Gyermekmajális Marosillyén

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kepzesi_kozpontok_38713.jpgVasárnap délután szervezte meg Marosillyén, a Bethlen-kúria udvarán a Böjte Csaba atya által vezetett Szent Ferenc Alapítvány a hagyománnyá vált gyermeknapot.

A kellemes időjárás lehetővé tette a kültéri programokat.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, azt követően pedig szabadtéri gulyásfőzésre volt. A finom ebéd elfogyasztása után zenés előadásokra került sor, melyet Várkonyi Szilvia operaénekesnő nyitott meg. A dévai gyermekotthon kisebb-nagyobb gyermekei is zenés produkcióval készültek. A gyerekek örömére az esemény a Hunyad Megyei Magyar Napok dévai rendezvényéről érkező kisújszállási lovagok rendjének nagyszerű előadásával zárult, minden nézőt ámulatba ejtettek a lovagi tornák. Annak ellenére, hogy a marosillyei ünnepség nem tartozott a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozatához, s azzal egy időben zajlott, pár száz gyermek- és felnőttrésztvevője volt. Nemcsak a Szent Ferenc Alapítvány közelebbi és távolabbi gyermekotthonaiból, hanem a dévai magyarság köréből is. Akik a marosillyei rendezvény előtt és után a dévai magyar ünnepségen vettek részt.
A Communitas Alapítvány támogatásával zajlott gyermekmajális igen különös vetülete volt a Bethlen-házban megnyílt, gyulafehérvári érseki palotából származó korabeli kályhacsempe töredékekből összeállított kis kiállítás, melyet az érsekség munkatársa Hegedűs Enikő művészettörténész mutatott be. A Szent Ferenc Alapítvány célja ugyanis állandó kiállítást berendezni, s múzeumi szintre emelni a 10 évvel ezelőtt megszerzett, s azóta szépen felújított Bethlen-kastélyt.
Chirmiciu András

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Sokszor értelmetlennek tűnik újra és újra letérdelni, megpróbálni átölelni az értékeket, amelyek bár vonzanak bennünket, mégis kicsúsznak a kezünkből, de a kegyelem megtisztít és felemel akkor is, ha látszólag elillan a tisztaságunk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2020. február 23. vasárnap, Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Harmincéves koráig Jézus rejtettségben élt

Harmincéves koráig Jézus rejtettségben élt, engedelmeskedett szüleinek és „gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt” [Lk 2,52]. Ácsként dolgozott.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube