Tele az ebédlő nagy a zsivaj, és egyszer csak mindenki nagy dergetésre, meg kopogásra lesz figyelmes. Síri csönd lett, belép a Mikulás. Nagy taps, és öröm. Minden gyerek arca felragyog a boldogságtól, örömtől. Nemcsak a gyerekek, hanem a nevelők, és a felnőttek arca is felragyog. Ho-ho-ho, mondja a Mikulás.

Mennyi sok szép, meg ügyes gyerek van itt. Jók voltatok? Kérdi a Mikulás.

Egyszerre, szinte ordítva mondják a gyerekek, hogy igen.

Ki tud valami szép verset, vagy éneket? Kérdi a Mikulás.

Mindenki egyszerre jelentkezik, hogy én, én, én. Nehéz kiválasztani, hogy sértődés ne legyen.
Végül nagy nehezen kiválaszt egy pár gyereket a Mikulás. Többek között András Gusztit, aki nagyon mókás versel áll elő.

Ami így szól:”Mikulás bácsi aranyos, ne legyen olyan haragos,

Ne húzza össze homlokát, inkább adjon cukorkát.”

Még a Mikulás bácsi is elnevette magát, és természetesen kapott Guszti cukorkát.

A sok ének meg vers után elindult a Mikulás a krampuszaival kiosztani minden családban a csomagokat.

Minden családban a legügyesebb gyerek még sapkát is kapott, amit hordania kell egész karácsonyig, mert megígérte a Mikulásnak.

Elérkezett a Mikulás a Móni nevelő családjához, ahol a kis Katóka (aki nemrégiben került hozzánk) nagyon szép énekkel ajándékozta meg a Mikulást, és utána csendben megkérdezte, hogy: Mikulás bácsi te mindig vigyázol rám?

Igen, felelte a Mikulás, és oda adta neki is az ajándékát.

A Mikulást nagyon mélyen érintette ez a kérdés, meg a kis Kató aranyos mosolya. Továbbment, míg végül elért az utolsó családhoz is.

Mennie kellett a Mikulásnak, mert még nagyon sok gyerekhez kell oda érnie, és még nagyon hosszú út áll előtte.

Így hát búcsúzóul közösen énekelték el a Menyből az Angyalt.

Ho-ho-ho. Szervusztok gyerekek. És a Mikulás lassan elballagott.

Györfi Júlia