Hálát adva a jó Istennek megkezdődött a nyári vakáció amit mindannyian
vártunk. Tartalmas szép tanévet zártunk és aminek nagyon örülök, hogy
senki nem maradt pótvizsgára, igaz hogy főleg az útósó hetekbe
megküzdöttünk a jobb jegyekért.
Ami elszomorít,hogy három gyerekem akik sajnos betegek jövőre kisegítő
iskolában kerülnek. 27 gyerek járt nap mint nap I.-IX osztályosak, jó
kis összetartó csapatunk van. Együtt tudunk örülni,sírni és
dolgozni.Karácsonykor a nyugdíjasokat köszöntöttük egy kis műsorral és
magunk készített ajándékokkal. Farsangkor meghívtuk a szülőket , eggyütt
nevettünk és bohóckodtunk. Húsvétra a Passíót adtuk elő közösen a
csutakfalvi csoporttal, mindkét templomba. Anyák napján meghívtuk az
anyukákat és nagy örömömre most volt az első alkalom (4 éve) hogy minden
anyuka eljött és mindenki boldog volt. Pünkösdkor veszprémi vendégeket
fogadtunk
és a csutakfalvi csoporttal együtt pünkösdi játékkal és kézimunkáinkkal
kedveskedtünk nekik, tőlük pedig sok ajándékot kaptak a gyerekek. Hálás
köszönet nekik! Részt vettünk templom és temető takarításba, téli
tűzifa elrakásba, szerveztünk mese mondó versenyt, táncolni tanultunk és
próbáltuk együtt megoldani a problémáinkat.
A ditrói tanévzáró
nagyon szép és jó volt, hála Csaba atyának és a munkatársaknak.
Megfogadva Csaba atya tanácsát a nyáron nem akarunk lassú csigáK lenni,
így julius 5-dikétől minden hétfőn, szerdán és pénteken fogunk
találkozni. Sok programot tervezünk: biciklitúrát a hegyre, a
csutakfalvi csoporttal közös kirándulást,játékos tanulást és kézműves
foglalkozást.
Sok szeretettel üdvözlöm Csaba atyát,a munkatársakat
és a gyerekeket! Jó vakációt mindenkinek!