Derekunkra aprócska karok fonódnak, arcunkra mosolygós, tiszta tekintetek vetülnek. A szeretet kézzel fogható. Idegenek vagyunk egy távolról már oly' jól ismert világban, mely mégis barátként, a legtermészetesebb közvetlenséggel köszönt s fogad be bennünket.

Már csak a lemenő nap utolsó, erőtlen sugarai világítják meg a római katolikus templom mellett elterülő gyönyörű örökzöldekkel és virágzó növényekkel szegélyezett kolostor udvarát, amikor megérkezünk a nyugat-romániai Dévára, a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonába, amely egy kis magyar oázisként ágyazódik a túlnyomó részt románok lakta város szívébe.

Adományt hoztunk. Szárazélelmiszert, ruhát és némi írószert Böjte Csaba ferences szerzetes nehéz sorsú gyermekeinek. A tonnányi súlyt nyomó felajánlás féltucat zalai település jó szándékú lakóitól származik, a gyűjtést a Salomvár mellett működő Erdeifaluért Alapítvány és a zalalövői Kerecseny Hagyományőrző Egyesület szervezte, a szállítás költségeit a Zala Megyei Önkormányzat állta. Az ötlet Mikó-Baráth Györgyé, az alapítvány vezetőjéé volt.

- Nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen az ország az elmúlt időszakban az árvízkárosultaknak gyűjtött, de szerencsére így is voltak, akik fontosnak érezték, hogy a dévai gyerekeken segítsenek.

Adományokra pedig nagy szükség van, hiszen az alapítvány Erdély-szerte mintegy kétezer gyermekről gondoskodik. Ezt már Varga Csaba, a dévai otthon egyik tanára meséli, miközben körbevezet. Utunk attól a kolostorépülettől indul, ahol 1992-ben minden elkezdődött, mikor Böjte Csaba leverte a lakatot az évtizedek óta üresen álló ferences kolostorról, s befogadta az első árvákat.

- Akik Dévának gyűjtenek, azok az erdélyi gyerekeknek gyűjtenek, hiszen Déva egy anyaközpont, innen juttatjuk el az adományokat az alapítvány többi gyermek- és napköziotthonába - mondja Csaba, aki valamikor maga is az otthon lakója volt, ma pedig zenét oktat, pályázatokat ír, s nem mellékesen Bethlen Gábor szülőházát gondozza. Célja, hogy az alapítvány tulajdonában lévő épület az egyetlen ottani magyar múzeummá váljon.

- Az alapítvány jelenleg Erdély-szerte ötven településen van jelen, a kétezer gyermekből - folytatja -, körülbelül 7-800 a bentlakó, Déván kétszázan élnek. A többiek a többnyire falvakban működő napköziotthonokban meleg ebédet, gondoskodást és segítséget kapnak a tanulásban, a nap végén azonban családi körben térnek nyugovóra.

Szerencsére jólelkű, segítőkész emberben nincs hiány. Kapott már az alapítvány kiszuperált versenylovat, amin a gyerekek lovagolni tanulhatnak, sőt, egy észak-magyarországi gazda két tehenet is adományozott az otthonnak, amit teherautó híján kisbuszban szállítottak Dévára. S nagyon nagy dolog a gyerekeknek, hogy nyaranta magyarországi táborokban nyaralhatnak, augusztus végén például épp Zalában, ugyancsak az Erdeifaluért Alapítvány jóvoltából.

Miközben Csaba mesél, egy aprócska kislány, Mihaela kulcsolja át a derekát, nyomában pedig ott van Zita, akit ugyan Máriaként anyakönyveztek, ám amikor az otthonba került, senki nem tudta hogy hívják. Biztató mosoly, pár kedves szó és simogatás, s a két kislány boldogan tér vissza társaihoz játszani.

- Minden, amit itt látsz - mutat körbe a fiatal tanár - Csaba testvérnek köszönhető. Hiszem, hogy nagyon sokat tett a szórványban is a magyar iskoláért, a magyarság megmaradásáért.

S hogy mit jelent Böjte Csaba az otthonban élők számára? Manapság leginkább hiánycikk, válaszol nemes egyszerűséggel a fiatalember.

- Ha a gyerekek meglátják, lerohanják, hogy mindenki kapjon belőle egy kicsit. S bár rengeteget utazik, hiszen folyton a támogatásokon munkálkodik, mégis minden gyermeket ismer, s nem csak itt, a többi otthonban is. Tudja, melyik lakáson milyen felújításokat végeztek, s mindenkihez van egy kedves szava. Korábban, mikor még gyerekként éltem itt, vele kirándultunk, s tőle kaptunk gyógyírt minden bajunkra, most a gyerekek a nevelőkhöz fordulhatnak. Apróságokkal már nem szívesen terheljük őt. Egyébként, amikor épp nincs úton, akkor itt lakik a gyerekekkel a tömbházban.

A kolostor falai ugyanis az idő előrehaladtával szűknek bizonyultak, így Csaba testvér szépen lassan megvásárolta a szomszédságában lévő ötszintes ház lakásait, ahol a gyerekek nevelőikkel élnek. A légkör családias, a nevelő, aki általában 9-12 gyermekért felelős, tulajdonképpen a szülőt hivatott, ha pótolni nem is, helyettesíteni.

- Az otthonban nem csak árva gyerekek élnek. Vannak, akiknek szülei borzasztó körülmények közt, mély szegénységben léteznek. Bármennyire rosszak is azonban otthoni körülményeik, hiszen nincsen például vezetékes víz, sem ágy, így matracon, szalmán fekszenek, mégis hazavágynak. A szülőt nem tudja pótolni senki. Igaz, az otthonba is szívesen jönnek vissza.

Közben egy fiúcska öleli át derekamat, s amikor nagyobb társa próbálja a korábban sosem látott idegentől elszakítani, keserves sírásba kezd, és mint a fuldokló kapaszkodik kardigánomba. Ő Antonio. Egészségi problémái miatt szülei lemondtak róla.

- Nálunk nincs értelmi fogyatékos, buta vagy beteg gyermek, itt mindenki egyforma, mindenkit ugyanúgy szeretünk. Egyetlen kitétel, hogy legyen magyar a felmenői között. Persze van, aki úgy kerül be hozzánk, hogy csak románul beszél, itt azonban mindenki megtanul magyarul, az oktatás is magyar nyelven folyik. Itt, a szórványban - magyarázza Csaba -, óriási kihívás magyarságunk megtartása, s ha iskola nincs, ennek esélye is elvész. Déván sajnos már csak 6 százalék körüli a magukat magyarnak vallók aránya, ami körülbelül hatezer főt jelent.

S bár korábban a román hatóságok nem nézték jó szemmel Csaba testvér küzdelmét a gyermekekért, mostanra elfogadták az otthonok létezését, sőt, előszeretettel irányítják ide a rászorulókat. Az alapítvány mentsvár a gyerekek számára. Megtanít az életben boldogulni, s ide bármikor visszatérhetnek, ha problémájuk, bajuk esik az életben. Ezzel azonban még soha senki nem élt vissza. És bár keresztény hitre, vallásosságra nevel, nem sulykol semmit.

S hogy hogy lehet ide bekerülni? Sok gyereket mély szegénységben élő szülője bízott az alapítvány gondjaira, másokat Csaba testvér az utcáról vagy a fűtetlen lakásból hozott magával.

- Télen gyakran felkeressük az iparterületek nyomornegyedeit, ahol nagyon sok gyöngyszemre bukkantunk már - néz Csaba szeretettel a gyerekekre, akik az ugyancsak adományból épült játszótéren mókáznak. - Elküldeni senkit sem szeretünk, mert az nagyon fájdalmas.

Pedig a fenntartás nem egyszerű. Az állam kizárólag azon gyerekek után fizet egy kisebb összeget, akikről a szüleik valamilyen oknál fogva lemondtak, így a költségeket jórészt a támogatások fedezik, a fűtésszámla kifizetése azonban sokszor már erőn felülinek tűnik. Ám végül mindig minden megoldódik, a Gondviselésnek hála.

- Visszajött Kató! - kiáltja boldogan egy kisfiú a lépcsőházban, mielőtt belépnénk az egyik lakásba. Kató egy ősz hajú kislány, akit az egyik kórházban hagytak ott szülei, s valaki elhozta Dévára, az alapítványhoz. Papírjai sem voltak, meséli Csaba, miközben Nagyfalusi Éva mosolygós arca bukkan fel a bejárati ajtó mögött.

- Kilenc fiú lakik itt velem, 6 éves a legfiatalabb és 15 a legidősebb - kalauzol végig bennünket a háromszobás lakáson a nevelő, ahova egy svájci alapítvány jóvoltából idén nyáron új fürdőszoba került. - Mosok rájuk, takarítok, sütni is szoktam, hétvégente pedig gyakran kirándulunk.

 Éva története egészen megdöbbentő: egy Makó melletti kis faluból való, ám az utóbbi tíz esztendőben Budapesten élt. A Közgázon szerzett diplomát, majd egy nagy multicégnél dolgozott marketingesként. Beutazta a fél világot, s bár munkájában rendkívül sikeres volt, idén áprilisban mindent hátrahagyott. Tudatosan készült a váltásra.

Miközben Éva mesél, megérkezik Csipri s benéz Antonio és Alex is, s szeretettel csüggnek a csupa szív, csupa mosoly Éván, noha ők másik nevelőhöz tartoznak.

- Az én fiaimnak van családja, így ők hétvégente viszonylag gyakran hazamennek - meséli Éva, akit gyerekei a hasonló pozícióban levő többi felnőtthöz hasonlóan, Nevelőnek szólítanak. - Míg nem találkoztam szüleikkel, elképzelni sem tudtam, milyen nyomorból érkeztek ezek a fiúk. Az, hogy gyerekeinknek van mibe felöltözni s nem éheznek, kizárólag az alapítványunk támogatóinak és persze Csaba testvér önfeláldozó munkájának köszönhető.

Nevelőnek lenni életforma, ami hatalmas lemondásokkal és sok-sok munkával jár, s a fizetés is jelképes, nem csoda hát, hogy az iskolakezdés előtt pár héttel még két család is családfőre várt. A munka szépségét persze senki nem vitatja, s az alapítvány egyébként sokszor a nevelőknek is menedéket nyújt: van olyan édesanya, sőt házaspár, aki saját gyermekeivel együtt neveli a másokét, nagy szeretetben.

Szerző: Varga Lívia

Déva

Déva (románul Deva, németül Diemrich, Schlossberg, Denburg, latinul Sargetia) megyei jogú város (municípium), Hunyad megye székhelye Romániában, Erdélyben. A 150 ezer lakost tömörítő Déva-Piski-Vajdahunyad urbanisztikai tömb egyik alapvető alkotóeleme.

Fekvése

A Maros bal partján, Gyulafehérvártól 71 km-re délnyugatra, Aradtól 148 km-re délkeletre fekszik.

Lakossága:

1850-ben a város 2129 lakosából 1038 személy román, 517 magyar, 255 német és 216 cigány nemzetiségű ; ebből 1173 ortodox, 598 római katolikus és 301 református vallású volt.

1910-ben 8654 lakosából 5827 lélek magyar, 2417 román és 276 német anyanyelvű ; ebből 3393 római katolikus, 2551 ortodox, 1292 református, 791 zsidó, 314 görög katolikus és 242 evangélikus vallású volt.

2002-ben 65 873 lakosából 59 576 személy román, 5022 magyar és 674 roma nemzetiségű ; ebből 55 365 ortodox, 4402 római katolikus, 1671 református, 1606 pünkösdista, 1050 baptista és 889 görög katolikus vallású.

Látnivalók:

- Déva vára. A város nyugati részén, a Várhegy csúcsain állnak az Erdély kapujának tekintett erődítmény tekintélyes, három várkapuval rendelkező maradványai.

- A Várhegy déli lábánál álló Magna Curia ('nagy udvarház') elődjét Geszti Ferenc dévai várkapitány építtette 1582-ben. 1603-ban itt tartatott országgyűlést Giorgio Basta. Ezután a fejedelmek használták szállásházként. 1627-től, Bethlen István feleségeként öt évig itt élt a „Murányi Vénusz”, Széchy Mária, majd ide menekült vissza második férje, Kun István elől lóháton Szatmárból. Bethlen Gábor kezdte meg átépítését 1621-ben reneszánsz stílusban, de végül csak a 18. század elejére készült el és a barokk jegyeit viseli magán. 1882-ben a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat rendezte be múzeumnak régészeti gyűjteménye számára. 1938-tól Hunyad megyei Múzeumként működött. 2008-ban befejezték nagyszabású felújítását és harminc teremben A Dák és Római Civilizáció Múzeuma néven nyílt meg ismét.

- A vasúti állomás szomszédságában, a hajdan Róka-városnak nevezett negyedben található a XVII. században épült, korhű hangulatot árasztó, barokk stílusú, impozáns Dévai Ferences Templom és Rendház. Jelenleg a Böjte Csaba testvér által létrehozott, nemzetközi hírnévnek örvendő gyermekmentő központ, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a magyar tannyelvű Dévai Római Katolikus Líceum székhelye.

- A régi központ dél-nyugati részén található a XVI. századi református vártemplom helyén 1908-ban újraépült, nagyméretű, egy fő- és két melléktornyos Dévai Református Templom, a XIX. században épített református parókia szomszédságában.

- A régi központban épült Színház Jakab Dezső tervei szerint 1901-ben készült el.

- A Várhegy lábainál elhelyezkedő városi liget (park) bejáratával szemben az egykori Vármegyeháza Korvin-címeres, tornyos épülete emelkedik. Előtte hangulatos, bronzból öntött, vízköpő békákkal szegélyezett szökőkút foglal helyet.

- A városi park bejáratánál található a patinás Decebal-szobor, valamint a Horiát, Cloşcát és Crişánt ábrázoló féldombormű.

- A városi park bejáratától jobbra Dr. Gróza Péter (Petru Groza), Románia egykori miniszterelnökének szecessziós stílusban épült, repkényekkel borított lakosztálya emelkedik.

- A városi park bejáratától balra a megyei Törvényszék épülete, valamint a Magyar utcát körbevevő, többnyire a századelőn épült városrész helyezkedik el.

- A Dévai Zsinagóga 1896-ban épült, 1905–1907-ben átépítették és megnagyobbították. A zsidó hitközség 1851-ben alakult.[4]

- A régi központban található a román tannyelvű Decebal Nemzeti Kollégium, amely az egykori Állami Főreáliskola számára 1888 és 1891 között készült épületben működik.[5]

- A város Piski felé eső részén egykor több kilométer hosszúságban elterülő Dévai Csángótelep (avagy röviden : a Telep) néhány, mindmáig megőrzött, folklorisztikus értékű utcája a népi építkezés jegyeit viseli magán. 1910-ben a bukovinai székelyek számbelileg is egyik legjelentősebb csoportja Déván és Hunyad megyében (Csernakeresztúr, Vajdahunyad, Sztrigyszentgyörgy) telepedett le.

- A csángótelepi Római Katolikus Templom

- A csángótelepi korszerű, magyar tannyelvű Téglás Gábor Líceum

Forrás: wikipedia.hu