Csaba testvér a szeretet erejéről Szentesen

ImageSzentes - Felfokozott érdeklődés kísérte Böjte Csaba ferences szerzetes szombati szentesi előadását. A dévai árvák gyámolítója a gyerekek neveléséhez adott jó tanácsokat.


 

Hatalmas taps fogadta Böjte Csaba ferences rendi szerzetest szombaton Szentesen, a Máltai Szeretetszolgálat Sáfrán Mihály utcai házában. A dévai árvák gyámolítóját a szeretet embereként jellemezte a humanitárius szervezet vezetője, Farkasné Márton Katalin. A vendégről közismert: létrehozta a Szent Ferenc Alapítványt azzal a céllal, hogy Erdélyben felkarolja az éhhalál szélén tengődő utcagyerekeket. Fáradozásának eredményeként mintegy 1500 árva menekült meg a nyomortól az alapítvány valamelyik intézményében.

A szerzetes hisz abban, hogy a szeretet mindent legyőz. Azt vallja: a Jóisten mindenkibe beleadott apait-anyait, hiszen „selejtet nem termel". Szerinte az Isten gyermekbőrbe csomagolja az ajándékait. A pedagógusoknak és a szülőknek az a dolguk, hogy segítsék kibontakoztatni ezt az értéket.

 

Image

Ez nem film, ez a valóság
A szerzetes felkészíti az árvákat arra is, hogy az életért meg kell küzdeniük. – Az őzikék az erdőben születnek, de csak kettő marad meg belőlük, mert a többit megeszik a farkasok – ezt szokta elmesélni a gyermekeknek, akiket a börtönbe is elvisz, hogy szembesüljenek azzal: mi lesz a következménye, ha például lopnak. – Hadd lássák, ez nem film, ez a valóság – magyarázta. Szerinte aknamezőn járunk, és olyan útra is léphetünk, amelynek tragikus következménye is lehet. 
 Tíz éve annak, hogy egy nagyapa felkereste őt két unokájával, akiket elhagytak a szüleik. Az iskolában megbuktak, kicsapták őket. A szerzetes segítségével azóta leérettségiztek, már egyetemre járnak. A pedagógusuk pedig annak idején azt mondta róluk: megeszi a diplomáját, ha a nyolc osztályt elvégzik. Egy hányatott sorsú kislányt is említett, aki hamarosan doktorál Oxfordban, miután ők kibontották ezt az Istentől kapott ajándékot. – A jó előbb-utóbb meghozza gyümölcsét – mondta az atya, aki edzőnek tekinti magát, és azt szeretné, ha a náluk nevelkedő gyermekek bajnokok lennének az élet bármely területén.
www.delmagyar.hu