Nyaraljunk itthon!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_Maradjitthonmontazs.jpgÉlményekkel és mosollyal telt meg a gyergyócsomafalvi „Nyaraljunk itthon!” tábor

Július 12–17. között ismét megtartottuk az évente visszatérő „Nyaraljunk itthon!” tábort a  Szent Ferenc Alapítvány gyergyócsomafalvi Páli Szent Vince Napközi Otthonában. A színes programok sora minden reggel közös mozgással indult, a napokat pedig közös ebéddel zártuk.
A hetet kézműves műhelyekkel kezdtük: a gyerekek Eperjessy Kinga és Csiki Enikő segítségével nemezeltek, míg Ambrus Katalin nénivel a rongyvágást és a hagyományos osztovátán való szövést próbálhatták ki. Kedden önkénteseink segítségével a Kicsiloki Kalandparkba látogattunk el, ahol a gyerekek izgalmas akadálypályákon tehették próbára ügyességüket. Szerdán Páll Ibolya énekes-mesemondóval készítettek hangszereket és jelenítettek meg meserészleteket, csütörtökön pedig a hét legjobban várt programja következett: egy több mint 8 kilométeres biciklitúra a Bege Resortba, ahol felhőtlen csobbanás várta a kitartó csapatot.
Pénteken népdalokat és hagyományos játékokat tanultunk, majd együtt értékeltük ki az átélt élményeket. A tábor zárásaként a gyerekek a szüleiknek is bemutatták a héten tanultakat, végül egy-egy feliratozott pulóverrel ajándékoztuk meg őket, amit büszkén hordhatnak majd az új tanévben.
Ezúton is szívből köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a tábor sikeres lebonyolításához!