Nagyon büszke vagyok Rádura, dévai nagyfiamra és az ő gyönyörű gondolataira! 

Sok szeretettel, 

Csaba t.

Az Univerzum teljessége odafent,

Földünk tűzgoljú szívében odalent,

Mezük legpompásabb kivirágzásában,

Óriás hegyek tűretlen hatalmában,

Napsütésben felkelő világ, ébredő,

Tavaszi szél simogatása, keringő,

Hold asszony ezüst fénye, álmodó,

Nélküled, Uram, mind ez hiábavaló!

Az apám erős keze s büszkesége,

Anyai jelenlét, egyedi gyönyörűsége,

Vér a véremből: bátyám s nővérem,

Szép szó, mosoly, áhítatos szerelem,

Mind mind lelkemnek szükséges, szomjazó,

S mégis nélküled, Atyám, mind hiábavaló.

Hiába a szépség,a gyönyör, a világ,

Hiába a naplementében bujdosó virág.

Hiába a szeretet, mely pénzben mérhető,

Hiába az élet, mely hiányodban élhető.

Hiába a vágyból fakadó tánc,

Hiába az elhunytòl búcsúzó nyaklánc,

Hiába az őszinte kéz, mely adakozó,

 Nélküled, Isten, mindez hiábavaló!

Mit ér nekem minden földi kincs,

Ha a zsebemnek van, de lelkemnek nincs?

Mit ér ha megnyerem mindazt, ami mulandó,

S felébredek az út végén, hogy Hiábavaló?

Ha nincs az ki szívemet kegyelemben méri,

S ki minden cserébe csak a hűségemet kéri,

Ki meghalt értem egy Keresztre Feszülve,

Kinek a bűnömnél nagyobb a saját kegyelme

Mit érek én ha elveszitlek, Mindenható?

Nem érek semit, hisz minden más hiábavaló!

Segarceanu Marian Radu 

Saját verse