Milyen jó ilyen szép leveleket kapni! Tízes!! Ha mindannyian elindulnánk az irgalmasság útján megváltozna a világ! Szeretettel,
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!
Sajnos fényképet nem tudok küldeni, de az irgalmasság iskoláját én is elkezdtem járni. Igaz eddig heti alkalmakkal teljesítettem a "házi feladatot", de mostantól áttérek a napi házi feladat elkészítésére. :)
1. lecke (ételt adni): Kapaszkodva Jézus kezébe, vettem a bátorságot, és egy hajléktalant megszólítottam, és meghívtam ebédre. Van egy kifőzde férjem édesanyja lakása mellett. Egy jó babgulyást kért (szégyenlem, de a nevét elfelejtettem a férfinak), és ameddig kihűlt a forró leves, beszélgettünk egyet. Nagyon nagy élmény volt ez a beszélgetés számomra. Olyan, mintha egy új világ nyílt volna ki.
2. lecke (inni adni): Itt egyben a harmadik leckét is sikerült teljesítenem (ruhát adni). :) A mi környékünkön nincsenek hajléktalan emberek, de néha-néha egy férfi szokott álldogálni a bolt mellett. Azon a napon is hosszú hónapok óta újra ott állt. Megint bátorságot kellett vennem Jézusból, és megkérdeztem, hogy szüksége van-e valamire. Vegyek-e neki a boltban enni vagy inni. Hát bort kért. Ezzel hirtelen nem is tudtam mit kezdeni, és kérni kezdtem Jézust, hogy most mit tegyek, mert alkoholt nem gondoltam volna venni. Akkor ott úgy döntöttem, hogy a bor árát odaadom neki, és ő majd eldönti, hogy ebből mit vesz. (utólag azért javítottam az akkori döntésemet) Majd megkérdeztem, hogy ruhája van-e. Mondta, hogy annak nagyon örülne (cipő, nadrág). Akkor megbeszéltük,hogy másnap keresek ruhákat és odaviszem neki. Este a neten kértem a kerületi anyukákat, hogy akinek van felesleges férfi ruhája az segíthet ennek a férfinak. Én is összeszedtem amit csak tudtam, és az egyik anyuka is felajánlott kabátot, cipőt. Összegyűjtöttem, és másnap egy nagy szatyor ruhát vittem neki. Amikor csomagoltam Jézus azt juttatta eszembe, hogy a kánai menyegzőn is a vizet borrá változtatta, akkor miért is ne adhatnék bort ennek az embernek,mikor az örömet jelent számára. Így az otthoni finom borunkat bepakoltam neki. Drága jó ember (Samunak hívják) várt engem. Megmutattam neki a ruhákat, nagyon örült, de nehéz volt a szatyor, így beültettem az autómba és elvittem "haza". Megmutatta,hogy hol lakik ("Mester hol laksz?" Jn 1 35-51). Nem mondom, hogy nem voltam megijedve, mert a két legkisebb gyermekem is velem volt (4 hónapos, és két éves), de elindultunk a kis erdőben, ahol Samu egy faházikót tákolt össze magának. Olyan boldog volt ez az ember, hogy megmutathatta az otthonát. Mindent megnéztem, bepakolta a ruhákat. Akkor mondta,hogy a víz ebben a téli időszakban nagyon hiányzik neki. Elbúcsúztam tőle, és úriember módjára az autómig kikísért. Másnap vittem neki egy 5 literes kannába vizet, de nem volt otthon.Egyedül azért nem mertem bemenni a tisztásra, így letettem a ösvényhez. Hát ez volt az egyik legmeghatározóbb élményem.
3. lecke (ruhát adni): itt egy alapítványnak adtam a gyerekeim kinőtt vagy nem használt ruháit. Ez az alapítvány családoknak segít, akik mindenüket elveszítve próbálnak új életet kezdeni.
A 4. leckét ma még csak úgy tudtam megvalósítani,hogy miközben sétáltam a gyerekekkel, akivel találkoztam megálltam egy kicsit beszélgetni. De igyekszem ezt leckét is alaposabban elkészíteni. :) Senkinek nem meséltem ezeket el, köszönöm, hogy megírhattam! Istennek legyen hála, hogy Csaba testvér elindította az irgalmasság iskoláját!
Milyen jó ilyen szép leveleket kapni! Tízes!! Ha mindannyian elindulnánk az irgalmasság útján megváltozna a világ!