Bővebben: Gyertek, Krisztus Király Vasárnapján imádkozzuk együtt: Holnap, 2018. október 28-kán a székelyhídi római katolikus templomban mutatunk be szentmise áldozatot. A szertartás énekeinek nagy részét, a kolozsvári Szent Klára gyermekvédelmi központ kollégiumában lakó főiskolás diákok fogják vezetni!

Bővebben: Búcsút tartottak az erdélyi Árkoson Assisi Szent Ferenc sebhelyeinek ünnepénOktóber 4-én, 12.00 órától én is tartok az árkosi kedves nővérek kápolnájában egy szentmisét, majd Sepsiszentgyörgyön, a központi plébániatemplomban 18.00 órától lesz Szent Ferenc atyánk tiszteletére egy szentmise és előadás! Szeretettel készülünk, szeretettel várjuk a kedves testvéreinket!

Csaba t.

Bővebben: Megvalósult az elképzelés: fedett lovardát hoztak létre CsíkszentsimonbanBefejezték a fedett lovarda építését Csíkszentsimonban, a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonának udvarán. A létesítmény átadását, amelynek két évvel ezelőtt tették le az alapkövét, csütörtökön este ünnepelték meg a magyarországi és székelyföldi lovas szakma képviselőinek jelenlétében.

Bővebben: Böjte Csaba ferences szerzetes meghívója Szent István ÜnnepéreDr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr megbízásából a Mária Út Egyesületet és a Mária Rádió idén is zarándoklatok szervezésével támogatja az augusztus 20-i Szent István-ünnep szebbé tételét. Öröm és megtiszteltetés számunkra ez a feladat. A tavalyi évben közel két ezer zarándok érkezett együtt az ünnepre.