Böjte Csaba testvér december 24-i ünnepi interjúja a Népszavában, karácsonyi üzenete a Magyar Hírlapban olvasható.
A Népszavában (Szép kihívás… 8. o.) Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője nyilatkozik új, szalontai gyermekotthonában, ahol tizenhat „édestestvérről” gondoskodnak. Böjte Csaba immár kétezer utcagyerekről gondoskodik. Elmondta: a gyermekekért, ha kell, a Marsra is elmenne koldulni. Egyetlen szülőt sem hibáztat, aki nem tud gondoskodni gyermekéről, egyúttal hangsúlyozza: a családokat nem szabad szétszakítani. Csaba testvér figyelmeztet: „Jó lenne, ha valahogy megértené ez a mai világ, hogy nagyon fontos az összefogás. Szalonta tipikus példája ennek. A helyi plébános úr kérésére a polgármester ajándékozta ezt a kaszárnyát, ahol az interjú is készült, a gyerekeknek. Civil szervezetek összefogtak, és lám-lám, épül az otthon. Nagyon rossz az a mai világban, hogy sokan úgy gondolják, mindent az államnak kell megoldani. Az állam pedig sokszor úgy gondolja, hogy az ő munkájába se civilek, se az egyház ne szóljon bele. Pedig ha a széknek három lába van, háromfelé szétmegy, akkor a nemzet a földre esik. Azt gondolom, nagyon fontos lenne a szimbiózis, az egymásra való figyelés. Ennek a szalontai háznak a története nagyon előremutató, szép dolog. A magyar időben huszárlaktanya volt itt, amiből aztán később a határ alakulásakor román kaszárnya lett. Ezekben az épületekben, ezekben az udvarokban az embereket igazából ölni tanították, harcolni, vagyis a háború fészke volt. Azután 2005-ben a polgármester úr felhívott és azt mondta, nekünk adnák a kaszárnyát. Emlékszem az elején azon töprengtem, milyen buta gondolat ez, mit keresnék én egy kaszárnyában a gyerekekkel. Aztán eljöttünk erre az udvarra, sétáltunk a polgármesterrel, néhány kollégámmal, támogatóval, gyerekekkel. Az egyik gyerek azt mondta: abból az őrbódéból milyen érdekes homokozót lehetne csinálni. Akkor Izaiásnak egyik szép mondata jutott eszembe, amelyik arról szól, eljön az az idő, amikor a kardból ekevasat kovácsolnak, mikor a lándzsából oltókéseket, mikor nem fog ember emberre támadni ezen a földön. És úgy éreztem, szép kihívás lenne a háború fészkéből szeretetotthont csinálni. Most olyan nagy élmény nekem, hogy filmeznek ebben az udvarban, ahol egykor katonák szuronyos puskával masíroztak, s ahol most gyerekek futnak a labda után, és önfeledten kacagnak, éneklik a Mennyből az angyalt. Ez nemcsak arról a nyolcvan gyerekről szól, aki itt otthont kap, vagy a többiről, aki a másik 79 intézményünkben él, hanem arról is, hogy van remény, van jövő, igenis alakul, szépül, kibontakozik ez a világ. És azt hiszem, hogy ez mindannyiunk számára örömöt, biztatást kell jelentsen.” A dévai gyermekmentő szerzetes azt is elmondta: „Az anyagi dolgokat nagyvonalúan a Jóistenre szoktam bízni, nagyon sok jó ember van, és jó dolgokra az emberek szívesen adnak.”
