Zarándok utunkon megálltunk egy imára székelyföldről elszármazott, a visegrádi temetőben nyugvó Áprily Lajos sírjánál!

Őszinte tisztelettel,

Csaba t. 

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Elemi iskoláit Parajdon végezte, középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte, tizenkét éves korában, 1899-ben családjával Kolozsvárra került. ...... 1909-ben a kolozsvári egyetembölcsészkarán szerzett magyar-német szakos képesítést. ...... 1943 szeptemberében, miután nem volt hajlandó az iskolájában a zsidótörvények szabta felvételi rendelkezéseket végrehajtani, felmondott, nyugdíjba vonult, s Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Hosszú éveken át csak fordításaival volt jelen az irodalmi életben, versekkel az 1950-es évek közepétől jelentkezett újra. Verseinek leggazdagabb válogatását már csak a halál árnyékában láthatta.

Vigasztaló vers

Ne félj, az óra meg nem áll, szelek szűnnek, vizek apadnak.

Hiába hosszú, vége lesz az éjszakai sivatagnak.

Sívó, sötét homok felett a hajnalszél kibontja szárnyát

s elmenekül a puszta-rém, a bíboros ruháju skárlát.

Ne félj, az óra meg nem áll. Reggel felé elszáll a láz is,

reggelre enyhülés fogad, forrásvizes, hűvös oázis.

Új fénnyel csillogó utunk riasztó árnyékkal nem állja,

sem orgonálva nem kisér a bú alattomos sakálja.

Ne félj, az óra meg nem áll. Mint valami fekete várrom,

a gond komor pirámisa elmarad a látóhatáron.

Nézd, gyöngyházfény az ablakon, a köd csak egypár szürke foszlány, s

azt is széttépi most a nap: sörényes, büszke hímoroszlán!