Könnyezve írom e sorokat, mert miközben hallgatom az Ön csodás szavait, a könnyeim potyognak. Kérem, ne haragudjon, hogy zavarom Önt ezzel a levéllel, tudom, nagyon elfoglalt, de úgy érzem, meg kell tennem, mert nem hagyhatom szó nélkül azokat a történéseket, amik "véletlenszerűen" történtek velem az Alapítvánnyal, és Önnel kapcsolatban.
Sok év óta Erdély szerelmese és visszajárója vagyok, igaznak tartom azt a mondást, hogy aki egyszer eljut oda, visszavágyik. Hála Istennek megadatott, hogy eljuthattam tavaly pünkösdkor, és átélhettem azt a csodát, amit el sem tudtam képzelni, mintha felülről is hangzott volna az ige és az ének.
De a "véletlenszerű" események idén nyáron kezdődtek, mert többször hallottam és olvastam az Alapítványról, amit a Csaba Atya hozott létre, és tart fent.
...................
Nos, a "véletlen" talán "sorszerűség" nem tudnám megfogalmazni, de egyszercsak úgy éreztem, tennem kell valamit nekem is, mert hiába a kutatkodásom, a gyönyörködésem az Ön példaadó életében, munkájában ha tétlen maradok. Felvettem Dr. Érsek Emesével a kapcsolatot, és megkérdeztem tőle, miben segíthetnék? Válasza: minden segítséget szívesen fogadunk.
Teltek a napok, a gondjaim sokasodtak, úgy éreztem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok, mikor jött Emesétől az email, hogy most lenne szükség rád, és el tudnál e vállalni 11 gyermeket és 2 nevelőnőt nyaraltatni? A lelkem szárnyallt, mert nem a sebeimet nyalogattam, hanem pillanatok alatt kellett döntenem, hogy mit tegyek, és teljes energiámat lekötötte a szervezés, és a mindennapi programok változatossága. Drága Atyám, a Jóisten mindent a kezembe adott, az emberek kinyíltak, és befogadtuk a gyermekeket és nevelőnőiket saját testvérünkként. Mindent megtettünk, ami tőlünk telett, hogy a kedves vendégeink jól érezzék magukat, amelyből barátság lett, amit azóta is örömmel ápolunk.
Mellékelem a levelüket, amit a kis drágáktól és nevelőnőiktől kaptunk.
Kérem, ne haragudjon kedves Atyám, hogy elraboltam a drága idejét, de a szívem minden hálájával és szeretetével gondolok Önre, segítőire és drága gyermekeikre.
Köszönöm szépen, hogy elolvasta a levelemet, Kívánom, hogy a Jóisten segítse, és óvja minden lépésüket, sok erőt és egészséget kívánok Önöknek, hogy a sok ártatlanon segíteni tudjon.
Bízva abban, hogy egyszer én is Önök közé tartozom majd.
Mély tisztelettel: Bunkóczi Lajosné Böbe