A miskolci versbarátok körével voltunk Szent Ferenc nyomában Assisibe. Az ottani hangulatról ízelítőt ad a csatolt kisfilm. Hogy jókedvre derítselek, és hogy kifejezzem hálás köszönetemet Hortai Ritának és az ő baráti körének, örömmel megosztom e kis filmet.
Nem is mondtam, hogy amikor kint voltam Assisibe, útközben megálltunk Gubbióban és én éppen Szent Ferenccel és az ő farkasával barátkoztam amikor felhívott telefonon Don Matteo atya. Azt tanácsolta, hogy Krisztusi türelemmel, szeretettel, a vicsorgó farkaslelkű emberekből is jó bárányokat lehet nevelni....
Szeretettel,
Csaba t.
A hét első napján, annak is első perceiben, engedd, hogy átöleljen az Isten!! Szép jó reggelt kívánok, az Assisi zarándokok reggeli imájával!
Szeretettel,
Csaba t.
,,Letért a mezőre, odament a madarakhoz, és elkezdett beszélni a földön csipegetõkhöz, mire a fákon ülõk is mind odasereglettek, valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet, s el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette õket..."
Szent Ferenc madarakhoz szóló prédikációját olvassa fel Mikita Gábor a szent életének kiemelkedő helyén(-hegyén), az olaszországi Alvernán.
Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!
Gubbióban farkast nem találtunk, pedig még a hegyre is felmentünk, a levegőből kémleltem, egy csirkeketrecnek nevezett égi talicskából a tájat, de se ordast, se más felbőszült élőlényt nem láttam..... igy mi mást tehettem, tovább szelídítettem a zarándokokat.
A világ háborúzik és elpusztul, mert aki fegyvert vesz a kezébe az fegyver által el is veszik. Mi azokra emeljük a szemünket, akik a háború poklában, nem csak meg maradtak embernek, de imádságos munkájukkal értékeket is teremtenek. Ilyen volt Szent Ferenc, aki a keresztes háborúba indult, de Isten mellett döntött és mint katonaszökevény visszavonult remetének, majd társakra talált és élete az áldássá vált mindannyiunk számára!
Szeretettel,
Csaba t.
Sajó Sándor: Ének Szent Ferencről
....Volt egyszer, volt egy nagy hit e világon, –
Vidám csodát lát, aki belenéz:
Égből sugárzó legszebb földi álom,
Megenyhül tőle minden szenvedés;
E hit lángjától megszépült az élet:
Nyílóbb a rózsa, zengőbb a madár, –
Az emberek közt egy nagy csodalélek
Két fadarabbal muzsikálva jár...
...Égő hitedtől hitre lángolón
Dalt zengek rólad, Krisztus követője!
Két fadarab a hegedűm s vonóm,
De mély áhítat áradoz belőle:
Járj köztünk mindig jókedvvel megáldva,
Legyen vigasság, ahol megjelensz, –
Ó, Poverello, szegénység barátja,
Fenséges koldús, – boldog szent Ferenc!
Szent Ferenc és a tücsök
Fütyörész a kis tücsök a
Zöld bokorban nagy vidáman,
Ki-kijön és megfürödik
Az aranyos napsugárban;
Lágy fűvön jár, legelészget
S megy megint a kis bokorba
S égő szomját ott a hűsön
Édes harmat-gyönggyel oltja.
„Pici tücsköm üdvözöllek,
Szállj ide a tenyeremre”,
Nyájas hangú édes szóval
Hívja a szent kedve-telve:
„Jöszte és áldd az Úr Istent,
Ki teremtett mennyet, földet…”
És az nyomban oda ugrik
És erősen énekelget.
Ott fütyölget jó sokáig…
„Szállj le testvér, szállj le mostan,
Amint látom, a lakásod
Abban a kis zöld bokorban;
Szőtt levelek enyhe árnya…”
S az leszáll a zöld bokornak
Hűs, homályos sátorába.
Hívja másnap, hívja nyolc nap
S mindig felszáll tenyerére,
Kedv, öröm zeng a szavában,
Csupa láng a füttyzenéje
S akkor tér csak a bokorba,
Mikor a szent mondja néki…
Pörren a könny és csodálják
Szent Ferenc és a testvéri.
„Pici tücsköm, már nyolc napja,
Hogy vidítasz énekeddel,
Most már menj és más vidéki
Embereknek zengedezd el;
Ott dícsérd, áldd az Urat, ki
Minden élő gondos atyja…”
Nem is látta senki többé,
Bokor-sátrát oda hagyta.
Ha az ihlő, a Szentlélek
Lángja lobog, ég a szívben,
Ha az ember igaz és szent
S azt akarja, amit Isten:
Megengedi az Úr olykor
A meggyőző csoda végett,
Hogy az ilyen élő szentnek
Meghódoljon a természet.
Assisi Szent Ferenc 1225-ben, már nagybetegen írta a Naphimnuszt (olaszul: Cantico di frate Sole, azaz Naptestvér éneke). Ez az olasz irodalom első verses nyelvemléke. Felvételünkön Assisi Szent Ferenc nyomában című zarándoklatunk fő idegenvezetője, a nagylelkű és nagytudású Gyertyános Éva olvassa fel olasz nyelven, a mű keletkezési helyén, San Damiano kolostoránál.
