Blanka vagyok, 22 éves, édesanya, feleség, egyetemista
8 évet éltem az Alapítvány házaiban. Nem volt felhőtlen. Egyáltalán nem. 3 édes testvéremmel, szüleink nélkül érkeztünk az Alapítványhoz. Féltünk, mindannyian este titokban sírtunk, mert nem tudtuk mi vár ránk.
Szüleink helyett kaptunk nevelőket, barátaink helyett másik barátokat. Felhőtlen, önfeledt életet. Nem kellett már aggódnom, hogy reggel egyedül kell iskolába indítanom két kishúgom. Levette az Alapítvány a terhet rólam, egy 5. osztályos gyerekről, akinek nem volt addig gyermekkora.
Bánt, rossz érzés, szomorú vagyok amiatt, ami most zajlik. Nem bújhatok el, csak azért, hogy védjem magamat és a családomat. Meg kell védenem a másik családomat is és az ott maradt társaimat.
Van mitől és kitől...
Úgyhogy ez most nektek szól, kedves kászoni gyerekek.
Közületek való vagyok. Ott voltam veletek és én sem vettem észre semmit. Sajnálom ezt, de nem tehetek róla. Nagyobb voltam, okosabb, látnom kellett volna a bajt. Jó lett volna észre venni bármit is, hogy segítségetekre keljek.
De nem tudtam. Én sem. Pedig egy asztalnál ültünk, padtársak voltunk, együtt tanultunk, imádkoztunk, éltünk. Nagyon ÉLTÜNK. Ugyanazt a négyzetmétert tapostuk, együtt mostunk fogat és ugyanazt az esti mesét hallgattunk.
Szabi nevelő mellett éltem 4 évig. A bántalmazott gyerekek a barátaim. Szabi nevelő profi megfélemlítő és bűnöző. Mi, gyerekek, pedig a legtöbb esetben sebezhetőek. Azért alakult így! Csaba testvér semmiről sem tehet!
De a Jóisten majd mindent megold! Látja a jót és a rosszat is. Mindenki azt kapja majd, amit megérdemel.
Védjük meg az Alapítvány gyerekeit! Van a gyerekeknek telefonja. Elolvassák és megértik mindezt. Vegyük ezt figyelembe!
Csodás éveket köszönhetek az Alapítványnak, Csaba testvérnek, csodás nevelőimnek, támogatóimnak, Pótanyámnak és az összes barátomnak. Tudom, hogy mindig családként lesztek mellettem.
Blanka vagyok, 22 éves, édesanya, feleség, egyetemista 