2006 március1-től dolgozom a Szent Ferenc Alapítvány Máréfalvi Napközi Otthonában- kezdi levelét Olasz Katalin napközivezető. -Újra vége egy félévnek Isten kegyelméből. Voltak szép napok, voltak szomorú, nehéz napjaink. Ezelőtt évekig dolgoztam mennyiségre. A gyerekekkel való foglalkozás egészen új világot nyújt.
Sokat gondolkodtam, hogy mi a fontossági sorrend a délutáni foglalkozások alatt, és végül arra jutottam, hogy elsőként a gyerekek étkezzenek, közösségbe legyenek, imádkozzanak és tanuljanak.
Minden nap biztosítani tudunk nekük szendvicset, teát, kakaót, édességet. A főzésre még nincs lehetőségünk, de bízunk a Jóistenbe és Csaba testvér segítségébe.
A közösségépítést is nagyon fontosnak tartom, mert ezek a gyerekek magukon hordják a szegénység, elhagyatottság, hártányos-helyzetűség bélyegét és sok olyan tulajdonságot, viselkedésmódot (verekedés, csúnya beszéd, türelmetlenség, meghunyászkodás) amely megakadályozza őket abban, hogy beilleszkedjenek bármilyen közösségbe.
A nyári vakációba sokat kirándultunk, játszottunk. Arra is lehetőség adódott, hogy közösen ne csak játszani, hanem dolgozni is tudjunk. A helyi plébános közmunkát hirdetett a temető rendbetételére, kitakarítására. Rögtön megszületett az ötlet, hogy a napközis gyerekekkel segíteni tudnánk a széna eltakarításába. Öröm volt együtt dolgozni!
Estére, a munkától jólesően elfáradva, letelepedtünk a papbácsi almafája alá, almát, fagyit kaptunk és éreztük, hogy „jót tenni jó”.
A következő nagy feladatunk az iskolák udvara és környékének a rendbetétele volt. Ez is jól sikerült.
Advent előtt adventi koszorúkat készítettünk. Szép nap volt. Egyik gyerek fenyőágat hozott, a másik keretet, szalagot, én gyertyával járultam hozzá. Karácsonyi énekeket énekeltünk, hallgattunk és közben lélekben a megszületendő kis Jézuskára figyeltünk.
Este kivittük a templomba a koszorút és részt vettünk a szentmisén.
Ahogy lejárt a téli vakáció, és megkezdődött az iskola próbáltunk minél változatosabb tevékenységeket is bevezetni. Gyöngyből tanultunk karkötőt és gyűrűt készíteni. Az elején nehéznek tűnt, de most élvezettel készítik, ajándéka is.
Közben készültünk a népdalvetélkedőre, nagyon sokat énekeltünk, ez nagyon jó hangulatot teremtett.
Ahogy lehullott a hó, hóembert, hókunyhót, hóvárat építettünk és természetesen a csata sem maradt el. Egyszóval jól érezik a gyerekek magunkat egymás közelségében, úgy gondolom, tartalmas szép napjaink vannak általában.
A tanulásban is vannak örömeink. Vannak nagyon igyekvő, jól tanuló gyerekeink, vannak lassan tipegő, sok elmaradással bíró tanulók is. Ezeknél a gyerekeknél a kis haladás is nagy öröm számukra, és persze számomra is.Van olyan gyerek is, akit nem érdekel a tanulás, vele a tanulás megszerettetése tehát az elsődleges feladat. Sok kihívásssal kell szembenéznünk. Mindennapos küzdelem, az újrakezdés küzdelme.
A közös ima az, ami a legszorosabbra fűzi a gyerekek közt a kapcsolatot, az étkezés előtti és utáni, a harangszóra való imádkozás, amikor mindenki elcsendesedik, amikor együtt tudjuk kimondani az áment amikor a szülőkért, testvérekért, egészségért, együttlétért, ételért, egymásért.
Így telnek a napjaink. Én rendszerint egy imával szoktam a napközibe indulni, mely erőt ad és figyelmezet a feladatomra:
„Isten lelke légy velem
járjad át az életem
hadd élhessek lelkesen!
Ami hátam mögött van- elfelejtem
Bántásokra nem emlékszem,
Haragomat kivetettem
Rossz kedvemet itt felejtem.
Az előttem valóknak –nekidőlök
A mai napnak örülök” Ámen
