A békéért imádkozott a hívekkel Böjte Csaba atya Tompán

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_CsabaTTompan22.jpgEgyütt imádkozott a békéért a hívekkel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Tompán, a Kapisztrán Szent János-templomban, ahol Hozdik Zsolt plébános, érseki tanácsossal mutatott be közös szentmisét vasárnap délelőtt.

A jeles alkalomra Kiskunhalasról és a környező településekről is sokan érkeztek, a templom közepén elhelyezett perselybe gyűjtött adományt a Böjte atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyerekek javára ajánlották fel. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Jelenleg 2500 gyermekről gondoskodik intézményeiben és további százakról a nevelőszülői rendszerben.
Böjte Csaba szentbeszédében az isteni gondviselésről szólt. – A Jóisten nem akarja helyettünk a problémákat megoldani, azt szeretné, hogy mi küzdjünk, erősebbek és ügyesebbek legyünk. Fontos ezen gondolkodni, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap, nehéz idők jönnek. Fel kell, hogy készítsük magunkat a nehézségekre – hangoztatta a szerzetes, aki beszélt az Ukrajnában zajló háborúról is, közösen imádkozott a hívekkel a békéért.
Hozdik Zsolt tompai plébános a szertartás végén elmondta, hogy a következő vasárnap, október 23-án lesz a templom búcsúja, ezen a napon van Kapisztrán Szent János ünnepe, ami egyben az 56-os forradalom évfordulója is.
– Ezért a hazánkért, az egyházunkért és a hősökért is imádkozni fogunk, akik 1956-ban vagy más alkalommal életükkel, szabadságuk és jogaik elvesztésével fizettek, megküzdöttek hazánk jövőjéért, a kommunizmus ember- és keresztényellenes igája alóli szabadulásért – emlékeztetett Hozdik Zsolt, aki elmondta azt is, hogy a templombúcsút vasárnap dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek fogja celebrálni.
Fotó: Pozsgai Ákos
www.baon.hu