Egy januári reggelen, az iskolából kijövet Karcsival kávézni indultunk. Útközben szóba került, hogy gyermekeink védett környezetben, békében, jómódban élnek és ennek megfelelően értékelik a világ dolgait. Többször éreztük már mindketten, hogy egy-egy reakció, megjegyzés nem helyénvaló a gyermek részéről, de igazából szavakkal nehéz érzékeltetni, hogy miért is.

Példaképp: másképp hordja, másképp becsüli meg a cipőt az a gyermek, aki járt mezítláb, vagy akinek csak egy szandálja van, mint az, akinek természetes, hogy ha kinövi a csizmát, újat kap másnap.

Abban a hitben, hogy a személyes kapcsolatok formálják igazán gyermekeink világképét, értékrendjét, elhatároztuk, hogy kapcsolatot keresünk olyan gyerekekkel és felnőttekkel, akiknek nem adatott meg a kiegyensúlyozott családi háttér, az anyagi biztonság, az egészség.

Néhány héttel később Máriabesnyőn jártunk, ahol Böjte Csaba testvér tartott lelkigyakorlatot. Az Ő karizmatikus egyénisége erősítette meg a gondolatot, hogy családilag segítsünk egy gyermekotthonban. Miután kiderült, hogy minimum 4 család menne, a Dévai Alapítvány munkatársai Szászvárost és Petrozsényt javasolták. Nagyon örültek, hogy gyerekekkel együtt, családok utaznak, mert így - öntudatlanul is - működő "család modell"-t látnak az ottani gyerekek.

Az iskolában szerdán küldtük szét az adománygyűjtésről szóló levelet. Péntekre megtelt az "üvegterem" bal oldala, így a buszhoz egy utánfutót is kellett kötnünk.

----

Menet közben az első megállónál Levente egy hatalmas gyíkot fogott.

A kicsiket hamar álomra ringatta a busz, a nagyobbak beszélgettek, olvasgattak, játszottak.

Szeged és Makó között elterelték a forgalmat, ezért 2 órát lépésben haladtunk, az óriási kamionok között.

Aradon tankolás közben Luca megmosta a busz lámpáit. Gyermekeink itt láttak először mezítlábas, kolduló gyermeket. A lányok egy kicsit megszeppentek.

Koradélután egy játszótérrel kibővített autóspihenőben álltunk meg.

És estefelé megpillantottuk magos Déva várát, ahonnan Szászváros már csak 30 km-re fekszik.

---

Szászvárosban a gyermekvédelmi központ egy régi ferences kolostorban található. A szépen felújított épület, a boltíves falak, a fa lépcsők, a templom közelsége meghatározza az alaphangulatot.

Mi a hétvégén négy (2 fiú, 2 lány) családdal találkoztunk. Itt egy nevelő 8 gyermekkel él együtt, az óvodástól az alsós iskolásig. Lakásaik egyszerűek, de rendezettek és tiszták.

A kolostort egy hatalmas park veszi körül, melyben focipálya, halastó, veteményes kert és melegház (fóliasátor) mellett a háztáji állatok is helyet kaptak.

Az első nap ismerkedéssel telt: foci, aszfaltrajzolás, labdázás, ugrókötelezés, szappanbuborék fújás, frizbi. Ekkor szembesültünk, hogy a gyerekek magáznak minket, ahogy nevelőiket is. Udvariasak, jól neveltek voltak, az általunk vitt játékokhoz sosem nyúltak engedély nélkül.

Az étkezések - a Sacrás szokásokhoz képest is - fegyelmezetten zajlottak. A terítést is, a mosogatást is a gyerekek végezték.

Másnap a nevelők - egy kivételével - az épülő vendégházban dolgoztak, mi pedig kézműves foglalkozással, matchbox gurítással, sorversennyel, papírrepülő hajtogatással, és persze focizással, labdázással próbáltuk emlékezetessé tenni a gyerekek számára a napot.

Sajnos az épület melletti játszótérnek nem kegyelmezett az "idő vas foga", ezért egyelőre nem használható.

Este Kristóf bácsi már-már klasszikusnak számító Orbacus figurája segítette álomba a gyermekeket.

Úgy vettük észre, hogy a gyermekek nagyon igénylik a személyes, kizárólagos figyelmet. Talán a női nevelők többsége miatt hiányzik nekik az apa, a férfi kép, ezért szinte "csüngtek" rajtunk apákon. 

A Sacrás családoknak még egyszer köszönjük a sok-sok játékot és egyéb ajándékot. Az erdélyieknek meg a lehetőséget, hogy ha csak rövid ideig is, de részesei lehettünk a gyermekotthon életének.

 

---------------

Petrozsény, a Zsil völgyében található bányászváros Szászvárostól még 1,5 órát utaztunk a déli Kárpátok hófödte csúcsai felé. Ide a nagyobb gyermekes családok jöttek tovább.

A város mindig is soknemzetiségű volt. Az egyik helybéli bányász fogalmazott úgy, hogy mindig is együtt mentünk le a bányába s együtt is jöttünk fel onnan. A különböző nemzetiségek teljes békességben élnek egymás mellett. Ezt jó volt látni.

A gyermekotthont itt is egy régi ferences rendházban alakították ki. A hangulatot itt is meghatározza a régi szellemiség. Belülről nagyon szépen felújították a rendházat.

140 gyermek lakik benne s egy óvoda és magyar iskola is működik a falak között. A konyhát s az étkezőt az ódon falak között olyan igényesen alakították ki, hogy bármely higiénés szakember sem találna benne kivetnivalót.

Egyszerű nagyon ízletes ételeket főztek. A gyermekek mindig elfogyasztottak mindent. A konyhai munkákból aktívan kivették a részüket.

Az óvodások lakrészeit nagyon szépen alakították ki, itt 8-10 kisgyermek van együtt egy nevelőszülővel. A nagyobb gyermekek 10-12-n élnek egy családban.

A gyerekek itt is magáztak minket, nagyon fegyelmezettek voltak, tisztelték a felnőtteket s bármely probléma esetén a nevelőszülőkhöz fordultak.

Az egyik megdöbbentő élményünk egy ebéd utáni csokoládéosztás volt. Körülállták az asztalt s megvárták, amíg apró darabokra törtük a csokit s még ekkor sem estek neki, hanem vártak míg megkínáltuk őket.

S mikor valamelyik rosszcsontnak mondtuk, hogy vegyél, s nem vettük észre hogy kapott már, ő figyelmeztetett minket, hogy köszönöm, kaptam már.

A gyerekek egymással igen jól szót értettek a mi gyermekeinket pillanatok alatt befogadták. Az ünnepekre kb. 40-n maradtak benn az otthonban. 1/3.-uk kis óvodás volt, akikkel a lányok játszottak, de mi inkább a nagyobb gyermekekkel voltunk. Ő közülük nem mindenki tudott magyarul, jó páran nem rég érkeztek ide, de már igyekeztek megtanulni. Az egy-két éve köztük élők viszont már jól beszélték a nyelvet. A nevelőszülők közül többen saját gyermekeikkel költöztek az intézetbe, s volt olyan nevelőanya, aki a hét végi programra magával hozta férjét is.

Az intézet motorja a vezetőnő Éva volt, aki kora reggeltől késő estig helytállt ott ahol szükség volt rá. S az bizony még ünnepnapon is akadt elég.

Mi, amellett hogy benn közös foglalkozásokat vezettünk, s labdajátékokat játszottunk, két alkalommal a nagyobb gyermekekkel s a nevelőszülőkkel kirándulni mentünk.

Ezek szép élmények maradnak. Itt is megdöbbentő volt, hogy a kisfiúk a két édesapán mennyire csüngtek s mennyire igényelték a külön fiús kihívásokat. Így jöttek rá az avar csúszda lényegére is.

Jót tenni jó - mondta Csaba testvér a lelkigyakorlaton. Ezt mi is megtapasztaltuk. Hogy melyik család ezt követően mi módon találja meg az utat a folytatásra, az még érik bennünk. Egy kicsit elgondolkodtató volt az egyik hozzánk jobban kötődő kisleány búcsúzása: maga mikor jön megint? Nagy a felelősségünk az oda utazáskor is.

Dr. Rosdy Bea - Kováts Tamás
2007. április 28-május 1.

Forrás: http://www.pannoniasacra.hu/beszamolok/erdely/index.html

 

{zoomcat catid=238}