Maroshévíz mellett, Galócáson születtem 2001-ben. Galócás egy többségében románok lakta kis falu. Otthon román környezetben nevelkedtem, de magyar iskolába jártam és a családban is magyarul beszéltünk.

Abban az időben meghatározó volt az életemben a román nyelv és kultúra. Amikor Kászonba kerültem, ahol az emberek nem nagyon beszélik a román nyelvet, számukra szenzáció volt, hogy jól tudtam románul. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert itt, Erdélyben ez a nyelvi kérdés sokszor felmerül, vitákhoz vezet. Én úgy érzem, azáltal, hogy gyerekkorom óta mindkét nyelvet anyanyelvi szinten tudom, csak több vagyok és nem kevesebb!

A szüleim, mikor 10 éves voltam, elváltak. Előtte sem volt túl jó az anyagi helyzetünk, és a szakadás után ez csak rosszabbodott. Édesanyám Maroshévízen egy gyárban dolgozott, de sokat sírt a kilátástalanság miatt. Egy napon elkezdett arról beszélni, hogy talán jobb lenne nekünk, ha gyerekotthonba adna minket. A nővéremmel hamar beleegyeztünk, a bátyám ellenezte, a húgom nem szólt semmit. Mivel a helyzetünk nem javult, hamarosan a kászoni gyerekotthonba kerültünk mind a négyen.

Emlékszem, hogy egy szombati napon érkeztünk meg, és nagyon furcsa látvány fogadott minket. A gyerekek épp ház körüli munkán voltak, kertet gondoztak, háziállatokat etettek, stb. Ez furcsa volt nekünk, mert a mi szegényes falunkban alig láttunk állatokat és gazdálkodást. Viszonylag hamar hozzászoktunk az ottani élethez, és mi is végeztük a feladatainkat. Nagyon szerettem a szép környezetet és a tágas udvart. Kászonban nevelkedtem 8. osztályos koromig. Jelenleg a csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központban élek, és Csíkszeredában, a Márton Áron Gimnáziumban tanulok filológiát. Anyanyelvi szinten tudok magyarul és románul, középfokú nyelvvizsgám van németből és jelenleg angolul tanulok. Idén érettségizem, arra gyúrok, hogy minél jobban teljesítsek.

A továbbtanulás terén sok minden megfordult a fejemben. Egy támogatómnak köszönhetően betekintést nyerhettem a néprajz világába és eldöntöttem, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni. Kolozsvár és Budapest egyetemei között hezitáltam. Budapest mellett nagyon erős érv volt, hogy anyukám ott dolgozik és lakik a húgommal együtt, de végül rájöttem, hogy hiába szeretnék a közelükben lenni, ha a jövőmet hosszú távon itt, a szülőföldemen képzelem el. Erősen belém van gyökerezve a haza iránti szeretet. Nagyon szeretném, ha a társaim között egyre többen hasonlóan gondolkodnának. Biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék máshol élni, csak itt, a mi varázslatos Erdélyországunkban. Hiszem, hogy ahol születtünk, ott van dolgunk. Én szeretném a néprajz által megőrizni a hagyományainkat, ami erős gyökereket, biztos alapot jelenthet az utánunk jövő generációknak.

Balla Blanka (18 éves, a Szent Ferenc Alapítvány egyik növendéke)

www.csalad.hu