Böjte atyával nehéz lépést tartani

Böjte atya, ferences rendi szerzetes 1994 óta működtet Erdély szerte gyermekotthonokat. Ezekben a házakban sok száz addig éhező, utcán élő gyermek kezdhetett új életet. Segítői Magyarországon is vannak, sőt az alapítvány terjeszkedik is, immár nálunk is megnyílik egy otthon, igaz, nem olyan, mint Erdélyben. Telefonon kerestük meg Révész Máriusz fideszes képviselőt, hogy erdélyi és a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal kapcsolatos munkájáról kérdezzük.


Nappal: Írt egy könyvet Sorsfordítók címmel. Ez egy interjúkötet.
R. M. : Igen, így van. Az erdélyi gyermekvédelem hét kiemelkedő egyéniségéről írtam. Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kató Béla református segédpüspök és Szegedi László református lelkész, Molnár Jánosné zsoboki lelkész, Gergely István csíksomlyói plébános és Pakó Benedek szászrégeni plébános szerepel a kötetben. A semmiből, állami támogatás nélkül hoztak létre ezek az emberek otthonokat.
Nappal: Könyve szereplői közül, ha jól tudjuk most Böjte atyával dolgozik együtt a Szent Ferenc Alapítványban. Mikor és hogyan kerültek kapcsolatba?
R. M.: Valamikor a '90-es években, egy erdélyi utam során a dévai gyermekotthonban szálltam meg és ott olyan szeretetteljes fogadtatásban volt részem, ami felejthetetlen élmény maradt. Ekkor kötöttem barátságot Böjte atyával.
Nappal: Hogyan fogalmazódott meg az alapítvány gondolata ?
R.M.: Ez egy hosszabb folyamat része volt. A kolostor, már 1994-ben gyermekotthonként működött. Egy árvíz után, Csaba testvér összegyűjtötte a környéken kéregető, rossz körülmények között élő gyermekeket majd beköltöztek az elhagyott, romos dévai kolostorba ahol fokozatosan alakították ki az új otthonukat. A rendőrségnek nem nagyon tetszett ez az önkéntes foglalás, meg akarták akadályozni. Azonban az állam végül visszaadta az egyháznak az épületet. Azóta már egész hálózat működik Erdély-szerte. Persze ehhez rengeteg támogatásra van szükség. Így jött létre 2002-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Nappal: Honnan kapják a segítséget?
R. M.: Rengeteg az adakozó, segíteni akaró ember. Az adó 1%-os felajánlásának terén a hetedik helyen állunk. Ez nagyon jó, főleg, mert nem folytatunk semmiféle kampányt. Szájhagyomány útján terjed az alapítvány híre, Böjte Csaba atya neve a legnagyobb garancia.
Nappal: Csobánkán hamarosan megnyílik az Élet háza, ez lesz az alapítvány első magyarországi otthona. Mi lesz a funkciója?
R. M.: Több verzió létezik, jelenleg még nem sikerült eldönteni, hogy milyen formában működjön majd az intézmény. Egyelőre jogi problémák vannak a besorolással. Böjte atya azt szeretné, ha olyan egyetemistáknak, fiataloknak nyújtana majd segítséget, akik családot vállalnak az iskola alatt. Itt elkezdhetnék az életüket. A végleges átadásra, ami június végére várható, minden ki fog derülni.
Nappal.:Mik az alapítvány tervei, elképzelései a közeljövőben?
R.M.: Az alapítvány nagyon dinamikusan fejlődik. Erdélyben már egész otthon-hálózat működik. Útjára indult a napközi otthon program is, melynek lényege, hogy a gyerekeket iskola után, a házi feladat elkészítése mellett megtanítsák az alapvető házimunkákra, főzésre. Csaba testvérrel nagyon nehéz lépést tartani, egy pillanatra sem pihenne meg.
nappal.hu