lisszabon városában, nagyon gazdag és előkelő szülőktől. Atyja Builloni Márton, királyi ezredes volt, anyja pedig Tavera Teréz, kik mindketten rokonságban voltak a királyi családdal is. A jámbor szülők igen gondos nevelésben részesítették a kis Antalkát. Később a Szent Ágoston-rendi kanonokok intézetébe küldték tanulni, de a jámbor gyermek annyira megkedvelte a szent zárdaéletet, hogy vissza se ment többé, hanem 17-éves korában maga is letette a szerzetesi fogadalmakat. Az ifjú szerzetes folytonosan imádkozott és tanult, úgyhogy mindnyájan bámulták előhaladását. Koimbrában szentelték pappá, ahol azután még nyolc évig tartózkodott. Ott-tartózkodásának utolsó esztendejében ismerkedett meg Szentünk Szent Ferenc rendjével. Ugyanis a hittérítők számára két jámbor ferencrendi barát alamizsnát gyűjtött, s ezen célból Koimbrába is elmentek. Szent Antalnak annyira megtetszett ezen ferencrendiek szegénysége, alázata és önfeláldozása, hogy azonnal bejelentette elöljáróinak, hogy a szegény szerzetesekkel óhajtana menni. És bár elöljárói mindenképp le akarták beszélni e szándékáról, a szent ifjú megmaradt szándéka mellett, és belépett a Szent Ferenc szerzetébe 1221-ben. Alig néhány hónapra rá kérte új elöljáróit, hogy engedjék Afrikába hittérítőnek. Ezt neki meg is engedték, s ő azonnal útra kelt, de Isten másképp határozott fölötte. Afrikába érve ugyanis rögtön veszélyes betegségbe esett, úgyhogy kénytelen volt visszatérni. A hajót, amelyen hazautazott, Szicília szigetére vitte a szél, ahol szent Antal azután hosszabb időt töltött, hogy egészségét helyrehozza. Megtudván azonban, hogy maga Szent Ferenc fog eljönni Assisibe egyetemes gyűlés megtartására, betegsége dacára azonnal ő is Assisibe ment, és legnagyobb lelki örömére szerencsés volt a nagy Szenttel megismerkedni s egyszersmind különös figyelmét fölkelteni maga iránt.
Nyilvános szereplését Szentünk Fortiban kezdette meg. Egy véletlen eset adta meg erre az alkalmat. Ugyanis a ferenciek és dömések együttesen tartottak itt bizonyos ünnepséget, melyről azonban az ünnepi szónok elmaradt. Ekkor Antalt bízta meg az ünnepi beszéd megtartására a tartományfőnök. Az alázatos Szent eleinte igen megijedt és sokat szabadkozott, de végre a határozott parancsnak mégis engedelmeskedve, föllépett a szószékre. Ekkor szónokolt először nyilvánosan. A szentbeszéd elején nagyon félénknek látszott, később azonban annyira elragadta őt a lelkesedés szent tüze, hogy hallgatói bizonyos megdöbbenéssel hallgatták azt a mély tudományt és meggyőződést, mely beszédéből kisugárzott. Ezzel az első nyilvános föllépésével elöljáróit is meghódította, úgyhogy csakhamar a növendékek mesterévé nevezte ki az alig huszonhat éves Antalt maga Szent Ferenc. Ezen új állásában rendkívüli buzgóságot fejtett ki Szentünk. Tanítványai valósággal bálványozták őt, oly kedvessé tudta magát tenni előttük. Többet adott a jámborságra, mint a tanulásra, elve lévén, hogy: „Többet tanuljunk Jézus példájából, ki többet imádkozott, mint olvasott.”
Szent Antal csakhamar híres lett az egész vidéken rendkívüli szónoklatának csodás erejéről. Éppen azért nem maradt nyugta, mert Szent Ferenc is, de maga a nép is kérve-kérte, hogy a népnek is prédikáljon, amit Szent Antal meg is tett. Minden prédikációja valóságos ünnepszámba ment az egész vidéken. A nép roppant sokasága miatt többnyire a szabadban kellett prédikálnia. Páratlan szónoki tehetsége mindenkit meghatott; az egyszerűeknek tetszett beszédeinek egyszerűsége és világossága, a tudósok pedig bámulták beszédeinek mély bölcsességét és alaposságát. Leginkább csodálatos volt beszédeiben az, hogy bárha csak portugál nyelven tudott beszélni, mégis megértették olasz és francia hallgatói is. Olykor latinul beszélt és csodálatos módon a hallgató nép mégis megértette minden szavát. Vagy ha akármily nagy tömeg előtt beszélt is, a távol állók éppúgy hallották szavát, mint azok, kik közelében állottak. A történetírók még egy különös, csodálatos prédikációját is említik. Egy ünnepnapon elment a Rimini város melletti tengerpartra, ahol sok mogorva férfit pillantott meg. Ezek halászok voltak, és Szent Antal tudta már róluk, hogy nemigen törik magukat az istenes élet után. Fölhasználta tehát az alkalmat és igen nyájasan kezdett beszélni hozzájuk a keresztény ember Isten iránt való kötelességeiről. De az érzéketlen emberek még kigúnyolták őt, s nem akarták meghallgatni. Szent Antal ekkor a tenger felé fordulva hangosan kiáltá: „Jertek kis halak, hallgassátok ti meg, mit mondok Istenünkről, mert az emberek nem óhajtják azt hallani.” És íme, csoda történt, mert egyszerre csak pezsdülni kezd a tenger vize és ezer meg ezer hal dugja ki fejét a vízből és mindmegannyi Szentünk felé fordulva, figyelni látszik megható szónoklását! A zord halászok e csoda láttára megszégyenülve vették körül Szent Antalt és meghallgatván a szentbeszédet, mind magába szállott. Hogy fogalmunk legyen Szent Antal beszédeinek hatásáról, közöljük itt egy azonkori történetíró leírását (Páduai Szent Antal nagy képes naptára): „Minden oldalról özönlik a nép, az utak férfiak és nőkkel telnek meg, égő fáklyákkal kezökben már éjjel útra kelnek, hogy a reggeli beszédet el ne mulasszák, és tolakodó sietséggel iparkodnak egymás elé jutni. A kereskedő bezárja üzletét, az iparos leteszi szerszámát, az úr abbahagyja kedvteléseit, a papok odahagyják az üres templomokat: mennek, sietnek Szent Antalhoz. Lovagok és úri nők táboroznak alsóbb rendű városiakkal és pórokkal együtt, és várakoznak kitartással. Gazdag öltözetet, cifrálkodó éket egyik se visel. A szívek áhítattal telvék, az ajkak imáznak. – Végre föltűnik a szent hitkövet alakja; a páduai püspök és az összes papság körötte, a sokaságon üdvmoraj zúg át, és leírhatatlan mozgásba hozza azt az öröm. Egyszerre csend: szívét kiki a kegyelem harmatának nyitja meg. Antal szól! Jézus szól általa! Beszéde mint föllobbanó láng körülfogja, átjárja az ember egész valóját, szívet, lelket elragad, visz magával, visz oda a Felfeszítetthez! Az emberek sírnak, térdre hullanak, lehetetlen, hogy meg ne javuljanak! Beszédének végszavait a bűnbánók sóhajai nyelik el. – A népek a hit és szeretet egész hatalmával közelednek most Szent Antalhoz, kezeit, lábait, köntösét csókolják, ruháinál fogva, erre-arra vonják, és ha erősen nem védenék őt a fegyveresek, kik kíséretére adattak, a szeretet és ragaszkodás ezen sajátságos kifejezése alatt nem egyszer életét veszthette volna. Így becsülte őt meg Pádua!”
Igen nagy elfoglaltsága mellett Szent Antal mégis bőven ráért mindenütt és mindenkin segíteni, aki valamely ügyes-bajos dolgában hozzá fordult. De nem is várt a hozzá folyamodókra, hanem ő maga kereste föl, ahol csak tehette, a szerencsétleneket és a bűnösöket. A haragosokat kibékítette, a fösvényeket keresztény szeretetre tanította, a foglyokat kiváltotta, a megrögzött bűnösöket igazi bűnbánatra és hibáik jóvátételére bírta. De legfőbb gondját mégis csak a szegények és nyomorgók képezték. Ezeknek ő valóságos angyala volt! Ő maga ugyan mindig követte a legteljesebb szegénységet, de azért végtelenül fájt neki, ha más szegények és nyomorgók panaszát kellett hallania, és amikor csak tehette, mindig segített mások baján. Jóságáról általánosan ismeretes volt a szegények között. Nem is volt olyan napja életének, hogy ne fordultak volna hozzá nyomorgó embertársai, akiken nem segített volna. Ő maga azonban nemcsak hogy megvetette a földi javakat, hanem még az ételt is elvonta magától, megelégedvén annyival, amennyi múlhatlanul szükséges volt, hogy életben maradhasson. Ennek következtében egészen gyönge lett, de Isten csodálatos erőt adott lelkének, mellyel minden testi gyengesége dacára törhetetlen buzgalommal szolgált Istennek. Hősiességét Isten számtalan kegyelmével jutalmazta. Egy alkalommal amint imádkozék, egyszerre egy gyönyörű gyermeket látott könyve fölött, ki fénysugárban úszott és kezeit szeretettel a Szent nyaka köré fűzte és gyöngéden körülölelte őt. Ezen jelenés annyira elfogta Szent Antal szívét-lelkét, hogy ez időtől fogva szinte égett a vágytól minél előbb itthagyni e rideg földet s egyesülni az édes Jézussal.
És az édes Jézus nem is váratta őt sokáig, mert már harminchat éves korában magához hívta Szent Antalt az égi vendégségre. Amint ereje fogyott és közeledni érezte halálát, a nagy Csodatevő magányba kívánkozott, hogy méltóképpen készülhessen az utolsó nagy útra. Nagybetegen vitték tehát őt otthonába, a páduai kolostorba. Azonban útjában annyi tenger nép tolult minden felől a beteg Szenthez, áldását kérni, hogy lehetetlen volt őt a sokaságon keresztülvinni. Emiatt egy közeli nőzárdába vitték a Szentet, hol a hét bűnbánati zsoltár eléneklése után, Szűz Mária nevével ajkain, csendesen elszenderült. Ez történt 1231. június hava 13-án. A jámbor zárdaszüzek titokban akarták tartani a Szent elhunytát mindaddig, míg ravatalra nem teszik, s a kellő őrségről nem gondoskodnak melléje, mert féltek a nép tolongásától. De mi történik? Ártatlan, apró gyermekek, kik Szent Antalt nem is ismerhették, futották be alkonyatkor Pádua utcáit e szomorú hírrel ajkukon: „Meghalt a szentatya!” „Nincs többé Antal!” Kimondhatatlan szomorúság fogta el Pádua lakóinak lelkét a gyászhír hallatára. És amikor megindult a szomorú menet a boldogult koporsójával a templomba, az óriási közönség hangosan siratta jó atyját. Már egy évvel halála után a szentek sorába iktatta nagy ünnepélyességgel IX. Gergely pápa. Majd harminckét esztendővel később díszes templomot építettek tiszteletére a hálás páduaiak. Ez alkalommal történt a felejthetetlen esemény, hogy a szent koporsóját felbontván, nyelve egészen épnek, pirosnak találtatott, bárha többi testrészei már porrá váltak. Szent Bonaventura, midőn e drága ereklyét meglátta, mély megindulással kezébe vette, megcsókolta azt, és lelkesülten így kiáltott föl: „Áldott e nyelv, mely mindig Isten dicsőségét hirdette, mely az embereket Istenhez hívta, őt magasztalni tanította. Oh áldott nyelv, mily becses lehetsz te Isten előtt! Könyörögj érettünk!” Ez a szent nyelv egy gyönyörű ereklyetartóban őriztetik Pádua főtemplomában, ahol most is látható.