A múlt évi tevékenységet a szárhegyi lovas táborban való részvételünkkel kezdtük, ahol Albert Géza vállalkozó jóvoltából lehettünk ott a nagyobb gyerekekkel.

Itt a gyerekek naponta sétalovaglásra mentek Pali vezetésével, eleinte a karámban, majd egy kis szoktatás után a mezőre.

Nagy élménnyel meséltek mindig a „hősiességükről”. Ezután kézműves foglalkozásokon vettek részt, melynek során különböző kézügyességi alkotásokban próbálták ki képességeiket. Nagy érdeklődéssel kéredzkedtek fel az ugrálóra, ahonnan alig lehetett levenni őket az egyéb programokra vagy az étkezés idejére. Szekerezni is voltunk a közeli erdő szélére. Egy alkalommal kiadós eső szólt bele a programokba, de tovább már ragyogó napsütésben teltek a napok.

Az iskola megkezdését követően egy szép őszi napon kirándulni mentünk itt Farkaslakán a közeli domboldalba. Kifele imádkoztunk, beszélgettünk és amikor elérkeztünk a kiszemelt helyre elindult a játék, szaladgálás, labdázás. A visszajövetel után egy uzsonnára került sor , amelynél senkit sem kellett biztatni az evésre, mert minden gyereknek farkasétvágya volt.

Néhány héttel azután újból kimentünk a falu melletti rétre, amikor már az őszi időszakban nem kellett tartani, hogy valaki kaszálóját letapossuk, mivel már behordták a szénát, sarjút mindenhonnan. Ezt a játékalkalmat hamarabb be kellett fejezzük, mivel a gyerekek összevesztek a játékszabályokon, így inkább beszélgetéssel folytattuk az ottlétet. Ilyenkor szoktam kihasználni az alkalmat és beszélek nekik a Jó Istenről, a szerető és irgalmas Mennyei atyáról, a Mennyországról, a Szentekről, a Tisztító tűzről, és a kárhozat lehetőségéről, valamint a bűnök elleni küzdelem és az imádság fontosságáról. Az ilyen beszélgetésekre, az imára igen nagy hangsúlyt helyezek, mivel azt látom, hogy a gyerekek családjaiban alig pislákol, vagy már teljesen kialudt a hit lángja.

Hiszem azt, hogy felnőtt korban hívő kereszténynek, Krisztus követőnek és embernek megmaradni, valamint a bűnökből, szenvedélyekből szabadulni, azoktól mentesnek maradni Isten ereje és az imádság nélkül nem lehetséges. Ezért ha idő akad a napi tanulás végeztével, egy kis szentírási részlet elolvasását követően beszélünk folyton a Jó Istenről, az életről, az állandó készenlétről és egyetlen célunkról a Mennyországról, ahol a Szentek dicsérete közepedte a Menyei Atya vár haza minket.

Télen mi is jelen voltuk a parajdi sóbányában megszervezett játékos ajándékozó napon.

Ez nagy nap számukra. Még a nagyobbak is lázasan készülődnek erre az alkalomra. E napnak az ígéretével tudom rábírni őket a nagyobb jótettekre is vagy a nagyobbakat a roráté szentmiséken való részvételre a decemberi hónapban. Az ajándékosztásnál mondtam a gyerekeknek, hogy a

csomagokat csak otthon bontsák ki, de nem tudták megállni. A nagyobb fiúk félrehúzódtak a közeli padra és egyik nézte, hogy megyek-e arra fele, a többi pedig bontotta sürgősen a csomagot. Nagy sajnálatukra mindhárman lányos csomagot kaptak. Amikor észrevettem a turpisságot és elmondták az ajándék tartalmát, akkor azt mondtam, hogy ez azért van így, mert kíváncsiságukat nem tudták legyőzni. A többiek pedig, akik kibírták hazáig, meg voltak elégedve sőt nagyon örültek a csomag tartalmának. Az elkövetkezendő időszakban imádkoztunk az ajándékozóinkért.

A napjaink a mindennapokban többnyire egyformán telnek. A gyerekek egy órától kezdődően jönnek, attól függően, hogy kinek meddig tart az iskolai vagy az óvodai programja. Fél háromkor ebédelünk, majd ezt követően elimádkozzuk az Irgalmasság Rózsafüzért, követve azt a

Mária Rádió közvetítésében. Ezután kezdődik a tanulás. Az első és a másodikos gyerekekkel néha már az ebéd előtt megkezdjük a tanulást, hogy maradjon idő a későbbiekben a nagyobbakkal való tanulásra is. A tanulást időnként megszakítjuk kisebb nagyobb szünetekkel, hogy a játékban kikapcsolódhassanak a gyerekek. A nagyobbaknak önállóan kell előre piszkozatra leírniuk a nehezebb házi feladatot, amit később közösen kijavítunk és így másolják be a füzetükbe. Ha hamarabb sikerül befejezni a tanulnivalókat, akkor játszunk, mesefilmet nézünk vagy beszélgetünk a kis szentírási részlet felolvasása után.

A nyári vakáció megkezdése után ismét Albert Géza jóvoltából elvittük a gyerekeket a

városi strandra fürödni. Sokat hancúroztak a gyerekek a vízben annak ellenére, hogy kissé hideg volt a víz. Ilyenkor nehéz a hazamenés mivel a gyerekek még mindig tovább maradnának.

Örömeim:

Örömmel nézem, ha a kicsik megtanulják a keresztvetést, a közösen mondott imákat, énekeket, ha megtanulnak köszönni, ajtót becsukni, játékokat összeszedni, … A kisiskolásoknál örülök, ha sikerül megtanítani az ABC betűit, megtanulni a verseket vagy akár egy kis pozitív elmozdulást elérni a tanulás és viselkedés területén.

Azt érzem, hogy a nevelést először magamon kell kezdenem, mert példával könnyebben megy a nevelés.

Nagy örömem még az is, hogy sokszor felajánlhattuk a közös imáinkat falunkért, mivel úgy érzem sok imára van szüksége közösségünknek a megújulásért.

A tegnap annak örültem nagyon, hogy második alkalommal hívott fel Roland- az első nagyfiú, aki a kilencedik osztályba felkerülve kiröpült a kis csapatunkból – és kérte, hogy bejöhessen az alapítványhoz egy kis beszélgetésre. Az ilyen eset biztatást ad nekem, hogy nem volt értéktelen a nevelői munka, ha valaki kikerülvén visszavágyik a közösségbe.

Nehézségeim:

Többször kell tapasztalnom, hogy a nagyobb gyerekekre néha alig tudok hatni az értelmes beszéddel. Ilyenkor a hangomat fel kell emelnem, mert másként nem tudom belátásra bírni őket. A nyári szünidő eltelte után szinte elölről kell kezdeni a nevelői munkát. Hiába fogadkoznak nyár elején, mégis eltelik a vakáció a jó feltételek megvalósítása nélkül. Több gyerek hetek, hónapok óta nem jön a vasárnapi Szentmisére. Sajnos ezekben a családokban a szülők példája a könnyebbik oldal fele tereli a gyerekeket.

A második nehézség, hogy néha a legkisebb feladatokra is alig tudok egyes gyerekeket rábírni. Úgy veszik mintha dolgoztatnám őket, pedig sokszor megmagyarázom, hogy egy családban mindenkinek feladata kell legyen, ami segíti a közös előre haladást és a különböző feladatok megtanulását. Felnőttként ennek mind hasznát veszik. Sokszor cukorkával csalogatva vagy más jutalmakkal igyekszek serkenteni őket, de úgy érzem azt sem szoktathatom meg velük, hogy mindenért valami fizetséget várjanak. Meg kell tanulniuk ingyenesen, szeretetből is dolgozni.

Dilemmát jelent számomra az egyes helyzetekben való viselkedés mikéntje, mert bizonyos helyzetekben ha szépen beszélek, akkor nem engedelmeskednek egyesek. Ha felemelem a hangomat, akkor a sértődés miatt kimaradoznak pár napig. A fegyelmezés sok energiát elvon más feladatoktól. Igazán művészet a nevelés, a gyerekek érdeklődésének megnyerése.

A nehézségek ellenére mégis hálát adok a Gondviselő Atyának minden kis elért lépésért hiszen tudom, hogy a jelen erőfeszítések majd a későbbi életükben fognak gyümölcsöt teremni, amikor a megpróbáltatások között visszaemlékeznek az útmutatásokra. Számomra is úgy csengenek a fülemben az általam igen tisztelt tanáraim és pap-nevelőim tanításai mintha most mondanák a fülembe. Hála legyen Istennek mindenért, mert ha elkezdeném bontogatni mi mindenért kell hálát adnom, akkor nem érnék a végére. Az Úr áldjon meg minden nevelőt, aki az Ő Szentlelke által harcolja meg minden napját a gyerekek tanítása és a Hozzá való vezetése által.

Üdvözlettel:

Ifj. Pakot Áron
Farkaslaka, 2011.10.13