Keresztszülők köszönete

ImageKedves Testvérek!
Általában mindig a gyermekekről szoktam beszélni, pedig egy-egy pohár víznek sokszor nagyon hosszú az útja az adományozótól, a gyermekeink szájáig. Egyik kedves "névtelen" kéz, mely segít az adományaitok célba jutásánál Székely Gyöngyi keze. Ö szervezi, vezeti az alapítványunk "keresztszülő" programját. Nála lehet jelentkezni, ha valaki támogatni akar egy-egy gyereket otthonainkban. A bentlakó gyerekeknek napi egy EUR támogatást, a napközis gyerekeinknek napi 100 Ft támogatást kapnak, végül is, ez a sok kis apró csermelyből fakad a Szent Ferenc Alapítvány csorgadozó, a gyermekeinknek életet adó, boldog felnőtt kor felé vivő folyama. Tőle kaptam az alábbi kedves levelet, Isten fizesse jóságát, munkáját, adja az Úr, hogy gyermekeink iránti szeretetből minél több csodácskával szépítse világunkat.

Cs.t.
Kedves Csaba Testvér!

Az év utolsó napjait taposva, valószínűleg sokan elgondolkozunk az eltelt időszakon. Én is így vagyok vele, szeretek leltározni, selejtezni, tárolni értékeket.

Egy korábbi leveledben írtad, hogy én ülök a budapesti irodámban és nincs alkalmam látni ragyogó szemeket, bátorító, ösztönző visszajelzéseket. Biztos vagyok benne, hogy ebben neked nagyobb részed van és ez így is van rendjén. De mégiscsak fúrta az oldalamat ez a dolog és el kell mondjam neked, hogy rengeteg bátorítást, szeretetet, köszönetet, mosolyt, meleg kézfogást kapok. Vannak keresztszülők, akik megköszönik munkámat, ellátnak jó kívánságokkal, de vannak kivételes esetek is – olyanok, amikor szerintem fentről irányítva olyan álmoknak, kívánságoknak teszek eleget, amiről nem tudtam, de valaki irányította a kezemet, hogy éppen azt a gyereket válasszam, éppen annak a családnak.

És ilyenkor megnyílik az emberek lelke és beavatnak életük rejtett zugaiba. Ez csodálatos, fantasztikus biztató erővel és még saját életem problémáinak megoldásához is erőt ad.

Hadd idézzek egy levelet:

„Köszönjük választását, ami így utólag látva szinte hihetetlen és nem tűnik véletlennek. Örömünk okát megosztom Önnel.

Négy gyermekünk van, a legnagyobb lány és utána született három fiúnk.

Amikor az első gyermekünk megszületett nagyon örültünk a lánynak, a másodiknál nagyon örültünk a fiúnak. A harmadiknál már mindegy volt, hogy lány vagy fiú lesz, de volt lány és fiú nevünk is, ha lány lett volna Kinga lett volna, de megszületett az aranyos Gergő. Negyedik gyerekünk születésénél, mint lánypárti anyuka bíztam abban, hogy Kinga lesz, de megszületett a még aranyosabb Danika. Hát gondoltam, a Jó Isten nem szánt nekem Kingát.

A keresztgyerekünk megválasztásakor én szerettem volna lányt, de mivel nem akartam megbántani a fiúkat, akik tudtak arról, hogy Kingának vártam őket a Jó Istenre bíztuk a választást és nem döntöttünk, sem a gyerek neméről sem a gyerek koráról.

Ne haragudjon, hogy fárasztom kis történetünkkel, de egyértelmű, hogy az Önök tevékenységén keresztül Isten szeretete árad.”

Gondolom, nem kell mondanom, hogy én erről mit sem tudva, egy nyárádszeredai Kingát választottam a családnak. Biztos vagyok benne, hogy valaki vezette kezemet, mint ahogy vezette utamat is, amikor az Alapítványhoz kerültem. Nagyon nagy öröm számomra, hogy a csapatodban dolgozhatok, köszönöm a lehetőséget. Megtaláltam lelki nyugalmamat, amióta erre az útra léptem, mert tehetek valamit hazámért, Erdélyért.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, köszönöm, hogy befogadtál, szeretnék a továbbiakban is részt venni munkádban, segítségedre lenni nagyszerű terveid megvalósításában, hogy az egész Kárpát medencében segíthessünk a rászoruló embereknek, gyerekeknek. Biztos vagyok benne, hogy még a nem éppen kecsegtető, új esztendőben is a szeretet erejével lehet szépet alkotni ebben a hazában.

Szeretettel és köszönettel

Székely Gyöngyi

Image